A kommunikáció

A hozzánk érkező párok egy igen jelentős része azt tudja megfogalmazni nehézségként, hogy baj van a kommunikációval. Ilyenkor általában kétféle problémát jelölnek meg. Vannak, akik egyáltalán nem kommunikálnak egymással, legfeljebb a gyerekek kapcsán felmerülő logisztikai kérdésekről egyeztetnek. Másoknál van kommunikáció, de az általában indulatos, hangos, sokkal inkább nevezhető veszekedésnek, mint konstruktív vitának.

A némák

Azok a párok, akik abbahagyták a kommunikációt, sokszor arról számolnak be, ténylegesen egyáltalán nem szólnak egymáshoz. Tehát ne arra gondoljunk, hogy nincsenek igazi, mély beszélgetéseik, amikor hosszasan csak egymásra figyelnek, hanem olyannal is elég sokszor találkozni, hogy köztük a napi „hogy vagy”, „milyen napod volt” kérdések is elmaradnak. Legfeljebb arról beszélnek, vagy inkább váltanak néhány üzenetet valamilyen applikáción keresztül, ki megy a boltba és mit kell venni, ezen túl mindenki a saját kis életét éli.

Ha vannak gyerekek, törvényszerűen több a megbeszélendő kérdés, de az is leszűkül arra, ki mikor megy érte az óvodába, iskolába, hova kell vinni, milyen egyéb feladat van a gyerek körül, ki mikor tud szabadon programot csinálni, amíg a másik van a gyerkőccel.

Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a családi rendszerben a szülői alrendszer még valamennyire funkcionál,

ugyanakkor a család minden egyes tagja érzi, valamilyen feszültség, gátoltság van a családon belül. A család alapja a párkapcsolat, így fontos, hogy meg tudjuk őrizni magunkat „párként” akkor is, ha gyermekeink születnek.

Tehát azokkal, akik közös életük bármely pontján hallgatásba kezdtek burkolózni, elsőként ennek a némaságnak a történetét kell feltárni. Ki hallgatott el először, milyen élmények hatására, és hogyan állt be a másik is mellé. Mi történt, ami meggátolta őket abban, hogy újra nyissanak egymás felé?

Általában ilyenkor azt látjuk, már többször történt próbálkozás valamelyik féltől a beszélgetés kezdeményezésére, de olyan élmény alakult ki benne, hogy a másik nem fogadókész ezekre a kezdeményezésekre.

Egy idő után ilyenkor bekapcsol a dac is, ami sokszor valahogy így hangzik: „ha ő nem hajlandó nyitni, akkor nekem miért kellene?”. Gyakori az is, hogy a kezdeményező szerepét cserélgetik, mégsem tudnak egyszerre nyitni egymás felé. A történet megismerésével fény derülhet a hallgatás mintázatára és arra is, milyen korábbi sérelmek állnak a háttérben. Ezek megismerése, feldolgozása fontos lépés a némaság megtörésében.

A veszekedők

A kommunikációval kapcsolatos másik leggyakoribb nehézség a veszekedések gyakorisága. Általában a felek ilyenkor arról számolnak be, hogy konfliktusaik „egy kaptafára mennek”, tehát ugyanazt a témát pörgetik végeláthatatlanul újabb és újabb konfliktusokban, vagy más témakörök mentén, de ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlanak a helyzetek. A vissza-visszatérő témák általában valamilyen korábbi sérelemből táplálkoznak, amiket akkor és ott, az eredeti helyzetben nem tudtak megoldani. Ezek aztán tüskét hagynak a felekben, és később, olyan körülmények között, amikor szintén bántva, sértve érzik magukat, újra feltörnek. Így fordul elő, hogy egy-egy vita hevében valamilyen évekkel korábban történt szituációt emlegetünk fel.

Természetesen a visszatérő témák hátterében számos egyéb tényező is állhat, érdemes ugyanakkor törekedni arra, hogy vitáinkat ne söpörjük a szőnyeg alá, mert idővel a szőnyegünk alatt a halom akkorára nőhet, aminek a két szélén állva előbb-utóbb nem fogjuk látni egymást. Sokszor válik egyértelművé:

a korábbi tapasztalataikból fakadóan az egyénekben beépített „piros gombok” vannak, amelyeket a másik szépen nyomkod egy-egy helyzetben.

A gombokat, ha feliratozni kellene, általában valami hasonló állna rajtuk: „nem vagyok szerethető”, „nem vagyok elég jó”, „el fognak hagyni”, hogy csak néhányat említsek. Ezeket a gombokat a gyermekkorunkban átélt élmények, a kötődésünk, és a korábbi párkapcsolati tapasztalataink mind-mind formálják. Általában ez nem tudatosan történik, hanem a két fél működésmódja létrehoz egy tudattalan dinamikát, amiben a reakcióikkal ezt váltják ki egymásból. Ilyenkor ennek a szokásos forgatókönyvnek a megismerése, a piros gombok azonosítása, és azok történetének a feltárása kulcsfontosságú a jobb együttműködés kialakításához.

A szex

Az egyik klasszikus, szexszel kapcsolatos nehézség, hogy az egyik fél úgy érzi, nem megfelelő számára az együttlétek gyakorisága, a másik problémát pedig a kimondatlan igényekből fakadó kielégítetlen szükségletek adják. Előfordul az is, hogy ezek valamelyike hozza el a párt terápiába, mint tünet,

de a közös munka során mélyebben fekvő nehézségekre derül fény, ami a szexszel kapcsolatos problémák kiváltó oka.

A párok egy jelentős része úgy gondolja, a szexről nem kell beszélni a párkapcsolatban, magától értetődőnek veszik, hogy mindketten ugyanúgy gondolkodnak róla, ugyanazt a gyakoriságot tartják „normálisnak”, ugyanazok a vágyaik a különböző pózok, időtartamok, módszerek, elő- és utójáték tekintetében. Holott ez egyáltalán nem törvényszerű, sőt! Mindenki egyedi ilyen tekintetben, illetve más-más korábbi tapasztalatokkal érkezik a kapcsolatba, mindennek megfelelően mást is fog normálisnak tartani.

Gyakran kérdezik tőlünk, hányszor kell szexelni egy héten vagy hónapban ahhoz, hogy „normálisnak” minősüljenek.

Szomorú, de még egy ilyen intim, csakis a résztvevőket érintő kérdésben is megpróbáljuk a társadalmi normákat követni. Jó, ha ebben a kérdéskörben tudatosítjuk magunkban: az esetlegesen látott számadatok pusztán átlagok. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a statisztikák torzíthatnak, hiszen sokan – éppen a társadalmi nyomás miatt – nem feltétlenül vallják be, még névtelenül sem, ha éppen negyedévente egyszer szexelnek. Még akkor sem, ha egyébként ő maga és a párja is jónak tartja így.

Tehát párterápiában sokszor önmagában az is cél, hogy levegyük a társadalmi nyomást a kérdésről, és felszabadultan, a két fél igényei szerint kezeljük a szexualitás témáját. A másik nagy feladat megtanulni beszélgetni a szexről. Ez egyébként akkor is fontos, ha jól működik. Ha képesek vagyunk rá, hogy megfigyeljük, mire vágyunk, és ezt szavakba is öntsük a másik felé, egy óriási kapaszkodót tudunk nyújtani felé saját magunkról, ami hosszú távon mindannyiunk előnyét szolgálja. Ritkán látjuk egyébként, hogy a szex érintetlen marad egyéb párkapcsolati problémák esetén. Az egy annyira intim kapcsolódás, hogy ha egyébként nem érezzük magunkat jól, biztonságban a párkapcsolatunkban, akkor nehezítetté válhat a testi közeledés is, hiszen abban is erőteljes az érzelmi faktor. Időnként a szexualitásban tapasztalt nehézségek spontán oldódnak azáltal, hogy a párkapcsolat többi területe – a kommunikáció, az együtt töltött idő, a kötődés, az odafigyelés, a szexen túli intimitás – egyensúlyba kerül.

Az elhidegülés

Az elhidegülés, eltávolodás szintén egy klasszikus téma a párterápiás ülések során, és természetesen nem függetleníthető a fentiektől. Amikor egy pár azt mondja, azért jöttek el, mert „eltávolodtak”, két gondolat jelenik meg először a fejemben: kisgyermekük van, nagyjából 1-3 év közötti, vagy valamelyik fél külső kapcsolatot létesített. Ezeken kívül persze számtalan egyéb oka is lehet az elhidegülésnek, mégis azt látom, ezek a leggyakoribbak.

Kisgyermekes lét

Az egymástól való eltávolodás nagyon gyakran a családdá válás időszakában következik be. Ez tulajdonképpen egy normatív krízis, amikor az addigi diádból triád alakul, onnantól kezdve megjelenik egy harmadik fél a kapcsolatban, akiről gondoskodni kell. Újfajta szerepeket kell magunkévá tenni, gyakorlással folyamatosan beletanulni, ez pedig annyi időt és energiát elvihet, hogy közben elfelejtünk párként is funkcionálni. A fáradtság, az új élethelyzethez való alkalmazkodás hiánya ilyenkor az eltávolodás érzetét kelti, így fontos, hogy a felek megtanuljanak rugalmasan viszonyulni az új életciklushoz és megtanulni újonnan előálló feladataikat, közben pedig ne felejtsék el: régi szerepük sem veszett el. Hiába vagyunk szülőpár, attól még házaspár, szerelmespár is vagyunk.

Ha ilyen nehézséggel érkeznek párterápiára, akkor nagy hangsúlyt fektetünk a párkapcsolat erőforrásainak a feltárására, valamint az aktuális időszak szükségleteire is. Ennek révén kell létrehozni egy újfajta egyensúlyt, ami minden családtag számára kedvező. Gyakori téma ilyenkor a feladatok megosztása, a közös minőségi idő, a szülők én-ideje, egymás támogatása, de természetesen nem maradhatnak ki az adott helyzethez illeszkedő szükségletek köre, a kommunikáció és a szex sem.

Megcsalás

A külső kapcsolat gyakran tulajdonképpen következménye az elhidegülésnek, azt jelzi, hogy az azt létesítő személynek

valamilyen szükséglete nem elégült ki kapcsolaton belül, valamilyen hiány keletkezett benne, amit kívülről töltött be. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő maga mentesül a felelősség alól,

ugyanakkor fontos látni, hogy a megcsalás egy erős jelzés arra: valami nem működik jól az adott kapcsolaton belül, ezért az egyik fél kijáratot keres. Tehát mind a két félnek megvan a maga szerepe ebben a történetben. Ha megcsalással dolgozunk, a jóvátételnek, a sérelmek feldolgozásának, az odáig vezető út megismerésének, a megbocsátásnak mind-mind óriási szerepe van. Sok türelmet, nyitottságot igényel mind a két fél részéről, hogy újraépítsék a megtört bizalmat, de kellő motivációval és egymás iránti szeretettel ez sem lehetetlen feladat.

Fontos látni, hogy ezek a megjelölt nehézségek soha sem önmagukban értelmezhetőek vagy kezelhetőek. Sőt, legtöbbször több területet is érint már a nehézség, mire oda jutnak, hogy segítséget kérnek. Általában addigra érzik úgy, hogy kimerültek a saját erőforrásaik, nem látják, merre indulhatnának el önerőből.

A párterápia abban tud segíteni, hogy egy biztonságos térben, fokozatosan közelebb kerülhessenek a pár tagjai azokhoz az egyébként nehezen megfogalmazható, kimondható vagy éppen meghallható vágyakhoz, szükségletekhez, amelyek valahol mélyen bennük munkálkodnak.

Természetesen előfordulhat, hogy valamilyen más nehézség, testi vagy mentális betegség áll a problémák hátterében, így ennek felmérése is egy fontos feladat a párterápia során. Sajnos a párkapcsolatokra sincs egyetlen tökéletes forgatókönyv, amit ha követünk, elkerülhetjük a nehézségeket, de kellő odafigyeléssel és energiaráfordítással még a nehezebb időszakokban is megtalálhatjuk, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz.