„A képernyő foglya lettem” – Hálózatra kötött társadalmunkról

Tech

„A képernyő foglya lettem” – Hálózatra kötött társadalmunkról

Sokak számára nem vagyok több, mint egy kattintható név vagy egy havonta változó profilkép. Ha ott a nevem mellett a zöld pötty, létezem. Ha nem posztolok, elfelejtenek. A kezemben a toll már girbegurbán jár, és ha nem villog előttem a kurzor, nehezen jön az ihlet. Amikor éjjel, elalvás előtt behunyom a szemem, még percekig böngészőoldalak villódznak lelki szemeim előtt. A képernyő foglya lettem, de már alig emlékszem, milyen is lehet az élet nélküle. 

6:30-kor megszólal a mobilon az ébresztő. A munkába menet átfutom az e-maileket, megválaszolom az éjjel kapott Facebook- és egyéb socialmedia-üzeneteket, majd végiggörgetem a híreket. 9-kor bekapcsolom a gépemet, és alámerülök a cikkszerkesztés, levelezés, tartalomgyártás- és feltöltés világába.

17 órakor felállok a gép mellől, és laptoptáskámmal a vállamon hazafelé indulok a BKV-n. Az esti csúcsforgalomban a tömött buszon inkább YouTube-videókba temetkezem, hogy elterelje a figyelmemet a nekem nyomódó testekről és a kéretlenül hallott, bugyuta párbeszédekről. A kutyasétáltatás vagy edzés után vár az esti főzés, takarítás, pakolás. Hogy ne legyen ez sem elvesztegetett idő, meghallgatok pár podcastadást. Hullafáradtan beesek az ágyba, és berakok egy Netflix-filmet, amin általában be is alszom. 6:30-kor megszólal a mobilomon az ébresztő, és indul újra az egész.

Pedig volt idő, amikor a képernyő előtt töltött idő csak annyi volt, hogy megnéztem a tévémacis meséket lefekvés előtt. Órákat töltöttem barátokkal, kézműveskedéssel, naplóírással, a szabadban. Hova lett mindez?

telefonozó lány

 

Mikor lettünk hálózatra kötött társadalom?

A Baby boom generáció (szül. 1946-1964) már hallhatott ugyan a programozható számítógépekről, amelyek a 40-es évek során jöttek létre (erősen köthetően a II. világháborúhoz, majd a hidegháborúhoz), ám a szobányi méretű berendezéseket csak kevesen láthatták saját szemükkel. E nemzedék számára nagy újdonság volt a színes filmek megjelenése a mozikban. Szintén nagy változást hozott a kommunikációs szokásokban, hogy egyre több háztartásban megjelent a vezetékes telefon, valamint a rádió mellett a fekete-fehér televízió is. 

Az X generáció idején (szül. 1965-1980), a 70-es években létrejött katonai fejlesztésként az internet őse (ARPANET), majd a 80-as években az internet, ám mindezekről hazánkban keveset lehetett tudni. A magyar lakosság számára a fő információs és szórakozási forrás a színestévé volt. A rendszerváltás után ez a nemzedék is részesévé válhatott végre a nyugati világ technológiai újításainak. 1991-ben Tim Berners-Lee vezetésével a CERN bejelentette a World Wide Web-et (www), és az NSFNET-en keresztül Magyarország is csatlakozott a globális információs hálózathoz, az internethez. 

Az Y generáció (szül. 1981-1995) már a személyi számítógépek korában él. A PC-k a 90-es évektől váltak hozzáférhetővé magánszemélyek számára (a mobiltelefonokkal párhuzamosan). Az asztali számítógépek mellett idővel megjelentek a hordozható számítógépek (laptopok), és a mobilok egyre több funkcióval gazdagodtak: a kezdeti telefonhívás mellé bejött a hangposta, az sms-küldés és -fogadás, az e-mail, fax, személyhívó és címjegyzék-szolgáltatás.  

A Z generáció (szül. 1996-2010) az online világba született bele, és a mobiltelefont multimédiás eszközként ismerte meg. Az első közösségimédia-platformok a 90-es években jöttek létre, de az általunk is ismert vagy használt oldalak a 2000-es évek fejleményei (Facebook: 2004, Reddit: 2005, Twitter: 2006, Instagram: 2010, Pinterest: 2010, Snapchat: 2011, Tiktok: 2016). Talán megdöbbentő, de a 16–24 éves korosztály 98 százaléka aktívan igénybe veszi az internetet.  

  

Mennyi időt lógunk a világhálón?

Szinte mindenki a világhálón keresztül kommunikál – legalább részben. A magyarországi lakosok kétharmada használ közösségi oldalakat. Sokan interneten keresztül dolgoznak, és egyre több ügyintézést lehet online lebonyolítani. A vezetékes, illetve mobil-adatforgalom is meredeken ível felfelé: az emberi interakciók jelentős része digitálissá vált.

A KSH adatai alapján elmondható, hogy a magyarországi lakosság túlnyomó többsége (90 százalék) használt már internetet életében. A hazai internet-előfizetések száma meghaladja a 10 milliót, és 100 lakosra levetítve 134 db mobiltelefon-előfizetés jut. Ezek a nagy számok feltehetőleg összefüggnek azzal, hogy a munka világában éppúgy szükség van netre és mobilra, mint a háztartásokban, vagy magáncélú használatra, és bevett dolog, hogy a család minden tagjának saját mobilja van (sokan már az első osztályos gyermeküknek is vesznek egyet).

Egy átlagos internetező naponta kb. 6 órát, tehát egy évből úgy 100 teljes napot kijelzőbámulással tölt vagy az okostelefonján vagy a monitor előtt.

A Fülöp-szigeteken ez átlag napi 10 óra, míg Japánban kevesebb mint 4 óra. Utánaszámoltam, és nálam hétköznap ez 10-12 óra, hétvégén 4-6 óra körül mozog. Riasztó számok ezek, nem?

Aki gyereket nevel, az is nyugodtan utánaszámolhat, hogy az utód mennyi időt tölt a képernyő előtt – és utána érdemes lehet átgondolni azt is, hogy szülőként mennyit lógunk a neten, és ezzel milyen példát mutatunk. Nemzetközi ajánlások a következőt javasolják képernyőidő tekintetében:

  • 7-9 éves kor között maximum 2 óra,
  • 9-12 éves kor között 2-4 óra,
  • 12-14 éves korban maximum 4 óra,
  • 14 éves kor felett már 4 óránál hosszabb digitális idő is megengedhető (de nem állandó jelleggel).

Vajon kinél mennyire tükrözik a mindennapok ezeket a számokat?

Hív az offline

Számítógép, laptop, okostelefon, okosóra, tablet, stb. – egy egész kütyüarzenál van állandó jelleggel, alig karnyújtásnyira tőlünk, és az életünk szinte minden területe a digitális lét felé tolódott el. Beleoldódtunk a 4G-be, és sokan talán ezt észre sem vették.

Bevallom, én már jó ideje szenvedek attól, hogy majdnem minden ébren töltött időm valahogy a képernyőhöz kapcsolódik. Jólesne néhány nap (inkább néhány hét) internet nélkül, de a munkám miatt szinte lehetetlen elszakadnom a digitális világtól. Ám ha őszinte akarok lenni, ez talán csak egy kifogás, és valójában kiszolgáltatottabb lettem az online világnak, mint gondoltam. Hagytam, hogy oda tevődjenek át az emberi interakcióim, és amikor pihenésre kerül a sor, túl könnyen adom át magamat a zéró agymunkát követelő, fogyasztható médiának (filmek, podcastok, zenék).

De már az is valami, hogy mindezt tudatosítottam magamban – ez mindig az első lépés. Ezután már lehet változtatni.

Mert ha a túlstimuláció már kínzó, kifejezetten károsnak érezzük, és mégis vágyunk rá, akkor ezen a függő helyzeten igenis változtatni kell. Ha mást nem, csak annyit, amennyit a pillanat megenged... Minden nap előáll egy olyan pillanat, amikor meghozhatjuk azt a kis döntést, hogy most márpedig igenis eltesszük a telefont. Nem vágunk bele még egy filmbe éjfél körül. Nem nyúlunk a telefonunk után reggel. Én hiszem, hogy az ilyen kis döntések is nagyon sokat számítanak.

Úgyhogy ideje rámenteni e cikkre és megnyomni a jobb felső sarokban X-et. Ha hívnátok, írnátok, ne fáradjatok vele... Lementem játszani a kutyával a parkba – offline megtaláltok!

 

Már követem az oldalt

X