Szocio

A „köszönöm” ereje

Legyen őszinte, legyen kedves a köszönöm. De elsősorban is: legyen köszönöm...

Sokszor figyelem az embereket, egy-egy párt a boltban, a kasszánál, hogy szólnak, miképp hajolnak egymás felé, ki az, aki mosolyog, aki megköszön dolgokat. Néha szomorú a kép, ahogy fásultan pakolják a szalagokra az árut, az egyik leejt valamit, a másik felveszi, felnéz, de közönyös a másik arca, sőt türelmetlen: „Tedd már oda, most mit vársz, mozdulj már.” Néha szinte sistereg bennem a csalódás, hisz sejthető, az otthonukban sincs ez másképp sosem. Pedig lehetne ezt szépen, máshogy is. Köszönni, megköszöni is lehet olykor amit tesz a másik. És azt, hogy van, és tesz értünk, velünk, mellettünk valamit, amiből az élet összeáll.

Köszönöm. Naponta használjuk ezt a szót, automatikusan csusszan ki a szánkon. Olykor csak egy biccentéssel nyugtázzuk a másik ember felénk való jóságát, kedvességét, udvariasságát, de a gesztus megvan: hálásak vagyunk, és ezt meg is mutatjuk. Így van ez már csak azért is, mert így tanítottak minket, mert ez az elvárás, mert ha nem mondjuk, udvariatlannak, sőt bárdolatlannak tűnhetünk és az nem túl hízelgő kép. De szerintem még az is jobb, ha megszokásból mondunk köszönömöt, mint az, ha eszünkbe se jut. 

Persze nagyon sokféle köszönöm létezik – van, ami egy cseppet se kedves és nincs benne köszönöm. Ilyen lehet a leereszkedő köszönöm nálunk magasabb polcon lévőtől, akinek az útjába kerültünk és esetleg félrehúzódunk. De lehet arrogáns is, például mikor azt mondjuk nagy kelletlen, „na, köszönöm”. Olykor fenyegető a hálaadás, mikor olyasmit mondunk, „Köszi nagyon, ne félj, visszakapod ezt a szívességet!”, máskor agresszív és türelmetlen hangot ejtünk meg a köszönömmel, amikor felcsattanunk, „Köszi, de menj már arrébb… nem látod, hogy útban vagy? Megint máskor aztán csalódottságnak ad hangot a hálaadás, például mikor nagyon várunk valamit, de nem kapjuk meg, és csak azt tudjuk kibökni, „Köszi a nagy semmit!”.

Persze lehet reményekkel teli, őszinte a köszönöm, mikor megelőlegezett kedvesség, akár egy levél végén, mikor bepötyögjük: „előre is nagyon szépen köszönöm”. Aztán van hálaadás, ami nem szavak formájában érkezik, hanem a cselekedetekben mutatkozik meg. Ezt is nagyon szeretem, mert láttam magam körül, hogy olykor oda-vissza alapon működő, kölcsönös kedvességek tartanak egyben emberi kapcsolatokat, akár párkapcsolatot is. Ezekben az egyik vacsorát főz, a másik leviszi a kutyát, az egyik beágyaz, a másik előkészíti este az ágyat a fekvésre, vagy takarót melegít, ne legyen olyan hűvös az ágy. Szívességek ezek, amelyek a másik iránt érzett hálát is kifejezik. Megmelengetik az ember lelkét, ezért is jó már csak látni is, ha egyszer két ember ilyen kifejezően szereti egymást.

Ők talán azt is tudják, hogy meg lehet köszönni sok mindent ajándékokkal és élményekkel. Csokival, virággal, apróságokkal, akinek meg telik rá, jó nagy köszönömmel is hazatérhet. Persze ezen a fonton nem pénzben mérik a hála értékét, mert 

a szeretetkapcsolatokban a legdrágább autó is pont annyit nyom a latban, mit egy szelet csoki,

de ha hála helyett elvárásokkal árasztják el a felek a kapcsolatot, vagy az egyik mindig csak ad, a másik meg nem értékeli azt kellőképpen és megköszönni is rest, az baj.

Kifosztottnak érzi magát egy idő után az, aki soha nem kap köszönömöt a munkájáért vagy a kedvességéért. El is bizonytalanodik és megváltozhat a kapcsolat dinamikája is. Alárendelt helyzetbe szorul aki ad, és ha olykor kap még köszön is, a másik meg dölyfösködik fölötte, mert az csak elvár és nem hálálkodik. Nem értékel, talán fel se ismeri, milyen durva rombolást végez a kapcsolatban.

Mert végsősoron sokat elárul az, hogy van-e köszönöm a kapcsolatban. Régen rossz az, ha a felek természetesnek veszik a feléjük irányuló jóságot, igyekezetet, szívességeket, sőt el is várják azokat úgy, hogy eszükbe se jut megköszönni semmit.

Viszont ha van köszönöm, az lehet kedves, előzékeny, udvarias, hálával teli, – nem kurtán odavetett, vagy odamorgott, nem toporzékolós, nem leereszkedő vagy arrogáns… hanem őszinte, hiteles, kedves és helyénvaló. Ezek az emberi kapcsolatokat építő és megtartó köszönömök, amikre olyan nagyon szükség van.

Ajánljuk még:

„Reggel nyolctól este kilencig folyamatosan mentettünk” – interjú Dr. Bali Tamás ezredessel, aki a szlovéniai helikopteres segítségnyújtást irányította

Dr. Bali Tamás ezredes a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandárjának parancsnoka. Ő szervezte meg és vezette le a magyarok által biztosított helikopteres segítségnyújtást a szlovéniai árvízhelyzetben augusztus elején. Interjúnkban a honvédség katasztrófavédelmi munkájáról, és a helikopterpilóták legtöbbünk számára ismeretlen világáról is kérdeztük.

 

Már követem az oldalt

X