Család

Így altassunk mesével, amikor még nagyon kicsi a gyerek

Ezerszer írtuk, fogjuk is, hogy az esti altatás szertartásához szorosan kapcsolódik a mese. De egyáltalán nem mindegy, hogyan történik az a mesélés. Az élőszavas mesemondást, amit ölelés, összebújás, ringatás, közös fészkelődés kísér, nem képes felülmúlni semmi. Amíg kicsi egy gyerek, addig képeskönyv, könyv se kell neki. Nem kell olvasnunk sem eleinte. Mondjunk mesét fejből. Apró, édes kis történeteket arról, mi történt vele, velünk aznap.

Hogy is volt? Miért ugatott a kutya és miért nem kell tőle tartani? Mit eszik a csiga, ami lassacskán haladt egyik fűszáltól a másikig? Miért kerek a Hold, és miért világít? Mi az az árnyék, miért jön velünk? Hogy repül a pillangó és miért nem olyan magasan, mint a madarak?

A gyerekek sose unják meg a kérdéseket, hiszen számukra izgalmas minden, amit a világból látnak. Új és színes minden, az ismereteket pedig a mi válaszainkon keresztül fogják megkapni. S a válaszokat lehet mesébe is csomagolni esténként. Ez egyszerre edukáció, érzelmek átadása, bátorítás, továbbá a látottak, tapasztaltak átgondolásának esélye.

Közös, a szülő által támogatott élményfeldolgozás.

Egy olyan gyerek, aki naponta megkapja az ilyen jellegű meseadagját, felnőttként is képes lesz a mély, maradéktalan összekapcsolódásra azokkal, akiket szeret. Kérdezni fog, válaszolni fog, mesélni fog, képes lesz érzelmek csere-beréjére.

Amikor egy szülő felteszi nekem a kérdést, mit és miről meséljen aprócska gyerekének, én meseíróként, mesemondóként mindig azt válaszolom: a világot. Nem többet, nem kevesebbet. Eleinte csak azt, amit az a család lát és tapasztal a világból, mert az a mesemondás origója: így kezdődött valaha. Láttak az emberek, meg hallottak mindenfélét, féltek és reménykedtek, különféle természeti, környezeti hatás érte őket, és lettek kérdéseik, amiket maguk válaszoltak meg. Mese formájában is.

Számomra egy barlangrajz is mese, csodás, primitív történetmesélés és mágia, hogy jól sikerüljön a vadászat. Legyen ennivaló, ne sérüljön meg senki. Mindenki térjen haza a családjához. Hiába telt el annyi év, a mese nem veszett ki a világból, és ez nem véletlen. Mert minden egyes emberrel, minden erre a világra érkezett gyermekkel újraszületik, és ez önmagában csoda.

Én biztatom a szülőket élőszavas mesemondásra, pici, saját történetek megalkotására az esti altatás során, mert az nem olyan nehéz ám. Nincsenek kőbe vésett szabályok. A gyerek akkor is ringatózik a szavakon és lesi szülője minden mondatát, ha esetlen, ha kesze-kusza a meseszövés. Meg lehet torpanni, fejet vakarni, keresni a szavakat – és ne lepődjünk meg, ha a gyerek segíti ki a szülőt, sőt, a legjobb a közös történetalkotás. Ugyanis a gyerek egy ilyen szituációban teljesen benne van, szívvel-lélekkel, minden idegszálával.

A mesetér estéről-estére mágikus erővel szippantja be. Megdolgoztatja a fantáziáját, elbűvöli, növeli benne a jóságot, szavakat is ad a szájába, miközben meríthet a tudás kútjából. Mert az, amit hall, holnapra az övé lesz, észrevétlen alakítja, okítja, zsongítja a gyermek lelkét, agyát, idegrendszerét. Ehhez azonban a korai szakaszban jelen kell lennie a szülőnek.

Nem lehet megspórolni ezt, és addig kell vele maradni, amíg elálmosodik és le nem csukódik a szeme. Hiába vagyunk fáradtak. Persze, bele lehet szőni a mesébe az ezzel kapcsolatos szülői óhajt is: s akkor a kis pillangó behunyta a szemét, nagyokat ásított és mire hármat bólintott a fűszál a rét közepén, már aludt is.

Csukd be te is a kicsi szemed, csillagom, és mire hármat számol anya, már alszunk is...

Higgyétek el, ha nem sajnáljuk az időt, energiát a piciktől, ha már a babakorban is mesékkel ringatjuk álomba a gyerekeket, saját dolgunk könnyítjük meg.

Egyébként is érdemes minden percet, amit megkapunk, velük tölteni, addig töltögetni a kis zsákjukat szeretettel, meg mesével, meg odafigyeléssel… amíg lehet. Mert mire hármat bólint egy fűszál a rét közepén, már fel is nőttek. És mi csak búcsút inthetünk utánuk. 

Ajánljuk még:

„Nem volt képes megszülni normális módon?” – Anyósokról, őszintén

Életünk sokszereplős vígjáték, amelynek forgatókönyvét nem is mindig mi írjuk. A nagyszülők és szülők törekvései sokáig jóval erősebbek lehetnek saját növekvő akarásunknál, de egy nagyobb és pláne egy utánunk érkező kistestvér is bőven képes műsorvezetőként beköltözni a mi életünkbe – legalábbis időlegesen. Aztán ott vannak a távolabbi és a szerzett rokonok is, mert a párválasztáskor ugyebár egy anyóst és egy apóst is kapunk ajándékba. Így volt ezzel olvasónk is, akinek nem volt egyszerű dűlőre jutni a családdal. Az ő történte következik.