Nem a házimunka volt az ellenségük, hanem az időrablás. Olyan zseniális nőkre emlékezünk, akik megmutatták hogy okos megoldások nem csak kutatólaborokban születhetnek. Amikor kipakoljuk a mosogatógépet, és a tiszta tányérokat, poharakat bepakoljuk a beépített konyhaszekrénybe, vagy kivesszük a zöldséget a hűtőből és pucolás után bedobjuk a szemetesbe a hulladékot, nem gondolkodunk azon, hogy kinek köszönhetjük azokat a tárgyak, eszközöket, berendezéseket, amelyek megkönnyítik az életünket.
Talán nem is annyira meglepő, ha eláruljuk, hogy az előbb felsorolt jótétemények mind hölgyek, nők, háziasszonyok nevéhez fűződnek. S bizony, többnyire egy valós, őket is érintő kérdésre, problémára kerestek választ, így találták meg a megfelelő megoldásokat. Méghozzá abban a korszakban, amikor a nők számára ez még messze nem volt kikövezett út vagy valódi lehetőség. Ismerkedjünk meg velük.
A mosogatógép „anyja”, Josephine Cochrane 1839-ben született, méghozzá egy feltaláló családba. Nagyapja nevéhez fűződik az első szabadalmaztatott gőzhajó, édesapja mérnök volt. Valószínűleg már az anyatejjel szívta magába a kiváló problémamegoldó képességet. Amikor 19 évesen férjhez ment, férjével egy kastélyba költöztek, ahol élénk társasági életet éltek, nagy vacsorákat rendeztek. Mivel a ház úrnőjét bosszantotta, hogy a szolgák rendszeresen eltörik a drága porcelán edényeket, először maga akarta átvenni a feladatot, de rájött, hogy ez túl nagy falat számára. Ekkor jött a szikra. Arra gondolt, alkot egy mosogatógépet. A gondolatot tett követte, miután alkoholizmussal küzdő férje hirtelen meghalt, és már nem úri huncutság, hanem kőkemény anyagi kérdés volt számára, hogy a rá maradt, egyre növekvő adósságot rendezze. Ez azonban nem volt egyszerű. A férfiak, akikkel szeretett volna együttműködni, nem nagyon akarták meghallgatni. Végül egy fiatal szerelővel sikerült elkészíteniük az első prototípust.
Nem az övé volt a legelső mosogatógép, de az első olyan, ami kefék helyett a víz nyomásával tisztította az edényeket, és voltak benne edénytartók is. A szabadalmat 46 évesen nyújtotta be, majd belefogott a vevők keresésébe. Szíve szerint a háziasszonyok életét könnyítette volna meg, a szerkentyű azonban drága volt, és a működtetése is költséges, hiszen sok áramot és vizet fogyasztott. Így befektetőket keresett és szállodáknál házalt. A lehetséges befektetők szerették volna, ha nőként a háttérbe vonul, de ezt nem tette meg. Szállodáknak, kórházaknak, főiskoláknak adta el találmányát, ami akkoriban még nagyon drága volt. Megfizethető háztartási készülékké a 60-as években vált.
Bizonyára nem sokan hallottuk Florence Parpart nevét, pedig a találmányát a nap 24 órájában használjuk. Azért lett feltaláló, mert olyan hétköznapi problémákkal találkozott, amelyekre még nem volt megoldás, ő viszont megtalálta. Azon női feltalálók egyike, akik a konyha villamosítását segítették elő. Az akkori hűtőszekrények valójában zárható dobozok voltak, az úgynevezett jégszekrényeket valóban jégtömbökkel hűtötték. Florence felismerte, hogy az elektromosságot fel lehet használni a hűtésre.
Feltalált egy olyan tartozékot, amely lényegében elektromossággal keringeti a vizet, hogy az hideg maradjon. Egy cég alkalmazottjaként gyorsan haladt előre a ranglétrán, és itt ismerte meg későbbi férjét, aki a cég menedzsere volt, vele együtt dolgozott a szabadalmakon, de a szellemi szerző ő maga volt.
Találmányainál társfeltalálóként tüntették fel, de ennek az volt az oka, hogy akkoriban a nők iránti előítéletek miatt szerencsésebb volt, ha egy férfi neve is szerepel a szabadalmi bejegyzésen.
Később férjével közösen irányította a gépek gyártási folyamatait, reklámkampányokat szervezett a találmány terjesztésére. Egyébként egy automatizált utcai seprőgép is az ő nevéhez fűződik, amellyel hatékonyabban gyűjtötték be az utcai szemetet. A hölgy annyira innovatív volt, hogy több más eszközt is kifejlesztett, igaz, ezeket nem szabadalmaztatta, ilyen volt a pneumatikus fűző vagy az összecsukható csónak.
A modern vasalódeszka Sarah Boone találmánya, ő volt az első afroamerikai nő, aki szabadalmat kapott az Egyesült Államokban. Rabszolgaként született, 14 évesen hozzáment egy szabad afroamerikai férfihoz, James Boone-hoz, aki megváltotta a szabadságát. Amikor New Havenbe költöztek Sarah varrónőként állt munkába. Amikor férje elhunyt, átvette a családfenntartó szerepét és varrónői fizetéséből tartotta fenn nyolc gyermekét és édesanyját. A korszak népszerű viselete volt a fűző, ezeket sok New Haven-i varrodában készítették és óriási volt a verseny az üzemek között. Ezért Sarah-nak ki kellett találnia valamit, amivel le tudják körözni a konkurenciát. Ekkoriban a ruhákat két szék közé támasztott fadeszkán vasalták, ami a szűk és kontúros fűzőknél nem működött. Hősnőnk megoldása az volt, hogy készített egy keskenyebb, ívelt szélű, párnázott vasalódeszkát, amely kialakítása révén megkönnyítette a fűzők és más finom holmik gyűrődésmentes vasalását. A szabadalmat 1892-ben kapta meg. Ezután 12 aktív év következett. 1904-ben hunyt el. Találmányát mai napig a modern vasalódeszkák prototípusaként tartják számon.
Váltsunk kontinenst és utazzunk Németországba, Drezdába. Itt született Amalie Auguste Melitta Liebscher, akit házassága révén Melitta Bentz-ként ismerünk. Három gyermeket nevelt, vitte a háztartást. Imádta a kávét, ám a kávéscsészében leülepedő zaccot egyáltalán nem. Gyakran tapasztalta, hogy a kávéfőzők túlfőzik a kávét, az ital üledékes lett, a vászonszűrőket azonban nehezen lehetett tisztítani. Otthon a konyhában kísérletezett, többször is eredménytelenül, míg egyszer kivett a fia egyik füzetéből egy itatóspapírt, tölcsér formájúra tekerte, a szögekkel kilyuggatott régi fémedény tetejébe tette, őrölt kávét tett bele és forró vizet öntött rá. Így megszületett a kávéfilter. Mivel az így készült, kevésbé keserű kávé sikeres lett, Melitta találmánya 1908-ban a berlini szabadalmi hivataltól megkapta a szabadalmat, családja segítségével megalapította a manapság is létező Melitta céget és piacra dobta a találmányát. A kávéfiltereket maguk gyártották és az 1909-es lipcsei vásáron mutatták be, ahol rögtön el is adtak 1200 darabot. A következő évben két díjat is elnyertek.
A beépített konyhabútort az első amerikai női építészek egyikének, Anna Keichline-nek köszönhetjük. Praktikus és helytakarékos konyhai tárolókat, beépített mosogatót és modern elrendezést álmodott meg. Az 1800-as évek végén született lány szülei kiskorában műhelyt és asztalos szerszámokat adtak neki, így már fiatalon bútorokat készített, egy asztalával és ládájával már 14 évesen díjat nyert. Érettségi után gépészmérnöknek tanult, a Cornell egyetemen szerzett építész diplomát. Pályafutása során ő lett az első hivatalosan regisztrált női építész. Lakóépületeket, mozikat, klubházakat tervezett, de nagyon foglalkoztatták a belsőépítészeti megoldások, amelyek az otthoni kényelmet és hatékonyságot szolgálták. 1924-es szabadalmában üvegajtós szekrények, lejtős munkafelületek és kombinált tűzhely és sütő is szerepelt. Legismertebb találmányát az építőipar használta: a K-tégla könnyebb és olcsóbb volt, mint a hagyományos, és üreges szerkezetének köszönhetően akár hő- vagy hangszigetelő anyaggal lehetett kitölteni. Művei, publikációi, tervei fennmaradtak és ma is elérhetők.
Ki gondolná, hogy a lábbal nyitható szemetes is egy hölgy nevéhez fűződik. Lillian Gilbreth számos újítása közül az egyik a pedálos szemetes volt. 1878-ban született Lillian Evely Moller néven. A Berkeley-n szerzett diplomát, majd ledoktorált, témája a tudományos menedzsment alkalmazása volt. Nemcsak menedzsment-pszichológus és ipari mérnök volt, a házimunkát és a mindennapi életet hatékonyabbá tévő otthoni megoldások fejlesztése legalább ennyire fontos volt számára. A lábbal nyitható szemetes mellett hűtőszekrény ajtóba épített polcok, vaj- és tojástartó rekeszek, valamint a work triangle koncepció is a nevéhez fűződik, ez azt jelenti, hogy a mosogatót, a tűzhelyt és a hűtőt olyan optimálisan helyezzék el, hogy minimális legyen a mozgás a főzés során. Miután Frank Bunker Gilbreth mérnök építőipari vállalkozó feleségül vette, közösen reformálták az ipari hatékonyságot, és a beosztottak munkakörülményeit. Munkássága egyfajta hidat képez a női házimunka és a tudományos optimalizálás között.
A konyhából átsétálva a gyerekszobába, a fiatal anyukák hálával gondolhatnak Marion Donovan-ra, akinek legismertebb találmánya a vízhatlan pelenkakülső. Még javában textilpelenkát használtak, amikor egy olyan vízhatlan, de szellőző pelenkaburkolatot készített, amellyel megelőzte az eldobható pelenkát. Találmányát a nagy cégek először kinevették, majd átvették. Az 1917-ben született hölgy már háromgyermekes anyukaként szembesült azzal, hogy a textilpelenkák gyorsan átnedvesednek, és rengeteget kell mosni őket. Erre válaszként találta ki a vízálló pelenkakülsőt, amit egy ejtőernyőanyaghoz hasonló, vízálló, de légáteresztő nejlonból készített. És mindemellett nem kellett hozzá az akkoriban használt biztosítótű, mivel patenttel záródott. Az eldobható pelenka koncepcióján is dolgozott, de a gyártók akkoriban még nem láttak benne fantáziát, erre egy kicsit még várni kellett. Marion Donovan mindenesetre forradalmasította a csecsemőgondozást.
Nagy köszönet illeti Marie Van Brittan Brown-t, aki sokat tett a Maslow-piramis második szintjén található biztonsági szükségletek kielégítéséért. Az otthoni biztonsági rendszerek kialakítása fűződik a nevéhez. Az afroamerikai hölgy 1922-ben született, felnőttként ápolónőként dolgozott. New York egyik veszélyes negyedében élt, sokszor volt otthon egyedül és egészen egyszerűen félt. Arra gondolt, hogy olyan rendszert kellene létrehozni, ami lehetővé teszi, hogy lássa, ki áll az ajtó előtt. A találmány kamerákat, monitort, mikrofon és riasztógombot tartalmazott. Lényegében ez volt a mai videós kaputelefonok, biztonsági kamerák és okosotthonok előfutára. Férjével közösen szabadalmaztatta a világ első otthoni biztonsági rendszerét, amely kamerából, mikrofonból, távbeszélőből és riasztó gombból állt.
Ezek a nők bebizonyították, hogy az innováció nemcsak a laborokban születhet, hanem a hétköznapok során is.
Találmányaik kényelmesebbé tették az életünket. Az ő történeteik arra emlékeztetnek, hogy az igazi fejlődéshez néha nem kell más, mint egy kis kreativitás.
Történetük nem ért véget, gondoljunk csak azokra a társaikra, akik nem a háztartásban, hanem a férfiak világában is megállták a helyüket, műszaki fejlesztéseikkel többek között az autó- és hadiiparhoz is hozzájárultak. De róluk majd legközelebb.
Borítókép: Post of Romania/Wikimedia
Nők, akik megforgatták a technika kerekét
Feltalálók, akik bebizonyították, hogy a technika nem csak a férfiaké
