Őszinteség a párkapcsolatban: nehéz és lassú folyamat, de megéri végigcsinálni

Már az első beszélgetéseink alkalmával szóba került az őszinteség fontossága. Akkor még nem ismertük egymást a párommal, viszont mindketten úgy gondoltuk, ha őszinték vagyunk a másikhoz, akkor egy erős és tartós párkapcsolatot tudunk építeni. A vélt őszinteségemről hamar kiderült, hogy csak a felszínt kapargatom, sőt, szívesebben lepleztem szarkazmussal vagy cinizmussal, mintsem egy az egyben vállaltam volna önmagam.

Sosem voltam az a tipikus önmagamat elemezgető fajta, sokszor kényelmesebb és egyszerűbb volt – egy kis képzavarral élve – a szőnyeg alá seperni a gondolataimat,

és csak ritkán, nagyon ritkán előkotorni azokat valahonnan a mélyből és szembenézni a (sötét) igazsággal.

Idővel persze egyre inkább megnyíltam, egyre közelebb engedtem a páromat magamhoz, olykor magam is meglepődtem, hogy egy-egy beszélgetés alkalmával mi minden derült ki arról, valójában miért is viselkedem úgy, ahogy. A másik megérzi, ha valami nincs rendben, ha valami zavar, bosszant, foglalkoztat, máshol jár az eszünk. Még akkor is, ha mi azt hisszük, hogy el  tudjuk hitetni ennek az ellenkezőjét.

A páromnál az őszinteség sokkal több, mélyebb és fontosabb, mintsem én azt egy egyszerű „semmivel” lerendezzem. Ő nem arra kíváncsi, hogy mi van a felszínen, hanem arra, hogy mi van alatta: a „minden rendben” és a „jól vagyok” mögött. S amikor elkezdtem valóban végiggondolni, hogy mi is zajlik bennem, milyen gondolatok és érzelmek határoznak meg abban a pillanatban, mindig kiderül, hogy az általános „jól érzem magam” igazsága mellett ott bujkál mondjuk a félelem, a kétség, az elégedetlenség vagy éppen az unalom. Csak sokszor mindezt nem szeretjük bevallani még magunknak sem. Inkább legyintünk és elhisszük, hogy minden rendben van.

De az őszinteség lehetővé teheti számunkra, hogy

valóban megismerjük egymást és a valóságban éljünk együtt, ne egy elképzelt, kitalált világban.

Első lépésként persze önmagunkat kell megismernünk, önmagunkkal kell őszintének lennünk. Ebben nagy segítség lehet azonban egy társ, aki beszélgetések és kérdések révén segíthet felfedezni a valódi érzéseinket, hogy mit miért csinálunk, miért gondolkozunk úgy, ahogy. Olyan bizalom alakulhat ki a felek között ezáltal, hogy tényleg rá merjük bízni az egész életünket a másikra. Lehetőséget adunk egymásnak, hogy a valódi énünket ismerje meg. Így például nemcsak azt deríthetjük ki, hogy mit várunk el egy kapcsolattól, de arra is rájöhetünk, hogy miért várjuk el azt, amit.

Érdemes tudatosan figyelni magunkat, és megvizsgálni, hogy a cselekedeteink mindig szinkronban vannak-e a szavainkkal és viszont. Vagyis ne csak mondjuk a párunknak, hogy szeretjük, de tükrözze azt a viselkedésünk – ha nincs szinkronban a kettő, érdemes elgondolkozni, hogy vajon melyik az igaz és őszinte. Amit mondunk, vagy amit cselekszünk?

Hajlamosak lehetünk arra is, hogy a párunk egyes szokásait, tulajdonságait figyelmen kívül hagyjuk. Mantraként mondogatjuk magunknak, hogy „nem baj, nem számít, elfogadtam”, de vajon valóban így tettünk, vagy csak elfojtjuk az érzéseinket a konfliktuskerülés miatt? Őszinték csak úgy lehetünk, ha odaállunk és elmondjuk neki, ami nem tetszik: „Figyelj, engem zavar, hogy olyan sok időt töltesz a barátaiddal” vagy „Nem akarlak megbántani, de zavar, hogy olyan nagy hasat növesztettél”. A kritizálást persze kerüljük, inkább próbáljuk meg árnyalni az észrevételeinket. „Hiányzol, amikor olyan sokáig dolgozol” vagy „Nekem nagyon rosszul esik, hogy állandóan kijavítasz”. És persze készüljünk a miértekkel és megoldási javaslatokkal is, beszélgessünk róla, ne hagyjunk egy ilyen kijelentést a levegőben lógni.

Legyünk nyitottak a visszajelzésekre. Ezek olykor rosszul tudnak esni, előfordulhat, hogy nem arra számítunk, amit végül hallunk a párunktól. De tartsuk szem előtt, hogy nem bántásból mondja, sokkal inkább segítő, javító szándékkal. Hallgassuk meg a másik felet, ne ragaszkodjunk a saját igazunkhoz. Ha kell, hagyjunk időt magunknak az információ feldolgozására, átgondolására, hogy kielemezhessük magunkban, s csak azután reagáljunk. Egy őszinteségen és bizalmon alapuló kapcsolatban fontos, hogy a felek merjenek megnyílni a másik előtt, ami sokszor egy meglehetősen nehéz és lassú folyamat.

Végül: fogadjuk el, hogy a partnerünk egy másik ember, egy tőlünk különálló lény, aki láthatja másképp a világot, s amíg ez nem sért bennünket, amíg azt tolerálni tudjuk, addig az együttesünk is működőképes lehet. Nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy a kapcsolatunk hosszan tartson. És ne mutassuk másnak magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül az igazság. Az igazság, ami felszabadít.

Nyitókép: Wright Brand Bacon/Unsplash