Szép

Nyárvégi hajcihő: az őszi hajhullás természetes, mégis érdemes foglalkozni vele

Korábban is előfordult, hogy hullott a hajam, de tavaly nyár végén igencsak rám ijesztett a távozó hajmennyiség. Szerencsére sikerült türelmesen kezelni a helyzetet. A gyakorlattal idén még nyugodtabban fogadtam a fokozott hajhullást. De nem veszem félvállról. Senki ne vegye.

Tavaly augusztus végén-szeptember elején észrevettem, hogy hullik a hajam. De nem úgy, hogy egy kicsivel több mint a megszokott. Rengeteg. Hajmosások után minden egyes alkalommal akkora hajcsomókat szedtem ki a lefolyóból, hogy aggódva nézegettem, mennyi maradt még a fejemen.

Elkezdtem az okán gondolkozni: két dolog jutott eszembe, amit már sokszor hallottam korábban. Vitaminhiány vagy ciszta. Persze szóba kerül még például a stressz, vagy hogy milyen gyakran hordom copfban a hajamat, de jellemzően csak egy dolog ragadt meg a gondolataimban, és villogott vörösen napokon keresztül. Ciszta… Ciszta… Ciszta… Amiről tudom, hogy nem kell tőle félni, de azért mégis reméltem, hogy nem ez okozza a hajhullást, hanem valami egyszerűbbnek tűnő dolog. Összeszedtem minden, a hajhullásról addig olvasott vagy hallott információt a fejemben, és rendszereztem azokat. A magam bőrén is tapasztaltam már, hogy a cyberchondria nem játék, szóval

nem akartam mindenfélére rákeresni az interneten, hogy aztán még jobban aggódjak.

Január végén csináltak nálam egy teljes fogröntgent, akkor kiderült, hogy egy kisebb ciszta van az ínyemben. Két hétre rá kiműtötték. A biztonság kedvéért felhívtam a szájsebészt, október első hetére kaptam időpontot. Minden évben ősszel megyek nőgyógyászhoz, oda már korábban telefonáltam. Amikor hazautaztam, felkerestem a háziorvosomat is, hogy beutalót adjon a laborba. Mindenhol mindent rendben találtak.

De addig sem voltam tétlen. Miután megvoltak az időpontok, úgy gondoltam, mást nemigen tudok ezzel a részével tenni, így hát rákerestem a vitaminhiány és a hajhullás közötti összefüggésre, no és a stressz efféle kellemetlen következményére. Ugyanis mindkettő lehet oka a jelenségnek. Ez utóbbinak volt is alapja, a nyaram lényegesen feszültebb volt, mint máskor, és augusztusban sportolni sem nagyon volt időm, szóval a stresszhez behúztam egy strigulát. A vitaminhiánynak is adtam egy pontot, mert könnyen lehet, hogy nem vittem be megfelelő mennyiségű B-vitamint vagy cinket a megelőző hetekben…

És eszembe jutott még egy hasznosnak tűnő információ. Több helyen olvastam már az őszi és a tavaszi hajhullásról. A szakemberek azt mondják, hogy a

napi 50-100 hajszál elvesztése teljesen normális, hajhullásról akkor lehet beszélni, ha ennél több hullik ki egy nap.

A jobbik eset, ha nő az elvesztett hajszálak helyett új, de persze mindenképp érdemes kideríteni a túlzott hullás okát és tenni ellene. A ciklikusságnak köze lehet ahhoz is, hogy ősszel és tavasszal jellemzően megváltozik az étrendünk, a vitamin- és folyadékbevitelünk. Megváltozik az időjárás, meg ezer más dolog, például a hangulatunk, a szervezetünkben is végbemehetnek bizonyos változások, amik a hajunkat is érinthetik. Ha pedig ehhez a természetes folyamathoz valami külső inger párosul, előfordulhat, hogy a kelleténél erősebben hullik a hajunk.

Szeptemberre csökkent az életemben a stressz, több időm volt futni, és jobban odafigyeltem az étkezésemre. Elhatároztam, hogy elkezdek vitamint szedni. Újból felnyitottam a laptopomat, és rákerestem a különböző termékekre, illetve az azokról írt véleményekre. Ezek alapján kiválasztottam egyet, amiről a legkevesebb negatív kommentet olvastam. Kiderült, hogy nem valami olcsó mulatság, de nagyobb volt az ijedtségem, mintsem ezen matekozzak. Megvettem az első adagot, ami másfél hónapra volt elegendő. Néhány nap, talán egy hét elteltével azonban azon kaptam magam, hogy

megmagyarázhatatlan farkasétvágyam lett, amit evésrohamokkal próbáltam csillapítani.

Úgy éreztem, bár tele vagyok, egész nap tudnék enni, volt is ilyen napom. Eleinte nem is értettem, mi válthatta ki ezt az állapotot, majd eszembe jutottak a vélemények, amik arra figyelmeztetik az olvasókat, hogy egyik-másik hajvitamin meghozhatja az étvágyat. S bár próbáltam azt kiválasztani, amelyikre a vélemények szerint ez a legkevésbé jellemző, mégsem vált be – végtére is, nem vagyunk egyformák, a szervezetünk másképp reagál a különböző dolgokra. Valakinek ez a kapszula lehetett a legjobb, én másnap már nem vettem be egyet sem. Volt egy másik, amit mindenki dicsért, viszont mindenhol azt írták, hogy „nagyon drága”. Ezt is megvettem.

Izgatottan vártam a hatást, de tudtam, hogy türelmesnek kell lennem. Eltelt egy hét, kettő, egy hónap… Az étvágyamat nem növelte, vagy csak annyira, hogy nem vettem észre, aminek örültem. Szebb lett a bőröm és a körmeim is egészségesebbnek tűntek. Talán a második hónap után kezdett látványosabban javulni a helyzet. A harmadik hónap végére pedig

már alig volt néhány hajszál a lefolyóban hajmosás után, viszont annál dúsabb volt a hajam.

Mivel egyre közelebb vagyok a negyvenhez, tudom, hogy változik a szervezetem. Többek között a hormonjaim is. Talán ennek is köszönhető, hogy bár eddig nem tűnt fel ez a jelenség, csak most figyeltem fel rá, mert a tavaly őszi hajhullás meglehetősen „látványosra sikeredett”. És valószínűleg ennek tudható be az is, hogy – bár örültem volna, ha elmarad – idén is megjelent. Igaz, most nyugodtabban és felkészültebben fogadtam. Pár napja észrevettem, hogy kissé fokozottabban hullik a hajam. Szerencsére nem annyira látványosan, mint egy éve. Elkezdtem szedni a már néhány hete beszerzett vitaminokat. Szeptemberben pedig megyek az éves szűrésekre és kivizsgálásokra – nem csak a hajam miatt.

Ajánljuk még:

HARMINC VAGYOK, ŐSZ A HAJAM, ÉS KICSIT KICSIT SEM ZAVAR
AZ EGÉSZSÉGES, GYÖNYÖRŰ HAJ TITKA EGYSZERŰBB, MINT GONDOLNÁD!
NAGYANYÁINK MÓDJÁN: TERMÉSZETES HAJÁPOLÓK HÁZILAG

 

 

Már követem az oldalt

X