A képernyőfejűek bolygója – 3 betegség, amit az internet hozott az életünkbe

Tech

A képernyőfejűek bolygója – 3 betegség, amit az internet hozott az életünkbe

A digitális kor egyik velejárója, hogy szinte mindenki kettős életet él: van egy online és egy offline perszónája, és a mindennapos tevékenységei is két világban zajlanak: a digitális és a fizikai valóságban. E kettő már teljesen egybemosódott. Hogyan képes a pszichénk megbirkózni ezzel?

Néha ábrándozom arról, mi lenne, ha az egész világon elmenne az internet- és a telefonszolgáltatás beláthatatlan időre. Azontúl, hogy apokaliptikus katasztrófák sora söpörne végig a világon, és az élet, ahogy ismerjük, megszűnne létezni, a túlélőknek szinte mindent újra kellene „huzalozniuk” társadalmi szinten és az agyukban is.

Először folyton vissza akarnánk nyúlni a jó öreg megszokotthoz, ám az már nincs ott többé. Másrészt meg kellene birkóznunk azzal, hogy elvesztettük a technikai kiterjesztésünket, amely a kollektív tudatra kötött rá minket. Magunkra maradtunk, izoláltak lettünk, limitáltak. Az ordító csöndet hamar kitöltenék az új teendők a túlélés jegyében: újra meg kellene tanulnunk lokálisan boldogulni – könyvekből információt szerezni, emlékezetünkbe vésni az útvonalainkat, megszólítani embertársainkat az utcán, dolgokat csinálni a saját kezünkkel, és minden apró-cseprő dologért el kellene zarándokolnunk 3D-s porhüvelyünkben az adott helyszínre.

Amikor azt mondom, hogy netfüggő lett a világ, nem túlzok: a 7,9 milliárd emberből 4,9 milliárd internethasználó. Korábbi cikkemben említettem, hogy egy átlagos internetező naponta kb. 6 órát, tehát egy évből úgy 100 napot kijelzőbámulással tölt. De mivel is töltjük az időnket?

Lori Lewis közösségimédia-szakértő grafikonja szerint így telt 2021-ben az interneten egyetlen átlagos perc a felhasználók körében:

  • 21,1 millió SMS-t postáztak
  • 69 millió Messenger- és Whatsapp-üzenetet küldtek
  • 197,6 millió e-mailt küldtek 
  • 500 órányi videó került a YouTube-ra
  • 1,6 millió dollárt költöttek el internetes vásárlásra
  • 1,4 millió ember görgette a Facebookot
  • 2 millió ember húzott jobbra vagy balra a Tinderen
  • 414 764 appot töltöttek le
  • 28 000 ember nézte a Netflixet

És akkor még nem említettük a LinkedIn, Instagram, Twitter, Twitch, TikTok, Amazon, Imgur, Snapchat alkalmazásait valamint azt a potom 1,86 millárd weboldalt, amely átszövi a világhálót… 

Kijelenthetjük: az online világ már egészen egybeolvadt fizikai valóságunkkal. A média minden irányból invazívan belénk hatol, penetrálja az agyunkat, egész nap masszív információdömpingnek vagyunk kitéve, ami újra és újra túltelít – ha akarjuk, ha nem.

Nem véletlen, hogy az orvostudomány, azon belül a pszichológia kétségbeesetten igyekszik új fogalmakkal lekövetni azokat a mentális problémákat, amelyeket a digitális létmódunk idézhet elő. Persze tudjuk, hogy a trendi fogalmakkal óvatosan kell bánni, hiszen nem mindenki depressziós, aki szomorú, mindenesetre a világhálóhoz kapcsolódó mentális problémák (miként következményeik is) valósak. Vegyünk sorra ezek közül párat!

Internetfüggőségi zavar

Az internetfüggőségi zavart sokszor inkább problematikus internethasználatnak hívják, s egy ernyőterminus, Dr. Kimberly Young, a jelenség kutatója, az Internetfüggőségi Központ alapítója (aki 1995-ben alapította az intézményt!) hangsúlyozza, hogy az internetfüggőségnek számtalan formája van. Ilyen például a kiberszexfüggőség vagy internetes szerencsejáték-függőség.

Dr. Larry Rosen, az iDisorder című könyv szerzője a következőképp fogalmaz: „Ha megvizsgáljuk az agyat, amikor függ valamitől, azt találjuk, hogy azt üzeni, hogy bizonyos neurotranszmitterekre van szüksége – különösen dopaminra és szerotoninra –, hogy jól érezzük magunkat. Az agy gyorsan megtanulja, hogy bizonyos tevékenységek kiváltják e vegyi anyagok felszabadulását. Ha szerencsejáték-függő vagy, akkor ez a szerencsejáték, ha számítógépesjáték-függő vagy, akkor a számítógépes játékok idézik elő. A neurotranszmitterekre való vágyad irányítja a cselekedeteidet. Arra ösztönöz, hogy újra és újra csináld.”

A kóros internetfüggőség számos szakember szerint csak egy tünet, amely egy mélyebb problémára utal.

Összefügghet társadalmi szorongással, magánnyal, alacsony önbecsüléssel vagy önbizalomhiánnyal – erre példa a FOMO vagy a nomofóbia, amelyekről már korábban írtunk – épp ezért gyakran kettős diagnózis felállítása célravezető. Nem szabad ott megállni, hogy valaki mértéktelen módon szörföl a neten, tehát függő, hanem meg kell nézni, hogy a háttérben nem áll-e esetleg depresszió, kényszerbetegség, figyelemzavar vagy egyéb probléma.

gamer játszik

 

2010-ben Dél-Koreában végeztek egy állami felmérést, amely kimutatta, hogy a 9–39 év közötti lakosság 8 százaléka függője vagy az internetes szerencsejátéknak, vagy az online játékoknak. Még egy ún. Hamupipőke-törvényt is bevezettek, amely a 16 aluliak számára elérhetetlenné teszi az internetes játékokat éjfél és reggel 6 óra között.

Amerikában nagy hagyománya van az önsegítő csoportoknak, és a már említett Internetfüggőségi Központ kidolgozott egy 12-pontos segítő programot, az anonim alkoholisták rendszeréhez hasonlóan.  

A Google-effektus

A Google-effektus az emberi elme azon tendenciája, hogy kevesebb információt raktároz el, ha tudja, hogy a válaszok alig pár kattintásnyira vannak. Digitális amnéziának is nevezik, mivel a „megguglizott” vagy a Wikipédiáról összeollózott információ olyan, akár az átvonuló felhő: mivel azt feltételezzük, hogy mindig könnyen rendelkezésre fog állni, ellustulunk, és memorizálás helyett a rövid távú memóriánkban köt ki a tudás, ahonnan aztán éppoly könnyen törlődik, mint a keresési előzményeink a böngészőből.

Egyébként az ókori Görögországban az írásbeliség hasonló kockázatos újításnak tűnt. Hiszen ami le van írva, arra nem kell emlékezni, elég lesz csak fellapozni – így lesz a tudásból látszólagos tudás, felszínes bölcsesség – vélték az akkori gondolkodók. 

Kiberchondria

Ha az embernek megfájdul valamilye, hajlamos rögtön a legrosszabbra gondolni. Persze nem akar rögtön a kórházba rohanni, úgyhogy helyette bepötyögi otthon a keresőbe, hogy „fejfájás”, és máris elindul lefelé a lehetséges betegségek óriáscsúszdáján, és meg sem áll az agydaganatig.

Sok orvos panaszkodik arra, hogy a páciensek nem azzal indítják a beszélgetést, hogy mijük fáj, hanem azzal, hogy szerintük nekik ez és ez lehet a bajuk, mert olvasták a neten, hogy… Persze az egy szerencsés dolog, hogy míg Blöki kutyánk nem képes kifejteni, mije fáj, ellenben mi részletesen tudjuk ecsetelni, hogy mi fáj, hol és hogyan, mivel próbáltuk eddig orvosolni, és mit csináltunk mostanában, de a diagnózis felállítása még mindig az orvos feladata.

Sajnálatos, hogy sokan úgy érzik, csak jelentéktelen, névtelen húsdarabok egy futószalagon, amikor bekerülnek az egészségügyi ellátásba. Az is szomorú, hogy az emberi testre vonatkozó ismereteink milyen hiányosak (van, akinek nem több, mint amennyi a középiskolában ráragadt), ráadásul elődeink természetes gyógymódjait is jórészt elfedtük. Az pedig végképp elkeserítő, hogy hányan képesek felülni az interneten olvasott félinformációknak, és számtalan esetben előfordul, hogy azért képzel be valaki magának betegségeket, hogy figyelmet kapjon. Ő a kiberchonder, a hipochonderek modern változata – egyébként róluk is írtunk már egy külön cikket.

Az internet az emberi kapcsolódás reneszánszát hozta el, kitárult előttünk a világ. Ez lett az emberiség gazdag, kollektív emlékezete, amelybe bármikor alámerülhetünk, és igazgyöngyökkel térhetünk vissza. De lehet, hogy áldozatul esünk ennek a virtuális világnak, amely a valós kapcsolatok, valódi élmények szűrtfényű, addiktív pótlékává válhat.

Ha nem vértezzük fel magunkat, könnyen elveszhetünk a spamek, clickbaitek, álhírek, félinformációk, hazugságok mocsarában, és magunk is félművelt dezinformátorokká válhatunk.

Szóval, mint minden más eszközt, ezt is meg kell tanulni használni, de a kulcs itt is (ahogy sok más esetben) a kritikus gondolkodás, a józan paraszti ész.

Ajánljuk még:

Kiderítheted, mi mindent mit tud rólad a Google!

A Nagy Testvér figyel. Ahhoz, hogy bármilyen oldalt meglátogassak a neten, minden első használatkor be kell kattintanom a három fogalom valamelyikét: „elfogadom”, „hozzájárulok”, beleegyezem”. Utálom a sütiket. Sokszor már rögtön csak az ablakot bezáró x-eket keresem, mert minden tele van felugró ablakokkal. Mire bejutottam egy oldalra, már tudom, hogy lekövetnek. De mégis mennyire?