Halálesetből ennyi is sok – alapszabályok, amiket észben tarthatnánk a Balaton partján

ZónánTúl

Halálesetből ennyi is sok – alapszabályok, amiket észben tarthatnánk a Balaton partján

Ez a nyár eddig kegyes volt hozzánk. Más évekhez képest kevesebb áldozatot szedett a Balaton, és az lenne az üdvös, ha ez így is maradna. De látom, mi történik, és ugyan valóban vannak véletlen balesetek, azért a legtöbb esetben emberi felelőtlenség, könnyelműség, vagy a víz, a helyszín ismeretének a hiánya okozza az olykor végzetes tragédiát. Mikor térünk végre észhez?

Nemrég halt meg egy 19 éves fiú. Egy pillanat alatt megvolt a baj, egy vízibicikliről a vízbe vetette magát, a vele lévő szemtanúk szerint még csak nem is ugrott igazi fejest, mégis eltűnt a combig alig érő vízben. Mire észlelték a többiek, hogy nem jön fel, hogy baj van, már arrább sodródtak ők is, a vízbe ugrott, valószínűleg eszméletét vesztő fiú is. Aztán csatárláncba rendeződve keresi kezdték, de mire megtalálták, már nem lehetett rajta segíteni. Csak 19 éves volt, szinte még gyerek. És jellemzően nem egy ember jár így évente.–

Nem tehetek róla, talán azért, mert a víz partján élek, engem újra és újra megráznak a hírek, amikor ilyen tragédia történik. Túl közeli ez nekem, nekünk, minden nyáron. Nem tudom, ki lehetett volna-e védeni ezt a balesetet, egészen pontosan nem láthatok bele a valódi történetbe, miért és hogyan került a vízbe a fiú, mi történt azalatt a pár másodperc alatt… de sokszor látom, hogy a déli part sekély vizébe hogyan ugrálnak az emberek. Néha bizony nem úgy sikerül az ugrás, ahogy azt elképzelik, néha alacsonyabb a víz, néha meg mélyebb, mint számítanak rá. Sokszor van levegő után kapkodás, korrigálás vagy nagy ijedelem. Hatalmas koppanások az iszapon.

Itt Siófokon a szállodasor előtt például a kezdeti sekélyes után van egy mélyebb szakasz, ami csak egy pár méteren keresztül szaladó árok, ami után szinte térdig érővé sekélyül a víz. Aki először van itt, vagy csak nagyon ritkán fürdik pont ezen a szakaszon, nem számol a meder kiszámíthatatlanságával. Ugrik ott is, ahol mélyebb, ott is, ahol sekély, mert nem ismeri a medret, és nem is tapasztalja ki azt ugrás előtt… és sokszor tényleg csak a csodának vagy a vállára repült segítő angyalnak köszönhető, hogy nem lesz nagyobb baj.

De akad más probléma is, ami mellett már nem akarok elmenni. Már csak azért se, mert

ma éppen a szemem láttára tűnt el a víz alatt egy kisgyerek,

aki előtte boldogan gyalogolt a neki derékig se érő vízben, majd egy szempillantás alatt merült el, mert valaki egy mély gödröt árkolt a víz alatt. Szerencsére nem csak én, a szülője is látta, pontosan hol merült a gyerek, kapott utána, akkor vette észre a gödröt, és addigra értem oda én is, aki szintén beleléptem a mély gödörbe.

Mit mondjak, hogyan értessem meg azokkal, akik árkokat ásnak merő szórakozásból a strandolók lába alá, hogy életveszélyes, amit tesznek? Hogyan értessem meg velük, hogy egy ember, főleg, ha egy úszni nem tudó, nulla vízbiztonsággal rendelkező kicsi gyerekről van szó, egy pillanat alatt merül el, és ijedtében, mert éppen sikít rémületében, valószínűleg vesz egy nagy levegőt a víz alatt? Hogyan értessem meg, milyen nehéz egy vizet nyelt, eszméletlen embert levegőhöz juttatni, hogyan magyarázzam el, a rövid ideig tartó oxigénhiányos állapot is milyen – akár maradandó – fizikai károkat okozhat a szervezetben?

 Akik ezeket az árkokat ássák, vajon számolnak ezzel?

Vagy nekik csak egy kis játék, vicces kis árokásás. Vajon ma nézte az, aki pont a szóban forgó árkot ásta, hogy ki lépett bele, hány ember bicegett  utána vagy hány gyerek került veszélybe?  

Pár éve egy baráti házaspár nyaralt nálunk a négy gyerekével, ott az édesapa lépett hasonló módon, orvul kiásott mély lyukba: ő „megúszta” bokaszalag szakadással, de hetekre kiesett a munkából, sokáig tartott a teljes felépülése.

Láttam, látok mást is: hideg sörre fröccsöt, lángosra kolbászt, majd így feltankova nagy ugrásokat, vagy hosszas napozás után, felhevült testtel vízbe vetődést. Úszni nem tudó embereket vízibiciklin, pálmafás matracon, flamingó hátán lovagolva  – mély vízben –  kiabálni, hogy „Majd kapj el, ugrok”!

Óráról órára látni ilyet, minden nap. Még tele a Balaton, itt az utolsó nyári dömping, aztán a vénasszonyok nyara. Segítsünk egymásnak, figyeljünk – ússzuk meg ezt a nyarat annyi tragédiával, amennyi történt. Azokat visszacsinálni nem lehet, az újabbakat elkerülni viszont van még esélyünk.

Ajánljuk még:

FEDEZD FEL A KÁLI-MEDENCE 5 LEGSZEBB ROMTEMPLOMÁT!
TOP 5 STRAND BUDAPEST KÖZELÉBEN, HA NEM MENNÉL A BALATONIG EGY CSOBBANÁSÉRT
LÉTEZIK, HOGY ÖSZTÖNÖSEN VEGA A GYEREKEM?

 
X
Már követem az oldalt