Sós Dóra Gabriella

Nem jellemző, hogy az ember baráti társaságába egy viperakutató keveredik. Mizsei Edvárdot „gyíkászként” emlegették, és már akkor feltűnt, milyen pontatlan lehet e megnevezés. Nyomába eredtem a legendának, és a világjáró biológus feltárta előttem egzotikus világát. 

Mindig is tudtam, hogy nem akarok konformizált átlagember lenni. Biztos voltam benne, hogy sokra fogom vinni, és úgy voltam vele, hogy én majd jól megmutatom, hogy lehet ezt az életet jobban élni. Aztán jöttek az évek és a felismerések, és rájöttem, hogy az élet sokkal többről szól annál, mint hogy megpróbálok mindenkit túlszárnyalni.

Februárban be kellett adni az egyetemi jelentkezéseket, és már közelednek az érettségik. Minden családi összejövetelen elhangzik majd a kérdés: „És, mire adtad be?” „Bölcsészkarra” – válaszolja a jövő várományosa, és a legtöbb tekintetben ilyenkor kialszik a fény.

A közlekedés eleve stresszes – hát még, ha utastársainkat is tolerálni kell. Mindannyian ismerjük azt a bizonyos utast, aki a mozgólépcső közepén terpeszkedik, átcibálja a lábadon a banyatankot, a buszra szállva kezdi el keresni a jegyét, üvölteti a mulatóst a vilin… egyszóval: nem tud közlekedni. Nektek melyik a kedvencetek?

Az ártalmatlan próbálkozóktól a veszélyes agresszorokig mindenféle olyan emberrel találkozhatunk a közösségi közlekedésen, aki nem vett jegyet. Márpedig bliccelni nemhogy nem szép, de szó szerint büntetendő is – mégis, sokan hódolnak eme szenvedélynek.