Nagylányunk szeptembertől második osztályba lép, kislányunk és kisfiunk pedig nagycsoportos ovisok lesznek. Immáron fél éve az életük része a tablet. Sem én, sem a férjem nem akartuk ilyen korán kezükbe adni az azonnal felcserélhetőség hatalmát, de a március 16-án megkezdett digitális oktatás és home office sok mindent felülírt.
Bár korábban esküdt ellenségként tekintettem a XXI. század számítógépes vívmányaira, a három hónapos karantén alatt gyerekeinknek mégis megengedtük, hogy barátságot kössenek az okoseszközökkel. A technika ördögét lehet gyűlölni, de talán mégis célravezetőbb kezet fogni vele, és megtanítani gyerekeinket az eszközök okos használatára. Szigorú diktátumok helyett a mindenki számára elfogadható alkuban hiszek. De ahogyan egy házasságnak, úgy a technikai eszközökkel való együttélésnek is megvannak a maga íratlan szabályai.
Nem állítom, hogy néhány hónap alatt tökélyre fejlesztettük gyerekeink és a tablet hosszú távú kapcsolatát, de igyekeztünk normál kereteket szabni neki.
Az első és legfontosabb vezérelvünk: a következetesség. Pofonegyszerűnek hangzik, valójában azonban ez esetben is piszok nehéz. Mert ahogy a címben is említem: a kütyük egyfajta drogként funkcionálnak. Függőséget okoznak, nemcsak a gyerekek körében, hanem a felnőtteknél is. Nagy narkó ez mindenkinek, kár lenne tagadni! Drága Vekerdy tanár úr mondta nekem egyszer, hogy
csak nyolc-tízéves koráig tartsuk tisztes távolságban a gyereket a számítógéptől, utána úgyis rászokik, hagyni is kell, de később könnyebben lejön majd a szerről.
Mondjuk nálunk ezt csak majdnem sikerült betartani, épp ezért nagyobb hangsúlyt fektetünk az elővigyázatosságra. A szülői példamutatás most sem elhanyagolható tényező: mindkettőnk munkájának szerves része a laptop és a telefon, mégsincs egyik sem a kezünkhöz enyvezve. Ha együtt a család, nincs maradása semmiféle kütyünek!
A gyerekeknek biztonságérzetet ad a rendszer, ha tudják, mi mi után következik, milyen szabályok érvényesek mindenkire a családban. Heti három-négy nap – ami a szeptemberi suli- és ovikezdéssel és edzésekkel csökkenni fog – kijelöltünk egy-egy „tablet-órát” amikor kedvükre nyomkodhatnak. Persze ekkor sem akármit!
Ez lenne a második legfontosabb kérdéskör: mit nézhetnek, mivel játszhatnak? Szerencsére ebben elég jófejek – mégha a következetességünket olykor meg is puccsolják. Mindhárom tabletre azonnal „szülői felügyeletet” töltöttünk és letiltottuk a fizetős tartalmakat is. E nélkül nem is szabad a kezükbe adni semmit! Rengeteg ingyenes szoftvert található az interneten, néhány perces művelet az egész.
Aztán egy borospohár-csilingelős estén, amikor a három delikvensünk már aludt, nekiálltunk a férjemmel játszani. Irtó romantikus volt!
Természetesen szóba sem kerülhettek az erőszakos, agresszív, lövöldözős, verekedős, vérfolyós játékok, viszont tucatjával találtunk olyat, amik még nekünk is élvezetesek voltak, és valóban hasznosak. A tetrisz és a NOKIA-s snake XXI. századi kiadása felnőttként egyszerűen letehetetlen. De szuper memóriajátékokat, divattervezőket, házépítős appokat, pontgyűjtő sportversenyeket, logikai feladatokat találtunk, sőt még az online oktatás idején a tanárok által küldött programokat is bevetettük.
Számtalan oktatójátékot töltöttünk le a srácok tabletjeire, amelyekből játszva tanulhatnak az emberi testről, az állatokról és a környezetvédelemről.
Se szeri, se száma a jobbnál jobb appoknak, csak időt kell szánni felkutatásukra.
Játék helyett olykor a Youtube-ot böngészik. Ilyenkor meséket néznek, zenét hallgatnak (ezt is korlátoztuk, mert némelyik videóklip kritikán aluli), különféle kézműves, ötletelős videókat bújnak. Nálunk az „5 minute craft” nagy kedvenc lett, azt még én is imádom. Ezeket a tartalmakat is felügyeljük, és sokszor igenis leülünk velük együtt nézni. Persze minden percben nem tudunk ott ülni mellettük, de teljesen nem hagyjuk őket magukra. Ha nem is állunk őrt felettük, azért rá-rápillantunk a képernyőjükre.
A tablet nem bébiszitter vagy nagymama!
Be kell vallani, hogy a tablet igen hasznos tud lenni, ha nekem dolgoznom kell, és már mindenki megunta a szerepjátékot, a festést, a kertben való bunkiépítést és már egymást is.
Az online oktatás befejezése után teljesen kütyümentesen kezdtük meg három hónapos vidéki nyarunkat. Mindannyian élveztük, hogy végre nincs kockulás, csak mi vagyunk egymásnak. Másfél hónap után azonban újra előkerültek a tabletek, mert a vakáció alatt javarészt egyedül vagyok a gyerekeinkkel, és hát nekem is akadnak olyan teendőim, amivel hatékonyabban haladok csöndben, gyerekek nélkül, így kiválthatok néhány hajnali munkaórát is. A muszáj itt is nagy úr.
Az esetek többségében meg tudom beszélni velük, hogy amíg dolgozom egy kicsit, addig mehet a „tablet-óra”, utána indulunk biciklizni a Dunapartra.
Vagy amíg kiteregetek és felporszívózom, addig nyomkodhatnak, aztán leülünk együtt olvasni, kártyázni, és együtt megterítünk az ebédhez. Így én se csúszom folyton a leadási határidőkkel, és ők sem érzik, hogy állandóan tiltva vannak a „mumustól”.
A harmadik szabály a „megfelelő teret hagyunk mindennek és mindenkinek” elvén alapszik: egyik okoseszköz sem válthatja ki a mindennapos szabad levegőn való rohangálást, másokkal való bandázást, beszélgetések hosszú sorát, együtt társasozást, kézműveskedést, legózást, közös, családi programokat, esti meseolvasást! A tablet nem helyettesítheti ezeket, hanem ezek mellett vagy jut rá idő vagy éppen nem.
A saját, jól átgondolt szabályainkat, ha mind betartom, akkor is csak bízni tudok abban, hogy évek múlva nem butulnak el teljesen a gyerekeim, és nem lesznek tízéves korukra teljesen antiszociálisak. Még így is van bennem félsz, de ugyanakkor a szigorú tiltást sem tartom opciónak. Ez a fajta tudás, az okoseszközök használata, az internet világa az életük része. Ha nekünk sikerülne is saját gyerekeinket buborékban tartani, és sokáig megóvni őket ettől az egész katyvasztól, kortársaiktól úgyis látnak, hallanak erről a kultúráról, így igen hamar ők is vágyakozni kezdenének utána. Megkerülhetetlen utazás, ami – reményeink szerint – nem a pokolban végződik.
Huszonöt évvel ezelőtt a nővéremmel képesek voltunk egymás után akár háromszor is megnézni a bécsi újévi koncertet, és az azt követő Csipkerózsikát, amit apa vett fel nekünk videóra. Gyerekként nem voltam eltiltva a tévétől, rendszeresen ültem előtte, mégis nagyjából normális, olvasó, tanult, értő, érző, figyelő felnőtt vált belőlem. A mi gyerekeink tévét egyáltalán nem néznek,
helyette egy sokkal kisebb képernyőt birtokolnak, amire most még sokan fújnak (ahogyan korábban én is), de el kell fogadnunk, hogy száz százalékosan nem söpörhetjük ki az életükből az online teret.
Mértékletesség – legyen ez a kulcsa mindennek! Nem állítom, hogy szülőként könnyű feladat a megfelelő mederben tartani ezt a területetet, de megéri a gondos szabályozás. Hiszen évezredek óta tudjuk: ha egyszer kiönt békés medréből a Duna, óriási, akár visszafordíthatatlan károkat is okozhat.
Ajánljuk még:
OLVASS, HOGY Ő IS OLVASSON!
ONLINE OKTATÁS – VISZLÁT, MI SZERETTÜNK!
A BOLDOGSÁGHOZ EGYVALAMIT MINDENKÉPP CSINÁLJ: A SEMMIT!
Kevesebb telefon, több bodobács és házifodrászat – Apukarantén, 2. rész
