Behúzhatnánk a morális féket: ki figyel a felnőttre egy kommentszekcióban?

Tech

Behúzhatnánk a morális féket: ki figyel a felnőttre egy kommentszekcióban?

Azt gondolhatnánk, hogy miközben a gyerekeket tudatos online jelenlétre, és mások tiszteletére neveljük, mi, felnőttek már képesek vagyunk kulturáltan használni a közösségi médiát. Mégis sokszor elborzadva szemlélem, hogy milyen indulatokat képes felszabadítani egy-egy – nagyon sokszor teljesen ártalmatlan – bejegyzés. 

Úgy gondolom, hogy a közösségi médiában egy óriási potenciál rejlik – feltéve, ha megtanuljuk megfelelően használni. Ehhez pedig nem árt tanulni a múlt hibáiból.

Online zaklatás: Megan Meier és Lori Drew esete (2006)

Megan Meier tragikus története az első olyan ismert eset, amelyben egy gyerek ellen irányuló internetes zaklatás felnőtt személy aktív részvételével történt. A 13 éves kamasz lány a MySpace közösségi oldalon ismerkedett meg egy szintén kamasz fiúval, Josh Evans-szel. A profil mögött azonban Megan egyik iskolatársa, annak édesanyja, valamint a család egyik fiatal alkalmazottja rejtőzködött. A két család egy utcában lakott és egyébként baráti viszonyt ápoltak. A hetekig tartó virtuális barátság azzal ért véget, hogy a fiú a lány ellen fordult, sértő üzeneteket küldözgetett neki, és másokat is felbujtott a lány zaklatására. Az utolsó elküldött üzenetben közölte Megannel: a világ egy sokkal jobb hely lenne nélküle. Az egyébként is labilis lelkiállapotú lány annyit válaszolt: „te egy olyan fiú vagy, akiért egy lány megölné magát!” Öngyilkossági kísérlete után körülbelül húsz perccel találtak rá a lányra, másnap a kórházban elhunyt. A zaklatásban résztvevő felnőtt ellen vádat emeltek, azonban az ügyet komolyabb felelősségre vonás nélkül zárták le. Ennek oka, hogy Missouri állam mindaddig nem rendelkezett online zaklatás elleni törvénnyel – egy kamasz öngyilkossága azonban elegendő indoknak bizonyult ahhoz, hogy ezt a törvényt végül meghozzák.

Az érzelmileg érett felnőtt ilyet nem csinál!

Azt hiszem, az életünkön közösségi és egyéni szinten is sokat javítana, ha megtanulnánk érzelmileg érett módon viselkedni. Nemcsak az online, de az offline mindennapok is könnyebbek, szebbek, kiegyensúlyozottabbak lehetnének így.

Az érzelmileg érett felnőtt jellemzőit Dr. Almási Kitti Ki vagy te? című könyvében így írja le: tiszteli önmagát, másokat és a tényeken alapuló valóságot. 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

  • Tiszteli és reálisan látja önmagát – határokat húz, nem engedi, hogy következmények nélkül rosszul bánjanak vele. 
  • Tisztel másokat, ezért az ő határaikat sem lépi át. Nem próbálja elnyomni őket, el tud fogadni az övétől ellentétes nézőpontot is. Alapjában véve egyenrangú viszonyokban gondolkozik, feleslegesen nem okoz fájdalmat. Még zaklatott állapotban is törekszik arra, hogy nyitott maradjon mások érveire, és lehetőleg ne mondjon, tegyen jóvátehetetlen dolgokat. 
  • Tiszteli a tényeken alapuló valóságot, vagyis elismeri és elfogadja azt, ami a valóságban történik, a realitásból indul ki.

A gyakorlat viszont sokszor azt mutatja, egy olyan társadalomban élünk, ahol az emberek a saját határaikat nem tudják megvédeni, és olykor meg sem próbálkoznak azzal, hogy másokét tiszteljék. Egy olyan világban, ahol az emberek maguk is szenvednek az elnyomástól, kizsákmányolástól, megalázottságtól, azonban az építő jellegű megoldások keresése helyett maguk is másokon verik le a keserűségüket.

Véleménydemokrácia ≠ véleménydiktatúra

Néhány éve gondoltam egyet, és megosztottam egy bejegyzést a személyes profilomon az akkori munkámmal kapcsolatban. Gyógypedagógus tanárként és osztályfőnökként is számos olyan helyzetbe kerültem a diákokkal, amiből magam is sokat tanulhattam. Ezeket hol rövidebb, hol hosszabb anekdotaként megosztottam másokkal is. Számomra inkább terápiás jelleggel bírt az írás, de nagyon hamar sikerült a posztokkal egy szép közösséget magam köré vonnom. Nem telt sok időbe, hogy a sok pozitív visszajelzés mellett, megérkezzenek a negatív kommentek is.

A romboló kommenteket író emberek általában azt fájlalták, hogy a történetek nálam mindig jól végződnek. Túl pozitívak.

Szerintük ez nem volt hiteles, sőt.

A kommenteket olvasva ledöbbentem. Azelőtt nekem meg sem fordult a fejemben, hogy valaki azt feltételezi, nincsenek rossz napjaim, csak azért, mert nem azokról írok. Nem vagyok tökéletes, de elég optimista szemüvegen át nézem a világot. Számomra fontos, és fontos volt akkor is, hogy arról írjak, ami jó, amiből töltekezni lehet. Nem panaszkodni akartam az online térben, hanem megosztani az örömömet. A dolog vége az lett, hogy teljesen beszüntettem a projektet, hisz számomra értelmét vesztette azzal, hogy magyarázkodnom kellett.

Lehet mondani, hogy megfutamodtam. A magam részéről nem érzem így, mert tudom, alapjában véve érdekel(ne), hogy mit váltok ki az emberekből és kíváncsi vagyok a véleményükre. Azonban a nézőpontjukra vagyok kíváncsi, nem pedig a hirtelen feltörő, indulatos reakciókra, ami sokszor meg sem próbál kapcsolatot teremteni az aktuális témával – és úgy látszik, ez több, mint amit az online térben várhatok.

Szerintem a véleménydemokrácia nemcsak feljogosít valamire, hanem felelősséget is von maga után: elmondhatom, amit gondolok, de tisztelnem kell a másik személyt, és igyekeznem kell az érzelmi alapú megnyilvánulások helyett, érdemi vitákra törekedni.

Milyen változást hozott a pandémia?

Az elmúlt két év csak rátett egy lapáttal erre a helyzetre. Mivel az embereknek szinte teljesen megszakadt a fizikai kapcsolata a külvilággal, méginkább az online térben vezették le a bizonytalanság által felgyűlt frusztrációt. Megcsappant a közösség megtartó ereje, csökkent azoknak a száma, akikkel meg tudjuk osztani a nehéz érzéseket. Olyan szinten dehumanizált mindenkit, hogy sokkal könnyebben el tudtuk engedni indulatainkat a közösségi médiában. Az online térnek van egy olyan veszélyes faktora, hogy nem kell megmutatnunk magunkat ahhoz, hogy valakihez szólni tudjunk. Azonban azáltal, hogy nincs meg a kommunikáció „emberi oldala”, vagyis nem látjuk a másik arcát, a reakcióit, nem halljuk a hangját, teljességgel fellazul az a morális fék, ami a való életben már jelezné számunkra: ezt azért mégsem tehetjük meg. 

Netikett a gyakorlatban

Ha valakinek bemegyek a házába, akkor tudomásul veszem, hogy ott az ő szabályai érvényesek. Amíg ott időzök, igyekszem akár el is mosni valamit, de semmiképp nem mocskolni indokolatlanul.

Szerencsére az online térben is megválaszthatjuk, hogy kihez térünk be, és meddig időzünk nála. Azonban, ha kapcsolatba lépünk valakivel, akkor a való élet szabályai érvényesek a virtuális „otthonokban” is: tiszteljük a másik felet, akkor is ha nem értünk egyet vele, és nem mocskolunk senkit és semmit, hanem igyekszünk megőrizni emberi lényünket. Például azzal, hogy a netikett öt alapelvét követjük

Ajánljuk még:

Ha te is nomofóbiában szenvedsz, jöhet a detox!

Minden évben tartok egy-két hétvégét, amikor teljesen lekapcsolódom az elektronikai eszközökről – semmi közösségi média, semmi hírolvasás, semmi romantikus film. Csak maga a lassú, mezítelen élet.