Bokacsizmát újítottam fel magamnak, és ez emlékeztetett: nem akarok senki másnak megfelelni

Stílus

Bokacsizmát újítottam fel magamnak, és ez emlékeztetett: nem akarok senki másnak megfelelni

Minden egyes tárggyal, amit megmentünk a pusztulástól, amit felújítva még hordani, viselni tudunk, amit körforgásban tartunk, azzal óvjuk környezetünket. Ezért is újítok fel bármit, ami megtetszik. Mutatom a legújabb kedvencemet.

Ezt a katonai egyenruhák zöldjét idéző vagány bokacsizmát vagy tíz éve vettem, egy jó ideig hordtam is tavasszal-ősszel, enyhébb teleken is. Igazából bőven megszolgálta az árát, nem minimum tízszer, inkább száz alkalommal viseltem. Hordtam farmerrel, szoknyával, cicanadrággal, még vastag harisnyával-rövidnadrággal is. Hosszú kabáttal, farmerdzsekivel, kurta meg bokáig érő kardigánnal is. Imádtam, imádom.

Pont olyan magas a sarka, amilyennek lennie kell: ez az a bizonyos „éppenhogy” sarok, ami magasabbá emel, szép vádlit biztosít, de nem kell benne pipiskedve, lábfejet meggyötörve tipegni. Ebben a bokacsizmában igen gyakran rohantam keresztül a városon, hogy elcsípjem a vonatom oda-vissza Siófok-Budapest között. 


Tényleg szeretem ezt a csizmácskát, mert jól bírta a strapát. Szerkezetileg teljesen ép még mindig, a sarka se kopott el, de mivel műbőr a felsőrésze, az sajnos megadta magát az időnek. Most vettem csak észre, ahogy pakolásztam elő az őszi dolgokat, hogy elkezdett peregni róla a műbőrt borító festék. Elég siralmas látványt nyújtott, mert nagyjából minden oldalon elhagyta a színét.

De sajnáltam kidobni, ezért úgy döntöttem, teszek egy kísérletet arra, hogy legalább egy szezonnal meghosszabbítsam az életét.

A kreatív beavatkozásoknál nálam fontos szempont, hogy igyekszem olyan anyagokkal dolgozni, ami már van itthon. Mert ha a bármiféle megmentés vagy újragondolás jegyében újabb tárgyak, még egy tégely festékre, új ecsetre van szükség, az az én felfogásom szerint már nem egyezik a zöld gondolkodással. Inkább előszedem, ami itthon van, és kitalálom, hogyan lehet a kezem ügyében lévő dolgokkal, anyagokkal kihozni adott tárgyból a (számomra) legjobbat.

Festékből jól állok, így a festés mellett döntöttem.

Bőrt (igazi bőrt) festettem már akrilfestékkel, tudom, hogy az jól tapad, és ha száradás után egy-két réteg dekupázs vagy fedőlakkal is lekenem, akkor a világ végéig megmarad az anyagon a festék. Műbőrre viszont még nem festettem, pergő, rossz minőségű, agyonhasznált műbőrre meg végképp nem. Így festés előtt igyekeztem a lehető legnagyobb felületen ledörzsölni a pergő réteget. Ez többé-kevésbé sikerült is, bár a hátsó részén, a szalagdísz miatt lyukasztásnál újabb sérülések keletkeztek, ezt azonban lehet korrigálni.

Mivel közeledik az ősz, de azért még melegen csillan itt is, ott is a napsugár, olyan őszi színkombináció mellett tettem le a voksomat, ami azt az időszakot idézi, azt a hangulatot, amikor a levelek üde-zöldek meg mérges-zöldek egyszerre, de azért már a sárga, az aranyszín is nyomot hagy rajtuk éjjelente.

Olyan sok helyen sérült a műbőr és olyan változatos helyeken, hogy valódi – mindkét párra alkalmazható mintát nem lehetett megtervezni, így lazább formában gondoltam újra a színt és a mintát, úgy, mintha éppen hulló falevelekbe gázolna valaki a csizmával. Többféle zöld és ragyogó sárga színeket pacsmagoltam rá egy összegyűrt szalvéta segítségével.

 

A csizmára „nyomdázott” minta színeire pedig a csizma hátsó részébe fűzött, masnira kötött szalagokkal erősítettem rá, ami tovább bolondítja az amúgy is meghökkentő, nagyon egyedi lábbelit.


Színesen öltözködöm, és szeretem azokat a megoldásokat, amin megakad mások szeme, így nekem ez nem sok. Sőt. Eredetileg kis fém bogarakat is szerettem volna rászerelni a csizmára, de nem találtam meg azt a nyakláncomat, amiről időről időre lekapok egy-egy szarvasbogarat. (Nyakláncként nem szeretem, túl vaskos, de ehhez az őszi természet ihlete csizmához pont illett volna néhány szarvas- meg rózsabogár.)

Persze nem adom fel, keresem majd tovább, mert szeretném látni, vajon tényleg annyira jól működik-e a valóságban is az, amit elképzeltem.

Ettől függetlenül tudom, hogy ezt a bolondos, ficánkolós jókedvet hozó csizmát még viselni fogom egy darabig. Sárga nadrággal vagy felsővel, zöld hosszú ruhával, farmerral, libbenő szoknyával és meleg kabáttal is. Mert így, ezzel a megoldással is simán be tudom illeszteni a bolondos színekkel és mintákkal teli ruhatáramba.


Nem várom, hogy mindenkinek tetsszen ez – de nekem tetszik, és rendelkezem már annyi magabiztossággal, hogy ez elég is.

Mindenkinek azt javaslom, hogy legyen bátorsága biztos kézzel nyúlni azokhoz a darabokhoz, amiket megviselt (az élet). Ami menthető, mentse meg, leheljen új életet azokba, ne dobja szemétre. Egyetlen dolog azonban nagyon fontos: mindig a saját ízlésünkre szabjuk az újítást, sose akarjunk másoknak megfelelni, de ami hozzánk közel áll, azt vállaljuk fel, és viseljük örömmel.

 
X
Már követem az oldalt