Kérlek, ne lihegj, mert idegesít! Ilyen a misophonia, a hangok gyűlölete

Mi sem írhatja le jobban azoknak az embereknek a szenvedését, akik nemcsak egy hosszú összezártság alatt, de a szabad, mindennapi életben is kínokat élnek át olyan hétköznapi hangok hallatán is, mint a másik légzésének vagy táplálkozásának hangja is.

Nemcsak a horkolás és a csámcsogás, de a normál levegővétel valamint a rágás neszei is elviselhetetlenek számukra. Az almaevéssel járó harsogás pedig a világból is ki tudná kergetni a misophoniában szenvedőket.

A betegség lényege, hogy az érintett általában minden hangra rosszul, túlérzékenyen reagál, de bizonyos hangokra igazi dühvel válaszol. Ilyen lehet a golyóstoll csattogtatása, a bőr súrlódásának hangja vakarózás következtében, a köhögés, a kanál tányérhoz való koccanása vagy a rágógumizás, de az is, ha valaki egy kulcscsomót ütemesen zörget.

A családunkban is van ilyen személy, és nála azt figyeltük meg, hogy nem a hang erőssége (élessége) számít igazán, hanem inkább ha a számára kellemetlen hang valamilyen ütemet követ – így jókora túlzással ugyan, de akár a pislogás, vagy a hangos szívverés is lehet idegesítő.

Mindez a társas, szociális érintkezésben és a közös programokban is állíthat akadályokat, mert a hangokra érzékeny személyek számára minden olyan hanghatás, amely mások számára beleolvad a természetes kakofóniába, egy orkán erősségével jelentkezik, és elsöpör minden más (amúgy kellemes) tapasztalatot és élményt is. Egy családi étkezés során például nem képesek a saját tányérjukon lévő finom falatokra koncentrálni és a gasztronómiai élményt élvezni, mert fejre mért, kalapácsütésszerű kínt okoz számukra a többi vendég kanalának koccanása vagy a hang, ahogy nyelik a falatot. Egy előadás is rémálomba tud fordulni számukra akkor, ha az előadó (vagy valaki más a teremben) idegességében vagy szórakozottságában golyóstollal játszik, ki-bekapcsolgatva azt, vagy ütemesen hozzáütögeti az asztalhoz.

A betegség általában kamaszkorban kezdődik, és ahogy telnek az évek úgy válhat egyre súlyosabbá. A tudomány eddigi állása szerint neurológiai eltérésről van szó, amikor a limbikus valamint a vegetatív idegrendszer szorosabban kapcsolódik az auditív észlelési rendszerhez – ezért lobban düh (és néha akár tettleges reakció is) a betegnél. Mert az is előfordulhat, hogy a beteg túlfeszített állapotában akár kikapja a másik kezéből, és darabokra töri a csattogtatott tollat, vagy egyéb módon arrogánsan fejezi ki nemtetszését környezete számára. Ám a válaszreakciók nemcsak dühben nyilvánulhatnak meg, bizonyos esetekben súlyos félelemérzés jelentkezik, máskor nagyfokú irritációt élnek át a betegek.

Ám újabb kutatások arra mutattak rá, hogy a misophoniában szenvedők agylebenyében is eltérés tapasztalható más, ebben a problémában nem érintett emberek agylebenyéhez képest. Ez az eltérés okozza azt az eltérő agyi aktivitást, amely akkor erősödött fel, ha az illető kellemetlen hangokkal találkozott. Az agyi aktivitást egyébként izzadás és szapora (heves) szívverés is kísérte.

Az igazi, áttörő megoldás még várat ugyan magára, és sok beteg cserbenhagyottnak érezheti magát ezzel a problémával, és nehezen viseli el a környezet türelmetlenségét vagy olykor közömbösségét, üdvözlendő, hogy az egészségügy próbál megoldást kínálni az érintettek számára.

Például a TRT (Tinnitus Retraining Therapy) terápia során a beteget arra tanítják meg, hogyan szoktassa magát a neki kínokat okozó hangok befogadásához, elviseléséhez. A kognitív viselkedésterápia pedig teljesen más oldalról közelíti meg a helyzetet: itt a negatív attitűd megváltoztatása a cél. Bizonyos esetekben a hipnózis is jelenthet segítséget, ahogy elsőrendű (és azonnal alkalmazható) segítséget adnak a relaxációt elsegítő légzéstechnikák is.

Érdemes ezt a betegséget családi, baráti körben is komolyan venni, és azt nem szimpla túlérzékenységnek elkönyvelni, mert annál biztos többről van szó. Nem egy rigolya, amit majd elhagy a kamasz, vagy amire legyinthetünk – „tanuljon önuralmat” címszóval.