ZónánTúl

Kontyu, vadöreg és az élányok – nálunk Fanyűvő volt, és lehet, hogy van ma is

Régen itt, Palócföldön kontyunak hívták az erdei lényt, akit valaha az emberek űztek oda, ennek megfelelően féltek is haragjától. És ki tudja, ma hol vannak, és hogy is hívjuk őket?!

Régóta vívódom, hogy mátranováki lakosként talán írnom kellene falunk furcsa „jelenségéről”, akiről a legtöbben a mátranováki Fanyűvőként hallottak. Akik esetleg eddig csak a Fehérlófia című mesénkből ismerték e nevet, nekik mondom segítségül, hogy e megnevezés ragadt a mi „jetinkre” is, ami – egyesek állítása szerint – egy két méter körüli, fehér bundával borított, egyébként mezítelen, félvad, emberszabású erdei lény. Állítólag többen is látták. Nem ígérem, hogy ezúttal végére fogunk járni e rejtélynek, de hogy az évek alatt felgyülemlett kérdések számát tovább gyarapítjuk, az valószínű.

Nyaranta számos vendégünk kéri, hogy meséljek neki a Fanyűvőről. Mesélni, azt lehet, mást azonban aligha. Hiszen ezek a mesék úgy kezdődnek, hogy „valakik, akik látták, hallották… nos ők, azt mondták, hogy…” Nekik, mármint az idézett „valakiknek” a nyomára bukkanni legalább olyan mutatvány lenne, mint a Fanyűvőjére.

Ha az ember veszi a bátorságot, és kicsit bolondot csinálva magából elkezd a faluban kérdezősködni e furcsa lényről, valószínűleg aznap este nem fog a nyomára bukkanni, ugyanis leginkább széttárt kezeket, széles mosolyokat, megvető pillantásokat, lenéző legyintéseket és „hagyjanak békén” sóhajokat találhatunk. De a különösen szerencsések belefuthatnak egy-egy tréfacsinálóba is, aki meglátja érdeklődő ügyfelében a potenciálisan palira vehető áldozatot… és akkor talán mindkét félnek lesz  egy-egy jó sztorija a kocsmában a Fanyűvőnek köszönhetően.

Azért nem kell csalódottan hazakullognia senkinek, hiszen a Loch Ness-i tóhoz sem azért mennek, hogy „megnézzék a szörnyet”, hanem azért, mert mi van, ha mégiscsak igaz a dolog! Mert ki lehet zárni a Fanyűvő létezését? Már hogy lehetne? Sőt! Valójában több érv szól mellette, mint ellene. Hiszen több száz éve beszélnek hasonlókat. Persze, nemcsak nálunk, az egész Kárpát-medencében ismertek hasonló tulajdonságokkal bíró erdei teremtményeket. 

Régen itt, Palócföldön kontyu-nak hívták az efféle erdei lényt, akit valaha az emberek űztek oda, ennek megfelelően féltek is haragjától. Arra mindenképpen jó szolgálatot tett, hogy a gyerekeket ne engedjék túl messzire csatangolni az erdőkben. Hasonló lehetett a kalotaszegiek „vadöreg”-je, de a mezőségi, székely és csángó vadleányok is. Számos elbeszélés mondja el, milyen fürgék és roppant erejűek voltak ezen erdei lények. Hogy, hogy nem, hazánk vizes-lápos területeinek is megvoltak a maguk hasonló teremtményei. Ilyen volt a „szőrösböfögő”, a „hordófejű torzember”, a „süvöltő”, de a hegyvidékekhez hasonlóan itt is számontartottak a vad „élányokat” vagy „hablányokat”.

Ezek után a kérdésre, hogy létezhet-e ma a Fanyűvő erdeinkben, csak azt a választ lehet adni, mint az egyszeri tudós ember, amikor megkérdezték, hogy iszik-e a hal vizet: „hát, módjában áll”.

Ennyit a régi folklórról, de nézzük a mait, mert az legalább annyira érdekes!

Szájtátva olvasom az internet kincsesdombjának remekbeszabott találatait, melyek közt nemcsak „ábrázolását” találjuk meg a mátranováki Fanyűvőnek, hanem még egy – sajnos nem túl jó minőségű – fotóját is. A képet nézve erős a gyanúm, hogy számítógépes manipuláció eredménye a fotó. Persze nem a Fanyűvő a gyanús, hanem az a kiváló minőségű, szalagkorlátos, erdei aszfaltút, amilyen után csak vágyakozik szűkebb pátriám népe. Szóval gyanús. Ahogy a környék leírása is, hiszen állítólag bővelkedik barlangokban, elvégre a hosszúkarú lény ott tölti nappalai nagy részét. Ezt egyébként magam is sejtettem, valószínűleg tényleg ott él, a mi sárga agyagos vagy éppen fehér riolittufás lankáink hatalmas sziklabarlangjaiban.

Aki ezek feltárására indul, a csalódások elkerülése végett inkább készítse magát izgalmas erdei vízmosások eléje táruló látványára, pár szurdokra és a Fehérszék gyönyörű vízmosta szakadékaira. Na, ott egészen biztosan érdemes keresni! Nem azért, mert ott lehet, hanem, mert gyönyörű a hely, illetve – ismételve magam – mégiscsak nagyobb az esélye annak, hogy ott lehet, mint hogy nincs. Hiszen valakik, valamit csak láttak, amiből valaki valami által (sejtésem szerint ez a média) csak csinált valamit, amiről beszélünk. Érzem én is, hogy sok a bizonytalan tényező ebben a mondatban, de a rejtélyek már csak ilyenek. Aki nem hiszi, járjon utána!  

Nyitókép: Simon WijersUnsplash

Ajánljuk még:

ZSÁKOS EMBER, MUMUS, NYUNYEC – ÉS TÉGED MIVEL IJESZTGETTEK GYEREKKORODBAN?
IDŐUTAZÁSOM DÉDSZÜLEINK VILÁGÁBA
GAZDA(G)SÁGOK TANÍTÁSA – GONDOLATOK A CSALÁDI SÍR MELLŐL