SZPSZ

Randitrendek 2022: melyik szó mit jelent a randevúzás szótárában?

Vannak randijelenségek, amelyek már korábban is felkapottak voltak, és vannak kifejezetten újszerűek. Utóbbiak közül a legtöbbnek még magyar megfelelője sincs, inkább csak jelenség-szinten foghatók meg. Nézzük meg, mi is az, ha „breadcrumbing”, „ghosting” vagy éppen „cushioning” történik veled!

Ghosting: Egy régi „klasszikus”

A randizók, ismerkedők világában a ghosting jelensége sokak számára jól ismert. Amikor valaki „ghostingol” téged, akkor tulajdonképpen nem történik más, minthogy egyetlen szó vagy jelzés nélkül felszívódik az életedből. Eltűnik. Nem veszi fel többé a telefont, nem válaszol az üzeneteidre, e-mailjeidre – teszi mindezt anélkül, hogy ennek lett volna valamilyen korábbi jele.

Ilyenkor a másik nem lassanként távolodik, hanem egy határozott vágással vonja meg magát tőlünk. A leírások szerint 3 napos eltűnés már kimeríti a ghosting jelenségét. Hátterében számtalan ok állhat – erről egy külön cikket is írtunk, – például alacsony önbecsülés, vagy fokozott mértékű konfliktuskerülés. De az is lehet, hogy éppenséggel túl magas a ghostingoló önbizalma, emiatt úgy érzi, jogában áll így bánni másokkal.

Ghosting áldozatának lenni nem könnyű. A hirtelen csalódás és az annak megismétlődésétől való félelem könnyen bizalmatlanná tehet egy következő kapcsolatban. Ez pedig akár gyakori veszekedéseket is okozhat. A ghostingolt félnek érdemes arra törekednie, hogy minél kisebb sérülést szerezzen az ilyen viszonyában, tudatosan szem előtt tartva azt, hogy ami történt, nem róla, sokkal inkább a másik személy jelleméről árulkodik.

Slow fading, a csendes gyilkos

Hasonló, de a ghostingnál kevésbé váratlan a slow fading, vagyis az a helyzet, amikor a másik fokozatosan csökkenti a velünk való interakciót, továbbra is magyarázat nélkül. Bár ő magában már elhatározta, hogy véget vet a kapcsolatotoknak, ahelyett, hogy ezt veled is nyíltan közölné, inkább elkezd mindenféle vegyes jeleket küldeni, amiből sosem tudhatod igazán, hogy éppen hányadán is álltok.

A kutatások szerint ez a szituáció még a ghostingnál is jobban fájhat, mert az, bár elég kíméletlen, legalább egy egyértelmű jelzés arra, hogy vége a dalnak. Slow fading esetén hosszabb távon alakulhat ki egy bizonytalan állapot, ami igencsak negatívan érintheti a magára hagyott felet.

Fontos látni azt is, hogy a slow fading lehet egy természetes jelenség is, amikor a pár mindkét tagja egyre kevesebb energiát rak a kapcsolatba, ami által az szépen lassan kihűl. Klasszikusan ilyenek például a középiskolai szerelmek, amelyeknek esetlegesen másik városban folytatott egyetemi tanulmányok vetnek szépen lassan véget.

A slow fadinghez hasonló jelenség a caspering, ahol ugyanez történik, de ennek esetén legalább van egy kis magyarázat, lehet az elválásra számítani.

Bredcrumbing, avagy morzsaszórás

Hogy jönnek a morzsák a randizásba? A breadcrumbing jelensége morzsaszórásként fordítható. A gyakorlatban azt az állapotot jelenti, amikor flörtölnek veled, és olyan, mintha együtt is lennétek, egy párt alkotnátok, de valójában a másik fél nem akar elköteleződni feléd. Bár lehet, hogy a szavak szintjén kezdeményező veled szemben, tettei még sincsenek összhangban ezzel. Például mondhatja, hogy hiányzol neki, és milyen jó lenne veled lenni, valójában nem kezdeményez találkozót és nem tesz aktívan a kapcsolat fenntartásáért. Nem gyárt közös terveket, nem is igazán avat be téged az életének a részleteibe. Épp annyi érdeklődést mutat, annyi energiát, időt és odafigyelést fektet a kapcsolatba, amennyit muszáj ahhoz, hogy maga mellett tartson. És persze időzíteni is nagyon jól tudja ezeket az odadobott morzsákat: épp akkor hozakodik elő velük, amikor már esetleg kihátrálnál a helyzetből. Fontos látni, hogy ez tulajdonképpen egyfajta érzelmi manipuláció. Ha erre utaló jeleket észlelsz, mindenképp érdemes szóvá tenni, és meghúzni a saját határaidat! Hogy milyen is egy ilyen kapcsolat mélységeiben? Arról is írtunk már.

Love bombing: túl sok a jóból

A skála másik végén azok vannak, akik a love bombing, vagyis szerelmi bombázás jelenségét űzik. Love bombingról akkor beszélhetünk, ha valaki már az első találkozó után leígéri neked a csillagokat az égről, fényűző helyekre visz, a lelki társának nevez, és állandóan kedves szavakkal hódol. Elképzelhető, hogy a másik folyton írogat és hívogat, holott te nem teszel hasonlóképpen, de az is gyanús lehet, ha a partner rövid idő után indokolatlanul hosszú távú terveket gyárt. Ha ezt túl soknak érzed, vagy idegennek, valótlannak hat a másiktól, akkor felmerülhet, hogy a másik ezzel akar manipulálni – ilyenkor jobb résen lenni.

Cushioning: a túlbiztosított szerelem

A határoknak nagy jelentősége van akkor is, amikor a cushioning jelenségével találkozunk. Ez esetben szó szerinti fordítással élve „kipárnázunk”. De hogy jön ez a randizáshoz? Az, aki ezzel a jelenséggel él, hiába van kapcsolatban éppen valakivel, még a randizás ideje alatt elkezdi keresni az új párját. Laza flörtölésekbe megy bele, annak érdekében, hogy ha esetleg a jelenlegi párjával szétmennének, gyorsan legyen egy B-tervként szolgáló partner, akit elővehet. Így nem lesz olyan fájdalmas a szakítás, hiszen van valaki, aki azonnal eltereli a figyelmet. Ha bukni kell, mennyivel jobb egy előre kipárnázott talajra esni, mint a kemény földre... – gondolhatja az illető, akinek talán emiatt a gondolkodásmód miatt nem jönnek össze a kapcsolatai.

Pocketing: zsebre tett szerelem

Bizony, randipartnered akár zsebre is tehet téged. A pocketing azt jelenti, hogy valaki, akivel éppen randevúzol, nem hajlandó arra, hogy bemutasson téged a családjának, barátainak. Nem hív el családi ebédekre vagy baráti születésnapokra, még akkor sem, amikor már viszonylag hosszabb ideje töltitek együtt az időtöket. Nincs közös képetek, legalábbis biztosan nem nyilvános az ő részéről, ha van.

Ilyenkor tudhatod: a másik zsebretesz téged, és onnan csak akkor vesz elő, amikor senki sem látja. Nem könnyű azonban beazonosítani, hogy mikortól beszélünk pocketingről és hol van a határa annak, hogy valaki csak a legmegfelelőbb pillanatot várja arra, hogy bemutassa párját a családjának, barátainak. A megítélésben fontos szempont lehet, hogy az, aki halogatja a bemutatást, vajon tényleg izgatott várakozással áll-e hozzá, vagy inkább hezitálást és kifogáskeresést érzel rajta.

Aki ilyen helyzetben találja magát, könnyen magában kezd kételkedni, de fontos látni, hogy sokféle oka lehet annak, hogy valaki ezzel a jelenséggel él alakuló kapcsolatában. Például lehet, hogy olyan képet festett a családjáról, barátairól, ami nem teljesen fedi a valóságot. Ha így van, akkor lehet, hogy éppen téged szeretne megóvni valamilyen kellemetlen helyzettől.

Phubbing: virtuális buborékban élni

A phubbingot a modern világ hozta magával, nagyon könnyen jár együtt a nomofóbiával. Akkor beszélhetünk róla, amikor valaki, akivel fizikailag együtt vagy, úgy dönt, a telefonjába mélyed ahelyett, hogy veled foglalkozna: hírek olvas, másokkal chatel, e-mailezik, görgeti a közösségi média oldalait. Ő

nem akar lemaradni semmiről, ami ott történik. Ezzel azonban lemarad valami nagyon fontosról: rólad.

Nem figyel rád, arra, amit mondasz, vagy mondani próbálsz, helyette visszavonul a saját virtuális világába. Természetesen bárkivel megeshet, hogy valamilyen fontos teendő furakodik a közös térbe, a jelenség inkább hosszabb távon és közvetve káros. Megnehezítheti az ismerkedést, már annak nagyon korai fázisában konfliktust szülhet.

Orbiting: a nyomozás folytatódik

Szintén a digitális világ jelensége az orbiting. Akkor beszélhetünk róla, ha valaki, akivel korábban randiztál, vagy akár párkapcsolatban is voltál, szakít veled, mégis továbbra is követi minden, a közösségi médiában megosztott lépésedet. Nem elég azonban, hogy követ, még csak nem is marad ebben passzív, ugyanúgy kedveli a posztjaidat, figyeli a történeket, amiket megosztasz, tehát aktívan reagál is minden online rezdülésedre. Hogy a szó magyarosításáról is beszéljünk, valahogy úgy tudnám lefordítani, hogy „pályán tart”, vagyis nem engedi, hogy úgy érezd, teljesen elszakadtál tőle, hiszen az értesítéseid közt folyamatos emlékeztetőt kapsz felőle.

Freckling: egynyári kaland

Ha azt hallod, freckling, annak épp szezonja van. Ezek azok a kapcsolatok, amire nyári flörtként, nyári szerelemként gondolunk: gyorsan és intenzíven jönnek, majd a nyár végével épp úgy hűlnek ki, ahogy az időjárás. De a partner nem tűnik el teljesen, valahol az életed peremén ott marad, csak azért, hogy következő nyáron ismét előtérbe kerülhessen. Csakúgy, mint a szeplők – amire a megnevezés utal –, amik a nyári napsugarakkal jönnek, az őszi borúval pedig el is tűnnek.

Bármelyik jelenséggel is találkozol, érdemes óvatosságra inteni magadat, mindkét oldal szempontjából: nem kell azonnal démonizálni a másikat, de nem érdemes hagyni azt sem, hogy kihasználjanak téged. Lehet, hogy nyomós oka van annak, hogy valaki úgy viselkedik, ahogyan, azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy hol vannak a saját határaid. Ha úgy érzed, hogy neked ez nem fér bele egy kapcsolatba, még a randizás időszakában sem, hozd ezt szóba, és beszéljetek róla!

Ajánljuk még:

Az első szerelem nem tart örökké, de mindig magunkban hordozzuk

Az első szerelem élménye az újdonságából fakadóan olyan erős lehet, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, az illetőből fakadt, és őt szerettük a legjobban életünkben. Utána ugyanezt keressük, de nem kapjuk meg. Valóban így van? S miben rejlik az ereje? Jöhet még utána nagy szerelem?