
Az idei évben nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett olvasóinktól biciklis sorozatunkkal kapcsolatban. A legnagyobb elismerést pedig november 15.-én vehettük át. A Magyar Kerékpáros Szövetség - Év Sportolója Gáláján BringaSport Sajtódíjat kaptunk. Ezt a díjat olyan sajtóorgánumok kapják, akik sokat foglalkoznak a kerékpársporttal. Szerkesztőségünket az exkluzív és kiemelkedő kerékpáros tartalmakért díjazták. Nagyon büszkén fogadtuk el ezt a megtiszteltetést, hiszen terveink szerint továbbra is heti rendszerességgel foglalkozunk majd a bringasporttal.
Idei utolsó írásunk visszatekintés korábbi tartalmainkra. A rovat cikkeit itt olvashatjátok, de most ki is emelünk néhányat.
Azt hiszed, bringás vagy? Majd én megmondom neked, hogy ki vagy…című cikkünkben arról írtunk, hogy vannak országok, ahol a sofőrök lassítanak, ha egy bringás halad előttük. Megvárják, amíg biztonsággal előzhetnek, és csak azután hajtanak el a kerekező mellett, kellő távolságot tartva. Máshol az autósok számottevő része a szembejövő forgalom dacára sem lassít. Vakon hiszi, hogy elég lesz a hely az előzéshez sávon belül is, fél méter távolságot sem hagyva a bringástól. Aztán vannak, akik egyenesen meg is leckéztetik az őket feltartó kerékpárosokat. Egymásnak ugrasztott, felheccelt társadalomban élünk, az acsarkodás és a gyűlölködés befészkelte magát mindennapjainkba, és hovatovább közösséget szerveznek köré. Nem csoda, ha az agresszivitás jelen van a közutakon, holott jó pár ügyet kellene közösen képviselnünk.
A bringázás nyári hőségben című cikkünk arról szólt, hogy lelkes bringások – különösen azok, akik következetesen igyekeznek építeni fizikumukat – gyakran csalódva szembesülnek teljesítményükkel a nyári melegben. Úgy érzik, a megtett táv és az emelkedés már rég „a lábukban van”, mégis, eredményük ezúttal jócskán elmarad képességeiktől. Aki a nyári forróságban túrázik, azt tapasztalhatja, hogy a megszokott emelkedők heggyé tornyosulnak előtte, és a kirándulás komoly erőpróbává válik számára. Hova lesz nyáron az erőnlétünk és mit tehetünk, hogy megőrizzük teljesítményünket? Olvassátok el újra az erről szóló cikket.
A bukósisak használatáról szólt a Nyuszika, hol a sapkád? című írásunk. Jó eséllyel mindannyian egyetértünk abban, hogy kerékpárosként ajánlatos sisakot húzni, amikor útnak indulunk. Józan megfontolással felmérjük, hogy a bringázás – számtalan jótékony hatása mellett – kockázattal is jár: bukások, balesetek bekövetkezhetnek, ezért igyekszünk kiküszöbölni ezek esélyét és csökkenteni az esetleges következmények súlyosságát. Ám amikor azt gondolnánk, hogy a témát magától értetődő konszenzus övezi, a kerékpáros társadalom – élükön a szabályozást kialakító döntéshozókkal és szakértőkkel – váratlanul két, egymással élesen szemben álló táborra szakad. A megoldhatatlannak látszó kérdés ez: legyen-e kötelező a sisakviselés? Érvek és ellenérvek talán még sosem álltak ennyire távol egymástól. Erről szólt ez a cikkünk.
Sokak számára a bringázás egyet jelent a boldog kiteljesedéssel és a szabadság élményével. Vannak, akik a teljesítőképesség határait szeretik ostromolni. És vannak, akik rá sem bírnak nézni kerékpárjukra - pedig nemrég még a legelszántabb bringások közé tartoztak, vagy oda szerettek volna tartozni. Mi okozza a halogatást, a lelki restséget, a kiégést? Hogyan vegyük rá magunkat, hogy bringára üljünk, amikor elménk hallani sem akar róla? Ezt jártuk körbe a Miért halogatom, hogy bringára üljek? írásunkban.
Számos túraajánlatunk is volt az idei cikkekben. Egyik kedvencünk leírását az Ahol a Mura és Dráva összeszerelmesedik című írásban találjátok.
Sokszor írtunk a biciklizés és az egészségmegőrzés közötti egyértelmű összefüggésekről. Egyik erről szóló cikkünkben leírtuk, hogy a kutatók azt tapasztalták, hogy a kerékpározás jóval több, mint fizikai tréning. A folyamatos egyensúlyozás, az úttervezés és -követés, a környezet állandó figyelemmel tartása, az elérhető utazósebesség mellett befogadható ingerek megnövekedett száma hatékonyan stimulálják a hippokampuszt. Ráadásul kerékpározás közben több vér jut agyunkba, ami segít megelőzni a káros folyamatokat, és az új agysejtek termelődését is serkenti. A hideg időben történő bringázás szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásairól pedig itt olvashattok.
Az év folyamán bemutattunk számos kerékpáros hírességet is, az egyik kedvencünkről ebben a cikkben írtunk.
Reméljük a felsorolt cikkek ismét örömet szereznek kerékpározóknak és nem kerékpározóknak egyaránt.
A sportot kedvelőknek és rendszeres olvasóinknak is boldog új esztendőt kívánunk ünnepi válogatásunkkal, és ne felejtsétek: amikor a pedált tapossátok, a Földet hajtjátok körbe! sirláncelot pedig elérhető a Straván.
Címlapfotó: Farkas Boglárka

Tudod már, mit vegyél karácsonyra a hippokampuszodnak? Egy kerékpárt!
… és cserébe megvéd egy sor rettegett betegségtől










