
Látogatás a szigeten
A szigettel kapcsolatban több legenda is terjeng: valaki szerint teljesül annak az embernek a kívánsága, aki a Mennybemenetel templomának harangját háromszor megkongatja, mások szerint pedig örökké fog tartani a házasság, ha a vőlegény felviszi ölben a menyasszonyát a templomhoz vezető 99 lépcsőn. Tény, hogy ott tartózkodásunk alatt mind a két legendának a teljesülésére láttunk jelentkezőket. Sőt! Mi is megkongattuk azt a bizonyos harangot.
A szigetre több módon is be lehet jutni:
- be lehet evezni csónakkal (lehet fa csónakot bérelni),
- csoportosan, kapitánnyal is meg lehet közelíteni pletnával (gondolaszerű csónak),
- be lehet úszni – a kemping felől közelebb van,
- SUP-pal is könnyedén megközelíthető.
A templom és a torony belépődíjas, de a sziget látogatása teljesen ingyenes. A szigeten található még egy múzeum, egy cuki kávézó (ahol tartanak alternatív tejet is!), és persze egy szuvenír bolt is.
A Bledi-tó
A Bledi-tavat egyszerűen körbe lehet sétálni másfél óra alatt – mivel csak 6 kilométer –, de bérelhetünk biciklit is, és azzal közben felmehetünk a Bledi várba. Mi az utóbbi mellett tettük le a voksunkat, és a szállásunkon kibéreltünk 4 órára 1-1 elektromos biciklit, és körbejártuk vele az egész települést.
A Bledi-tó nem túl nagy, 2,12 kilométer hosszú és 1,30 kilométer széles. Kiválóan alkalmas fürdőzésre, vízi sportokra (pl.: SUP, búvárkodás), és horgászni is szoktak benne.
Bled egy jégkorszak után visszahúzódott gleccser medrében jött létre, és a tó helyén egy tektonikus árok volt. Három termálforrás is található mellette, amelyeknek vizét a tóparti hotelek (Grand Hotel Toplice, Hotel Golf, Hotel Park) wellness részlegén lehet kipróbálni.
A Bledi-vár
A vár eredetileg stratégiai okokból épült a 600 méter magason található sziklára, és a törökök elleni védekezésben játszott szerepet. Mára a település egyik legfelkapottabb fotó-pontjává vált.
A Bledi-várba szintén belépő megfizetése után lehet bemenni. Itt található egy étterem, és egy kávézó is, melyekből fantasztikus kilátás nyílik a tóra, és a kis szigetre. A múzeumban pedig megcsodálhatjátok többek között egy Gutenberg-korabeli nyomdagépet, működés közben.
Összegezve csak ajánlani tudom azoknak, akik vágynak a friss levegőre, a nagy sétákra, és a kikapcsolódásra. Az egész környék álomszép, és jól kiépített túraútvonalakat lehet találni gyalogos és biciklis kirándulásokhoz egyaránt.
A tó körüli út pedig telis-tele van csodálatos kilátópontokkal, strandokkal, és padokkal, ahonnan élvezni lehet az elénk táruló álomszép látványt, melyet időnként egy kisebb kacsa, vagy hattyúcsapat tud csak megtörni.
Nyitókép: 123RF
