A kerékpározás lehet hobbi, szabadidős tevékenység, országjáró túrázás, országúti verseny. Van, amikor pedig a kerékpározás a terápia, és a legrosszabb helyzetből segít talpraállni. Oly módon, hogy nem csak testileg, hanem lelkileg is erőt ad, élményt nyújt, és végül szenvedéllyé válik. Danis Szilvia mesélte el nekem az elmúlt évek embert próbáló sikertörténetét.
Mindig is az életem része volt a sport. Imádtam kerékpározni, futni. Amikor megszülettek a gyerekeim akkor leginkább a futás maradt, azt volt legkönnyebben összeegyeztethető a gyerekekkel, a házi munkával. 2021-ben egyik pillanatról a másikra változott meg az életem, gerincvelő gyulladást kaptam. A neuromyelitis optica vagy Devic-kór nevű autoimmun betegséget diagnosztizálták, miután három nap alatt deréktól lefelé elvesztettem az érzékelést és a mozgást. Másfél hónapon át feküdtem a kórházban, ahonnan rémes állapotban kerültem haza. Izmaimat a sok fekvéstől elvesztettem, teljesen leépültek. A drasztikus kezelésnek köszönhetően mellékhatások bántalmaitól szenvedtem, a szteroidoktól teljesen elváltozott a testem.
A lábadozás ideje alatt még egy tüdőműtétre is sor került, mert az előző évben egy rosszindulatú emlődaganatot távolítottak el, és ennek metasztázisát feltételezték. Tehát ebben az időben testileg-lelkileg teljesen a padlón voltam, és muszáj volt kezdeni valamit magammal.
Teljesen át tudom érezni a helyzetedet! Miért éppen a kerékpározásra esett a választásod?
Mivel nem nagyon tudtam mozogni, csak olyan jöhetett számításba, ami könnyen elérhető. A gyógytorna után ez volt a szobabicikli. Nem volt a lábaimban izomerő, a kerékpárt meg sem tudtam volna emelni, sem megtartani. Napról-napra egyre többet gyakoroltam, azután pedig kimerészkedtem az utcára is.
Teljesen véletlenül találtam rá a Ring-sorozatra. Tőlünk csak 3 kilométert kell a Vértesig tekerni, és máris ott vagyunk az erdőben, ezért adta magát, hogy a Vértes-ring legyen az első megmérettetésem. Nagy nehezen végigmentem rajta, és akkor elhatároztam, hogy végigcsinálom az egészet. Ez volt a cél, hogy egy év alatt meglegyen az összes, mint a 11 bringaring, és akkor biztos, hogy megerősödöm! 2024-re ezt tűztem ki magam elé, és sikerült!
„A Ring Sorozat egy Magyarországon megrendezett kerékpáros teljesítménytúra-sorozat, amelynek célja, hogy a résztvevők szervezett és biztonságos körülmények között, két keréken kerüljék meg és fedezzék fel hazánk legszebb hegyvidéki tájait. Főbb jellemzői, hogy a korábbi népszerű tókerülő túrák mintájára ez a sorozat kifejezetten a magyarországi hegységek körbetekerésére épül. Minden tudásszintnek ideális, nem profi verseny, hanem teljesítménytúra. Nyitott a hétvégi kerékpárosok, családok, amatőr országútisok és az elektromos kerékpárt (e-bike) használók előtt is. Több választható távon teljesíthető, minden állomáson különböző hosszúságú és nehézségű útvonalak közül lehet választani a felkészültségnek megfelelően. Biztonságos útvonalakat kínál, a túrák jellemzően jó minőségű aszfaltozott utakon, zöld környezetben, alacsony forgalmú vagy a gépjárműforgalom elől teljesen lezárt erdészeti utakon haladnak. A szervezés profi, a helyszíni lebonyolításért a helyi kerékpáros egyesületek felelnek, a teljesítők pedig egyedi érmeket és emléktárgyakat kapnak.” (Az Aktív Magyarország nyomán)
Gratulálok a teljesítményedhez! Egyedül tekerted végig, vagy volt túratárs, családtag, bárki, aki melletted állt? Erre sokszor van szüksége az embernek, hogy megossza az élményeket, hogy átlendítse a holtpontokon.
A párom minden alkalommal elkísért, együtt jártuk be az országot. Olyan helyekre jutottunk el, ahol addig még sosem jártunk. Mivel a helyszínek sokszor igen messze estek tőlünk, előtte elutaztunk, ott körülnéztünk, megismertük a vidéket. Kéthetente új és új helyekre érkeztünk, ami magában is élmény volt, mert nem vagyunk olyan utazgatós-fajták.
Többnyire egyedül kerékpározok, de a bringaringeken mindig találkozom új emberekkel, és örömmel üdvözöljük egymást, ha újra összefutunk egy bringázás alkalmával. Hasonlót érzek, mint amit Borbás Marcsi mond el a kerékpáros videóiban: hogy milyen jó érzés találkozni idegen emberekkel, milyen kedvesek, amikor bemegy az ember egy kis faluban a boltban, vagy éppen érdeklődik kút vagy útirány iránt.
A Bringaringek gyönyörű helyeket járnak körbe. Neked melyik tetszett a legjobban, volt-e köztük kedvenc?
Mindegyiket nagyon élveztem! Kedvencet nem is tudnék megnevezni, mert valamiért mindegyik nagy csodálatos volt. A Bükkben a szép, finom emelkedők. A Zemplénben ez érintetlen táj! Az Őrségben nem is voltak olyan magasságok, de az emelkedők olyanok voltak időnként, mintha falnak ütköznék.
Nemrég tekertem végig a Soproni hegységben a brennbergbányai szakaszt, ami azért volt páratlan szépségű, mert általában gyertyános-tölgyesekben kerékpározom a Vértesben. Itt pedig a fenyvesek, azok teljesen lenyűgöztek! A táj mellett a motiváló közösség is nagy ereje a kéthetenkénti eseményeknek. Mondhatom, hogy az edzésből mostanra egy hobbi lett, amiben nem a teljesítmény, hanem az élmény a legfontosabb.
Mit kaptál a kerékpározástól azon kívül, hogy a tested megerősödött, hogy sikerült a betegségből felépülni?
Élményt, szabadságot. Ez hozott ki a mély letargiából. A betegségem után, ha megláttam egy futót, belesajdult a szívem. Visszakaptam azt, hogy ki tudok jutni a természetbe. Most már, ha akarom, felpattanok, és máris ott vagyok a Vértes erdeiben. A „felpattanok”, az azért nehezen megy, mert ha felállok, be kell járatni magam, de amint felülök a kerékpárra, onnan már könnyedén megy minden. A lábizmom visszaépült, de deréktól lefelé még zsibbadok. Érdekes, hogy a kerékpáron ezt szinte alig érzem, és nem korlátoz a mozgásban!
Ápolónőként dolgozom, és sikerült folytatnom a munkámat. Nem mentem rokkant nyugdíjba, pedig megtehettem volna, hanem ha olykor összeszorított fogakkal, de végzem a munkámat. Hiszem, hogy amíg az ember mozgásban van testileg, szellemileg, addig nem fog rajta az idő. Vagy legalábbis kevesebbet. Azt látom, hogy a kortársaim többsége beszorul a négy fal közé, nem mozognak, befelé fordulnak, és a munkám során testközelből látom, hogy aki nem mozog, a mozgáshiány miatt hamar leépül, és kap olyan betegségeket, amelyekből nincs visszaút. Annak viszont nagyon örülök, hogy több munkatársam tőlem kapott kedvet ahhoz, hogy kerékpározzon!
Idén is folytatom a bringaringet, és a hosszú távú terv pedig a Horizont, de ahhoz még össze kell szednem magam, ahhoz még sok-sok kilométert kell tekerni, hogy teljesíteni tudjam!
„A Horizont egy országos kerékpáros kalandtúra-hálózat (a bringások „kéktúrája”), amely a természetet és kevésbé ismert tájakat fűzi egybe. A Tokajtól Szentgotthárdig tartó útvonalat folyamatosan építik, és már több száz kilométeren, kitáblázva és applikáció segítségével, szakaszokra bontva is teljesíthető.” Forrás: Aktív kalandor
Van egy szépséges kis kerted, ami napról-napra épül-szépül. Talán a kert is egy kapaszkodó volt a legrosszabb időkben?
A rehabilitációs folyamat a kórházban kezdődött, amikor az ágyban fekve álmodoztam csak a kertről, és elkezdtem nézni Szomoru Miklós videóit. Aztán jöttek Borbás Marcsi videói meg a többi, és gondolatban újraterveztem a kertem. Persze, a megvalósítás odébb volt, de a kert, a virágok szintén sokat adtak ahhoz, hogy napról-napra szebbnek lássam a világot.
Most már szépen alakul, készülnek a magasított ágyások, a mulcsos takarás, az évelő ágyások már egészen szépen mutatnak! Fizikailag és mentálisan is felemelő dolog a kertészkedés, a munka és az eredménye. Ahogyan a kerékpározás is, ami a legnehezebb időkben kirángatott, támogatott, aminek a segítségével talpra álltam. Mert devic-cel sem áll meg az élet, sőt!
Fotó: Danis Szilvia
Gasztrofeszt-etikett
Mit illik és mit nem?
