Pontosan tudom, hogy a saját ellenségem vagyok, amikor elhagyom magam. A dagonyázás leszálló ágában megérik az elhatározás: változtatnom kell, amit kezdhetnék akár egy tisztítókúrával is. Ha sikerül megküzdenem a halogatás és az alkudozás démonjaival, az eredmény magáért beszél. Sikerül hosszú távon változtatnom, jobban érzem magam, energikusabbnak és egészségesebbnek, ráadásul még néhány kilótól is megszabadulok. De olyan nehéz elkezdeni…
Annyira tudok örülni annak a pillanatnak, amikor végre kitakarítottam a lakást, hogy szinte minden alkalommal elhatározom: mostantól odafigyelek a tisztaságra, és naponta teszek majd azért, hogy megmaradjon a rend. Néhány nap múlva természetesen nyoma sincs az áhított tökéletességnek, a ruhák ellepik a fotelt, a kis apróságok a polcokat, az íróasztalon csak gyűlnek a papírok, a hűtőben eluralkodik a káosz. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt és kezdődik minden elölről. Kitakarítok, fogadkozom, és így tovább.
Mivel mi, emberek részben növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkozunk, a vad rovarok létezése számunkra felbecsülhetetlen. Ezek a kis állatok, többek között a méhek munkája révén porzódnak be a növények, így hoznak termést, ételt adva az emberek asztalára. A mézhez hasonló, silányabb minőségű terméket ugyan lehetséges mesterségesen előállítani, a méhek munkája azonban pótolhatatlannak látszik – többek között erről is beszéltünk Kutasi Tamás okleveles méhésszel.
Jógaoktató, masszőr, színész, egy nagyvállalat főnöke, izmos, csinos, magabiztos, szőke, barna, gyönyörű – az exbarátnők létezését kénytelenek vagyunk elfogadni. Két dolgot tehetünk, ha a párunk megemlíti valamelyik korábbi kapcsolatát: vagy életünk végéig összeszűkült gyomorral várjuk, hogy végre befejezze a történetet és másról beszéljünk, esetleg még jól ki is akadunk, hogy (már megint) az exéről mesél, vagy figyelmesen végighallgatjuk, részt veszünk a társalgásban, visszakérdezünk, elgondolkozunk és tanulunk a hallottakból.
Észrevétlenül rombolják az életünket az úgynevezett „mérgező” emberek. Észrevétlenségük pedig gyakran abból fakad, hogy nem ismerjük fel, milyen rossz hatással vannak ránk. Ezért aztán hosszú ideig részei lehetnek a mindennapjainknak, miközben elveszik az erőnket...
Azt mondják, hogy egy pohár bor jótékony hatással lehet az egészségünkre. Az alkoholmentes életnek azonban talán még több előnye van, ami miatt érdemes lehet kipróbálni – végülis csak nyerhettek vele!
Javíthatja a memóriát, segíthet a stresszoldásban, belefeldekezhetünk, tanulhatunk belőle szavakat, logikát, problémamegoldást. Tinédzserként szerettem bele, most újra egymásra találtunk. Vízszintes, tizenöt betű – a helyes megfejtés pedig a keresztrejtvény.
A kínai asztrológia holdévben méri az időt, ami általában később kezdődik, mint a nyugati napév. Idén február 12-e a forduló, amikor átlépünk a Fém és a Bivaly évébe. Eszerint 2021 többek között a szerencse, a siker és a kapcsolatok éve lehet.
Manapság már sokféle eszköz rendelkezésünkre áll az otthoni sportoláshoz, ráadásul a segítségükkel akár hamarabb is elérhetjük a kitűzött céljainkat. Ilyen például a gumiszalag, a fitneszkorong és az SMR henger, amikkel mind hatékonyabbá tehetitek az otthoni edzéseket – persze csak akkor, ha odafigyeléssel, megfelelően használjátok azokat!
Mondhatni, észrevétlenül hálózta be az életünket az internet, mostanra szinte elképzelhetetlenek nélküle a mindennapok. De ha sikerül megtalálnotok az egyensúlyt az online és az offline jelenlét között, máris sokat tettetek a mentális egészségetek érdekében. A kevesebb online az életünkben több énidőt eredményez, és ha eközben sikerül önmagunkhoz visszatalálnunk, talán teljesebb életet élhetünk.
Sokan vágynak az előléptetésre, a kívánt jutalom azonban sokszor mégis várat magára. Valahogy mindig más kapja a jobb ajánlatot, pedig úgy érezzük, mi is mindent megtettünk azért, hogy végre feljebb lépjünk a munkahelyi ranglétrán. A „görcsös” akarás gátolhat benneteket az ambíciótok elérésében, de ennek elengedése sem mindig elég: ezzel a 7 tippel közelebb kerülhettek a magasabb pozícióhoz.
Csókolózni jó. Talán az egyik legizgalmasabb dolog, amit tinédzserként vártunk: végre mi is szerettük volna átélni azt a romantikával, szeretettel és szenvedéllyel teli pillanatot, amikor az ajkunk a másikéval összeforr. Aztán kinek milyenre sikerül az első, a második, a századik – de a csók mindig is az egyik legintimebb tevékenység marad.