Amikor március 16-án az ovink gyakorlatilag bezárt, eldőlt, hogy mostantól bizonytalan ideig állandóan négyesben leszünk itthon. Addig hármasban „gyakoroltuk” ezt a nemrég született kisebbik fiammal és a feleségemmel, de azt rögtön tudtuk, hogy az eddig bevált forgatókönyvet teljesen át kell írni a nagyfiam négy fal közt ragadása miatt.
Nincs mese, hiányzik neki az ovi – és egy bizonyos szempontból nekem is. Az egyetlen igazi hátrány ugyanis, hogy home office-ban dolgozó szülőként most tulajdonképpen minden nap „beviszem a gyereket a munkahelyemre”. Nem nehéz belátni, hogy ez nem ideális helyzet. A munkaidőmet szét kellett darabolnom, három részletben tudok dolgozni: ébredés előtt, fekvés után és az újonnan bevezetett napközbeni csendes pihenő alatt.
Ilyenkor méginkább égető a kérdés: mi a fenét csináljunk egész nap?
Próbálunk az ovis rutinra alapozni, onnan jön a csendes pihenő (az alvásnak nagy ellensége a fiam, az már szóba sem jön), illetve a naposság intézménye is. A cím büszke birtokosa, aki természetesen minden nap a nagyfiú, segédkezik az étkezéseknél, de a házimunkába is egyre jobban bevonjuk.
A távoktatás az ovi szintjén is megjelenik, kaptunk tippeket és feladatokat – mondhatnám viccesen, nehogy év végén megbukjon a gyerek játékból, de ennél komolyabb a helyzet. Figyelembe kell venni, hogy a napi szinten használt készségeket meg kell tartani, és azt is, hogy a kisfiamnak hiányoznak a vele egykorú barátai.
Ha játszani akar, nem szabad nemet mondani – de ha már így alakult, játsszunk olyasmit, amit mi is élvezünk, és ami fejleszti a képességeit! Az eddig bevált csodafegyvereink a Dobble, az ovis Activity és az Uno. Ezekhez gyors és logikus gondolkodás kell, az Uno ráadásul a számokat is jobban rögzíti benne, míg az Activity miatt sokkal több dolgot rajzol le (felismerhetően!), mint korábban.
A kulcsszó az együttműködés: erre kell rávenni a kényszerszabira küldött ovisomat, aki megszokta, hogy ha mind együtt vagyunk, kimozdulunk itthonról – na, ez most az udvarra korlátozódik, de a visszaosonó tél még ezt is elvette átmenetileg. Maradnak a fent említett társasok, és az egyre gyakoribb közös kreatív foglalkozások, Anya kifogyhatatlan ötlettára támogatásával. Leülünk szépen együtt színezni, festeni, vágni, hajtogatni, ragasztani… Egyszerűen nincs olyan program, amit a kicsi ne élvezne, mert neki tényleg mindennél többet ér az együtt töltött idő és a figyelem.
De még mielőtt elájulnék saját magunktól:
az ő koncentrációja és a mi türelmünk sem tart ki a végtelenségig, néha jön a Mézga család-típusú káosz,
és ilyenkor bizony az egyetlen menekülőút a mesenézés. Korábban is írtam, nem vagyok a teljes tiltás híve, sokkal fontosabb a mérték és az érték: ne menjen egész nap a tévé, és legyen a mese olyan, ami a korának megfelel, és amiből tanul, jó esetben még a szókincse is bővül.
Ha már itt tartunk: az önkéntes karantén kezdete óta
napról-napra választékosabban beszél a nagyfiam. Ez részben annak köszönhető, hogy most felnőttes témákba is be kell vonnunk,
a koronavírusról és hatásairól egyre komolyabb diskurzusokat folytatunk. Mostanra eljutottunk például odáig, hogy szövögeti a kis terveit a karantén utáni időszakra, vagyis tudatosult benne, hogy most nagyon más időket élünk, de egyszer ennek is vége lesz.
Hogy mikor, azt senki sem tudja, és emiatt szülőként a stratégiai gondolkodásra most még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk. Sokakkal ellentétben nem pánikvásárlunk, és nem hoztuk haza a sarki kisbolt teljes havi árukészletét, de úgy intézzük a bevásárlást, hogy minél ritkábban kelljen. Mivel mind az ötéves, mint az öt hónapos úgy nő, mint a gomba, még egy hónap karantén, és új ruhák kellenek –
ezekről időben gondoskodtunk, ahogy hajvágó eszközről is, hiszen fodrászhoz jó darabig nem mehetünk.
Új játékokat nem veszünk (kizárólag társasokat, a közös élmény ezerszer többet ér egy műanyag vacaknál), de nem is kell, ha alkalmazzuk a jól bevált rotációt: mindig mást veszünk elő és teszünk el. Hatalmas öröm tud ám lenni, ha felbukkan egy több éve nem használt összeszerelhető autó!
Mindent összevetve: tény, hogy így sokkal nehezebb dolgozni, és hogy soha nincs egyetlen perc csend sem, de az is igaz, hogy egyedülálló lehetőség ez arra, hogy napi szinten kövessem a gyermekeim fejlődését, és gyönyörködhessem bennük. Arról már nem is beszélve, hogy őket mennyire összehozta a bezártság. Nagyon jó testvérek, és már rögtön az elején együtt vészelnek át egy komoly válságot. És ha ők képesek a legjobbat kihozni a helyzetből, akkor mi is csak tanulhatunk tőlük.
További cikkek a témában:
„NEM TUDJUK, MI VÁR RÁNK” – EGY MAGYAR CSALÁD BESZÁMOLÓJA EURÓPA EGYIK LEGFERTŐZÖTTEBB RÉGIÓJÁBÓL
ÍGY NE FULLADJON BOTRÁNYBA AZ EGYÜTTLÉT – KONFLIKTUSKEZELÉSI KARANTÉNKISOKOS
KORONAVÍRUS: MIT CSINÁLJUNK A MÁR LEFOGLALT UTAZÁSOKKAL? TIPPEK ÉS GYAKORLATI TANÁCSOK
