Élet a túloldalon – tapasztalataim a digitális detoxtól

Tech

Élet a túloldalon – tapasztalataim a digitális detoxtól

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a technika életünk szerves része, egyfajta evidencia, ami beépült a mindennapjainkba. Okoseszközeinket kikapcsolódásra, munkára, tanulásra és kapcsolattartásra is használjuk, ami valljuk be, piszok nagy segítség ebben a fénysebességgel pörgő és megállíthatatlanul oszcilláló világban. De az esetek hány százalékában használjuk telefonunkat tudatosan, és hány százalékában időrablóan? Rafinált kérdés, mindenki válaszolja meg önmagában. Egy könyörtelen magamba nézés után úgy döntöttem, hogy rálépek a tudatos, önként vállalt, bizonyos időszakra szóló digitális absztinencia útjára. El is mondom, milyen praktikák által értem el azt, hogy a kevesebbel több legyen az életem.

Egy hónappal ezelőtt „gondoltam egyet”, és megpróbáltam összeszámolni, egy nap alatt hányszor nyúlok a telefonom után. Még a délelőtt folyamán feladtam, 30-nál megálltam, épp a metrón következett be egyéni szociális kísérletem csúfos kudarca. Ekkor körbenéztem és megállapítottam: vannak a telefont állandóan nyomkodó emberek, és a kevésbé nyomkodók. De telefont nem nyomkodók nincsenek. Mert miközben eszünk, görgetünk. Miközben iszunk, csetelünk. Miközben beszélgetünk valakivel, videót nézünk. Miközben metrózunk, Messengerezünk. Azért ez szomorú, nem? Mindig van valami érdekes, amit muszáj elolvasnunk, meghallgatnunk, megnéznünk vagy lementenünk – legalábbis én így voltam vele.  

A „gondoltam egyet” mögött persze valójában totális kiégés állt: az állandó készenlét és rendelkezésre állás azt eredményezte, hogy

mindenre figyelni akartam, persze semmire sem tudtam igazán.

A telefonbabrálás attól a kincset érő reflexiós időtől fosztott meg, amellyel feldolgozhattam volna a már megtörtént és a még előttem álló eseményeket. Az ötleteim felszínre bukkanásában, azok megvalósításában, és belső nyugalmam kibontakozásában gátolt meg – egyszerűen nem volt részem valódi énidőben az állandó online készenléti mód mellett. Úgy éreztem, csak bedarál a sok szenny és értesítés, éreztem, tudatosabb digitális jelenlétre van szükségem. Egy olyan „jelenlétre”, ahol nem vagyok állandóan elérhető, ahol nem tudnak állandóan hívni, üzenni, és ahol nem tudom állandóan elterelni a figyelmem. (Csodálom is egyébként, hogy csak mostanság jutottam arra az elhatározásra, hogy kötelező internetböjtöt vezetek be a mindennapjaimba.)

A gond csak az, hogy a kütyük megkerülhetetlenek.

Nem kívánok álszent lenni, nem buzdítanék senkit a teljes internet- és okostelefonmentes üzemmódra. Teljesen megvonni magunkat az általuk kínált segítségektől egész egyszerűen ostobaság lenne. Be is vallom töredelmesen: én a Google Maps és a BKK Futár alkalmazások nélkül egyszerűen életképtelen vagyok. Arról nem is beszélve, hogy már a munkám miatt sem tehetem meg azt a kézenfekvő megoldást, hogy olyan jólesően elhajítsam a búsba a telefonomat – pedig biz’ isten eljátszottam párszor a gondolattal. A megoldás: mértékletes határhúzás.

Az internet és a digitális eszközök teljes megtagadása helyett úgy döntöttem, hogy határokat húzok. Olyan határokat, amelyekkel még élvezhetem a digitalizáció előnyeit, de hátrányait teljességgel kizárhatom az életemből. Nem tabusítani kell, hanem önként vállalt határokat állítani: megalkottam a saját kis detoxprogramomat, ami a következőképp néz ki, elemeire bontva.

1. Készíts digitális naplót, légy tisztában a saját internethasználati szokásaiddal!

Ha megfigyeled magadon, milyen helyzetben szippant be leginkább a virtuális világ, akkor sokkal könnyebb orvosolni a problémát. A kulcs – mint kb. mindenben – az önismeret! Én notóriusan pötyögök például reggeli kávé mellett, utazás közben, lefekvés előtt, felkelés után, étkezéseknél, ha várok valakire, ha épp elfáradt az agyam, vagy ha 2 megállónál többet utazok a metrón. Szóval, úgy általában: egész nap. A biztosabb eredmény érdekében csekkold a telefonodba beépített „leszoktató-programot”, vagyis a képernyőidődet: biztos út a szörnyülködés felé.

2. Miután elszörnyülködtél, hangolódj rá lélekben az offline üzemmódra!

A digitalizációmentes életre igenis fel kell készülni, én mindenképp meg akartam óvni magam attól a bénító érzéstől, hogy ez nem több egy rossz, kellemetlen lemondásnál. Ezt megelőzve érdemes végiggondolni, mi mindenre nem jutott idő mostanában: én például vettem kondibérletet, előkészítettem jó pár könyvet, és végre ránéztem az évek óta porosodó sorozatos-filmes listámra is.

3. Készíts digitális napirendet!

Az előző két pont függvényében állíts össze magadnak egy napirendet, amihez mostantól tartani szeretnéd magadat. Én tudatosan emeltem be a napi programomba olyan elemeket, amikor megfogadtam, hogy a telefonom közelébe se nézek: ilyen például az étkezés, a reggeli kávé, a kutyasétáltatás, a főzés, a sétálás, a lefekvés előtti és a felkelés utáni 1 óra. Azok a Messenger üzenetek, e-mailek, értesítések, céltalan lapozgatások, görgetések, Instagram-sztorik igenis várhatnak!

4. Töröld ki, némítsd le, állítsd át, iratkozz le!

Méregtelenítésem első cselekedete az volt, hogy minden játékot – Candy Crash Saga, Maffia Wars, Farmville és társai – letöröltem, leiratkoztam az összes hírlevélről, kikapcsoltam az idegesítő jelzőhangokat, és könyörtelenül megtiltottam minden applikációmnak, hogy értesítéseket merészeljen küldeni nekem.

5. A végső, legnehezebb rész!

Ne. Nyomkodd. A. Telefonod. Csak akkor nyúlj hozzá, ha tényleg kell! A legnagyobb örömmel kapcsoltam be mindig a „ne zavarjanak” üzemmódot, a táskámból pedig csak akkor vettem ki a telefonomat, ha tényleg szükségem volt rá. Nem tettem ki az asztalra még csak fejjel lefelé se, a bajt megelőzni kell, nem pedig kísérteni.  

Szerintem a bizonyos időszakokra szóló offline üzemmódhoz is érdemes úgy hozzáfogni, mint a fogyókúrához. Lépésről lépésre, annak megfelelően, amit a saját személyiségünk és munkahelyünk működése is megenged. Csak akkor lehet sikeresen leszokni bármiről (a netről is), ha abban tudatosak vagyunk: a detoxikálást érdemes napi szinten csinálni, hogy egyensúlyba kerüljenek az online és az offline idők. Ez az 5 praktika a mai napig segít nekem abban, hogy az online-offline egyensúlytalanság még csak észrevétlenül se kússzon be a hétköznapjaimba, hogy szétrombolja azokat.