„Én mondom meg, mibe öltözz?” – Egy stílustalan nemzedék születése

Stílus

„Én mondom meg, mibe öltözz?” – Egy stílustalan nemzedék születése

Egy szülő és egy gyerek elképzelései sokszor eltérnek annak kapcsán, mit is kellene hordjon az utód. Ahogy megszületnek, a mi kezünkben van a döntés, mit adunk rájuk, de ez a dinamizmus folyamatosan változik, az akaratok pedig olykor nem egyeznek. 

Jól emlékszem arra, amikor kisiskolás koromban anyukám túl szoros karöltőjű pólókat vásárolt nekem. Úgy rám cuppantak, mint egy második réteg bőr. Egy-két melegebb tavaszi, nyár eleji napon megizzadtam, és ott éktelenkedett a folt a hónaljam alatt.

Nagyon szégyelltem magam és természetesen volt olyan osztálytársam, aki kicsúfolt, kinevetett.
Örültem neki, hogy következik a nyári szünet és nem kell tovább szorongnom amiatt, hogy csúfolnak. Talán ez szülőként eszünkbe sem jut, hogy egy kilenc-tíz éves kislány még nem használ dezodort, de ugyanúgy megizzadhat. Jó, ha a ruha hálás szabású, vagy olyan színű anyagból készült, amelyen kevésbé látszik a nedves folt. És akár túl meleg öltözetről van szó, vagy túl szorosról, esetleg két idősebb nővér után örökölt ruhácskákról, érdemes elgondolkodnunk azon, vajon vagyunk-e olyan viszonyban gyermekünkkel, hogy szóljon, ha nem jó neki, amit ráadunk, vagy magában tartja és szorong. Én például nem mondtam el anyukámnak azt, amikor kinevettek az iskolában az izzadságfolt miatt, mert tudtam, hogy ő szereti rajtam azt a felsőt. Persze felnőttként visszagondolva már bánom, hiszen biztos megértett volna és nem adja rám többször. 

Mit viseljen a gyerek – és ki döntsön róla?

Alapszabály, hogy minden gyereket a korához illő ruhadarabokba érdemes öltöztetni. Egy óvodásnak, aki állandóan futkározik, fára mászik, kavics gyűjtögetéséhez leguggol, nem jó a passzos, csőszárú, merev anyagú farmernadrág. Bár nagyon aranyosan mutat rajtuk egy designer nadrág, a mozgásuk viszont rettentően be lesz korlátozva általa. Olyan érzés lehet egy nem megfelelő szettben játszóterezni, mint űrruhában balettozni.

És bár tény, hogy a kényelem nagyon fontos szempont, de hiszem: arra is figyelnünk kell, hogy jól érezzék magukat a ruhában a gyerekek, vagánynak, szépnek lássák magukat, ha tükörbe néznek. Az pedig nem garantált, hogy abban a ruhában lesz majd, amit mi választunk nekik. 

Olykor szerintem a szülőnek kell azt eldönteni, legalábbis eleinte, hogy egy alkalmon milyen stílusú öltözetben jelenjen meg a gyerek:

van, hogy nem a kényelem az elsődleges, legalábbis nem mindenkor. Ilyenkor is törekedhetünk persze a minél nagyobb komfortérzetre, de a gyereknek is hasznára válik, ha még kiskorban megtanulja, megjegyzi, hogy esküvőre nem megyünk melegítőnadrágban, ahogyan az óvodai mikulásbulira sem feltétlenül illik a farsangi pókember-jelmez. Viszont nem dominálhatunk teljes mértékben, azt gondolom, ilyenkor is törekedni kell a párbeszédre, arra, hogy a kicsi megértse, miért helyesebb az általunk is preferált ruhát viselni, vagy legalábbis kompromisszumot kötni velünk. Ezzel is formálódik a maga stílusa, nem utolsósorban megtanulja, milyen észérvekkel vitatkozni, jogait gyakorolni.

Amint pedig az utód megtanulta az alapokat, minél több teret kell neki adni, szelíden irányítani, formálni, amíg rátalál saját ízlésére, stílusára. Nem kell rövidnadrágban útjára engedni februárban, de nem is muszáj kantáros kordbársonyba erőltetni, hogy meg ne fázzon! Elég lesz egy harisnya a rövidnadrág alá, és máris mindenki boldog lehet. Amíg pedig megtanulja a gyerek, milyen az alkalomhoz és időjáráshoz illő, kellőképpen stílusos szett, segíthetünk neki, ezért vagyunk a szülei – később lehet, még hálás is lesz érte, hogy nem hagytunk megtenni mindent, amit akart. De köztudott: ahogyan nő a gyermek, egyre kevesebbet érnek a szavak. A tettek, a példamutatás viszont akkor is megmaradnak.

Példát mutatsz?

Egy hajmeresztő élményben volt részem néhány hónapja, egy budapesti plázában. Épp farmert vásároltam magamnak, találtam is egy csinosat, már sorban álltam, hogy kifizethessem. Egész sokan álltak sorban a kasszánál, volt időm nézelődni. Előttem két szőke nő állt, egy idősebb és egy fiatalabb. Mindketten extrém magas sarkú cipőt, fekete műbőr miniszoknyát és műszempillát viseltek. Az idősebb hölgynek szilikon melle és ajkai voltak. A fiatalabbnak nem, de azt hiszem, csak idő kérdése, és ő is kés alá fekszik. Aztán egy pillanat töredéke alatt kivert a víz, amint meghallottam, ahogy egyik mondja a másiknak, anya, még menjünk be ide meg oda!

Akkor esett le, hogy előttem egy anya-lánya páros áll. A lány tökéletes mása volt édesanyjának, pedig alig lehetett több tizenhatnál.

Senki ne értsen félre, egyetértek azzal, hogy egy anya legyen igényes a kinézetére és persze, adjon divattippeket lányának, de ami sok, az sok. Ha a gyerekünk korához nem illő, kihívó ruhákban jár, és a ruhatára valószínűleg felcserélhető a miénkkel, akkor szerintem valami félrecsúszott. Mert hol tanulja meg egy ilyen gyerek, hogy mi az ő stílusa? Miben érzi jól magát? Ha csak másol, és erre szülőként biztatjuk is, nem hiszem, hogy célba értünk.

És mindez nem a kihívó ruhákról vagy az illetlenségről szól, mert az előző példának a szöges ellenkezőjét is látom nap mint nap. Egy óvodai anyuka minden nap ugyanazt a farmert viseli, ami legalább három számmal nagyobb rá, mint kellene, a cipzáros pulóvere kopott, nyúzott és a haja mindig kócos, ápolatlan, mintha örökösen mosás előtt állna. Mindemellett egy csodaszép, új Volvo-val jön a kicsiért, így nem hiszem, hogy arról van szó, hogy ne lenne módja javítani a megjelenésén. Egyik alkalommal magával hozta tizenkét év körüli nagylányát, aki túlméretezett nadrágot, nyúzott, régi felsőt viselt, a haja pedig ugyanolyan ápolatlan volt, mint édesanyjáé. Ő ezt a példát látja, ezt követi

Bár még kicsik a gyerkőceim, bízom abban, hogy jó irányba terelgetem őket. Igyekszem még serdülőkoruk előtt lefektetni az alapokat, és jó példát mutatni. Nem direktívákat adni, hanem kereteket, amik között megtalálhatják magukat, a stílusukat. No meg olyan bizalmi kapcsolatot építeni velük, amiben bármiről beszélhetünk – még a ruhákról is.

Ajánljuk még:

Családtörténelem, cigányul – interjú a Mágó testvérekkel

Cigány, német és immár magyar nyelven is olvasható A szerencse kovácsai című kötet. Samuel Magó és Mágó Károly testvérpár novelláskötetéből rengeteget tanulhatunk a történelem nehéz időszakaiban tanúsított helytállásról, bátorságról, emberségről is. Többek között családlegendáriumról, a cigány nyelv helyzetéről és a porajmosról kérdeztük a szerzőket.