Egészség

Te is cyberchondriában szenvedsz?

A kényszeres keresés egyelőre nem pszichiátriai betegség. De lehet, hogy a jövő héten már az lesz. Majd ráguglizok...

Vérnyomás, aranyér, pajzsmirigybetegségek és várandósság. Ezeket ütjük be leggyakrabban az egészségügyi témák közül a keresőprogramokba. Kutakodunk, éjjel-nappal, vizsgálat előtt és után. Felmérések szerint a betegek harmada nem elégedett az orvostól kapott információkkal, ezért a maga módján tájékozódik. Legtöbbször állítólag gyógyszerek és műtéti kezelések után keresgélünk, a statisztikák azonban azt is jelzik, hogy a megelőzésről csak kevesen érdeklődnek. És hova fordulunk, ha bármi felmerül? Természetesen az internethez!

Charles Darwin fiatal korában orvosnak készült, de hamar felhagyott ezzel, mert képtelen volt elviselni az érzéstelenítés nélküli műtétek látványát. Így aztán ő lett az evolúcióelmélet kidolgozója és névadója, nagy művet írt a Fajok eredete címmel, szabad idejében pedig saját szélgörcseiről vezetett részletes naplót. Kortársa, Andersen a szeplőktől félt, és betegesen szorongott attól, hogy egyszer élve eltemetik, olyannyira, hogy cetlit hordott a zsebében, amin az állt: „Csak úgy tűnik, hogy halott vagyok”.

2016-ban Jennifer Lawrence panaszolta el egy műsorban, hogy mindenre gyógyszert szed, hipochondriás, netes kereséseivel pedig még saját magát is megrémíti. Az Oscar-díjas színésznő példája is jól mutatja, hogy

a keresésekkel csak újabb szorongás idézhető elő,

hiszen, míg az internet előtti időszakban a testi-lelki panaszokkal csak időszakonként lehetett felkeresni egy orvost, ma néhány kattintással, negyed óra alatt több halálos betegség tüneteit is felfedezni vélhetjük magunkon.  

 
Fotó: Rex Pickar / Unsplash

Tegyünk egy próbát! A torokfájás szóval teszteltem a rendszert: keresésemre azonnal fizetett gyógyszeripari reklámcikkek jelentek meg az első találatok között. Miután ezeket sikeresen átugrottam, az első tájékoztató írás azonnal felvetette az influenza mellett a bárányhimlőt és a mumpszot is, mint lehetséges nyavalyát. Később a cikk kitért a reflux betegségre, onnan pedig már valóban csak két kattintás a Barret nyelőcső, ami egy daganatos megbetegedés. És persze ott vannak sorban azok az oldalak, amelyek egy csomó alternatív gyógyulási módszert javasolnak, mint például a gyömbér, propoliszos mézes-tej vagy pemetefű fogyasztása, de ez egy másik történet.

A példa jól mutatja, hogy egy őszi hurutos torokfájástól hogyan jutunk el a gyomorrákig, ami nem nevezhető szezonális betegségnek.

A keresési útvonalon megjelenő oldalak jelentős részét jó szándékú civilek szerkesztik, az internet már csak ilyen. A gyakran találomra összedobált adathalmaz azonban nem képes megállítani a páciens szorongását, erre csak a szakorvos képes, aki a diagnózis felállítása során azonnal kizárja a helytelen kórképeket, indokolatlan vizsgálatokat.

 
Fotó: Tim Gouw / Unsplash

Felmerül egyes cikkírók felelőssége, akik a „segítségnyújtás” nárcisztikus élménye közben a kupacba gyűjtött tünetsorokkal többet ártanak a szorongó olvasónak, mint amennyit használnak. Sok esetben az ő tudásuk nem egyenlő a szaktudással, hiszen nem jártak orvosi egyetemre, kompetenciájuk erősen megkérdőjelezhető. Természetesen, mint mindenben, kivételek ebben az esetben is vannak – csak ember legyen a talpán az a betegségtől rettegő olvasó, aki objektivitását mindörökkön, akár a kereső hatodik oldalán is megőrzi.

A szakértők szerint főleg azok esnek a keresés kényszeres cselekvéssorozatának a csapdájába, akik megszállottan törekednek a tökéletes válaszokra.

A jelenség a költői cyberchondria elnevezést kapta,

lényege, hogy a google-keresések ismétlései szorongásláncolatot hoznak létre, ami az újabb keresőszavak bevetését eredményezik. Az érintett függők naponta akár 2-3 órát is eltöltenek öndiagnosztikával, és többször is leellenőrzik a tüneteiket, miközben orvosi szempontból az egészségi állapotuk stabil. 

Az orvostudomány egyelőre nem tartja pszichiátriai betegségnek a cyberchondriát, de így kezdte a pályafutását a kiégés-szindróma és a pánikbetegség is, ezért lehet, hogy érdemes lesz néhány év, évtized múlva újra előszedni a kérdést...

Nyitókép: Victoria Heath/ Unsplash