Egy ízig-vérig környezettudatos apa is elbukik néha...

GolfÁramlat

Egy ízig-vérig környezettudatos apa is elbukik néha...

Szóval, az van, hogy én tényleg nagyon igyekszem környezettudatosan élni. Ezt a környezetemben élők valószínűleg nem ilyen finoman fogalmaznák meg, talán még mániákusnak is nevezne egyikük-másikuk, de ezzel együtt tudok élni. Nagyobb baj, hogy bármennyire is törekszem a természetbarát, zero waste-közeli életmódra, a hétköznapok valóságát nem tudom megkerülni. Vagyis, nem megy ez olyan gyorsan és simán, mint eleinte gondoltam.

Kezdetnek ott van maga a szemét ügye. Természetesen vannak szelektív kukáink, de azokat csak havonta viszik el – pedig igény hetente lenne rá. Nem azért válogatom szét aprólékosan a hulladékot, hogy aztán hó végén minden mindegy alapon belezúdítsam a vegyes (ahogy Antonnal hívjuk: „koszos”) kukába.

A papírból legalább tudunk különféle műalkotásokat készíteni: csináltunk már erdőszéli házikót, várat, kalózhajót és Darth Vader-sisakot is. Ennek a kreatív hobbinak viszont az a hátulütője, hogy Anton nem engedi már kidobni a kartonpapírokat, így a nappali szélén egy alternatív papírgyűjtő telephely alakult ki…

De a nagyfiam legalább hű harcostársam a klímatudatosság útján. Néha még túlságosan is lelkes. A feleségem már nehezebben meggyőzhető, főleg, ha a tisztálkodásról van szó. Egyébként nem a „háta mögött” vádaskodom: azt mondta, ha megírom ezt a cikket, nyugodtan kenjek rá mindent. Csak a csomagolásmentes samponomat és társait ne. 

Tulajdonképpen száműzte ezeket a háztartásból,

az üvegtégelyes fogkrémmel és a bambusz fogkefével együtt, amiből még a legpuhább sörtéjű verziót sem tudta megszokni.

Én ezt tiszteletben tartom, de azért pár kört még biztosan futok itthon ezekkel a termékekkel, hátha egyszer eljön az én napom.

És ha már úgyis kiteregetem a családi szennyest: nem egyszerű téma a mosás sem. Ugyebár a mosószert és az öblítőt is alternatív készítményekre kellene cserélni – a jól bevált, illatos, kényelmes megoldások helyett. Flörtöltem is jó ideig a mosószódával, egészen addig, amíg csúnyán meg nem bántott: a fekete zoknijaim elejét fehérré változtatta. Érzékeny búcsút vettem hát tőle, egyelőre marad a mosódió, az legalább nincs tele vegyi anyagokkal, ha már a flakonja műanyag.

Öblítőfronton nagyon bedobtam magam: saját kotyvalékot készítettem ecetből, vízből és illóolajokból. A végeredménynek első körben egész kellemes illata volt, később azonban arra eszméltünk,

hogy a mosógépből kiszedett tiszta ruhák enyhe hányásszagot árasztanak magukból.

És ilyenkor az ember nem szívesen fut neki a dolognak másodszor is. 

A végére hagytam az igazi főellenségeket: az átkozott műanyag szatyrokat, zacskókat és dobozokat. A szóválasztás nem véletlen, nálunk ezek tényleg ki vannak átkozva, ha rajtam múlik, nem jutnak be a háztartásba. Igen ám, de van egy amúgy imádott családtagunk, aki, amikor csak teheti, a zacskókat is zacskókba csomagolja. Olyannyira, hogy állandó kísérőzeneként szoktuk énekelni neki a Hahó együttes „Rózsi néni, sok a szatyor” című, roppant pontos dalát.

Mi magunk rendszeresítettük a többször használatos, mosható zsákokat a zöldségek, gyümölcsök vásárlásánál, egy gond van csupán: ezeket rendszeresen itthon felejtjük. Alighanem az ilyen dolgokra emlékezés képessége az a határvonal, ami a (környezet)tudatos vásárlót a tömegtől megkülönbözteti – ennek kell rutinná válnia, dolgozunk is az ügyön.

Zárásként pedig jöjjön egy totális vereség. Én naivan azt hittem, felkészülten érkeztem a kedvenc kínai büfémbe, a saját kis ételtároló dobozommal, hogy majd abba kérem a szezámmagos csirke/nyolc kincs mártásos csirke kombót tojásos rizzsel. Ennek megfelelően először jeleztem, hogy szatyor nem kell, majd hozzátettem, hogy az a borzalmas eldobható műanyag doboz sem, hiszen hoztam sajátot, amit büszkén mutogattam.

A reakció egy kedves mosoly volt, ami után a pult mögött álló hölgy fogta magát, és szépen kimérte a kért ételadagot –

mi mással, mint az ő kis eldobható műanyag dobozkájukkal, ami ezután természetesen a kukába került,

így erőfeszítésem tehát gyakorlatilag nulla eredménnyel járt.

De legalább egyszerre nevethettem a helyzeten és saját magamon is, hiszen a humor akkor a legfontosabb, amikor az embert kudarcélmények érik: így megállhat egy pillanatra, hogy a görcsös akarás helyett arra figyeljen, amit tényleg meg tud valósítani. Ez pedig egy olyan gondolat, amit már én magam is sokadjára hasznosítok újra.

Ajánljuk még: 

HOGYAN (NEM) LETTEM ÖNELLÁTÓ VIDÉKEN?
MOSHATÓ WC-PAPÍR ÉS KÁVÉMENTESSÉG – ZERO WASTE DOLGOK, AMIKET NEM BÍROK KIPRÓBÁLNI
SZLOVÉNIA, A FENNTARTHATÓSÁG BEZZEGORSZÁGA: ÍGY CSINÁLJÁK A SZOMSZÉDBAN