A slampos anyukákat elhagyják, ugye?

Stílus

A slampos anyukákat elhagyják, ugye?

Egy közösségi oldalon megosztott fotó kavarta fel a közvéleményt. A fotó egy tökéletes kinézetű, csinos, elegáns nőt és egy babakocsit ábrázol. Az adott bejegyzés a stílusról szól – de az nem derül ki, igazából mit üzen. Vajon ez a követendő példa?

Schiffer Miklós bejegyzésében egy anyukát láthatunk, aki gyönyörű szerelésben, magassarkú cipőben, nyakig sminkben, frissen mosott hajjal virít. 

#jókedvreggelre

Közzétette: Schiffer Miklós Stílus – 2020. december 9., szerda

A kommentelők pedig egymásnak és a divatgurunak estek, hangot adva annak, hogy a kismamák meglehetősen ritkán néznek ki így egy-egy babakocsis séta alkalmával. És persze volt, aki azt állította, hogy ha egy nő nem képes hozni ezt vagy ehhez hasonló szintet kisgyerekes anyukaként, akkor jogos, hogy elhagyják.

Négygyerekes anyukaként nekem is van véleményem a témában.

Tizennyolc évesen szültem először, mire betöltöttem a huszonkettedik évemet, már három kisfiú boldog, de slampos édesanyja voltam. Igen, vállalom a slampos bélyeget, akkor is, ha abban az életkorban még a kialvatlanság miatti nyúzottság se tudta letörölni a fiatalság fényét rólam. És a boldogságét se.

Slampos voltam, ha slamposság a melegítőnadrág viselése, aminek dereka, ha úgy kellett, kényelmesen nyúlt a várandós pocak méretéhez igazodva, és amibe csak bele kellett ugrani a szülések után, hogy egy-kettőre ki tudjam szolgálni egyre bővülő családom igényeit; slamposan főzzek, mossak, takarítsak, szoptassak. Adjak enni a kutyáknak, vigyem levegőre a kicsiket. Öntözzem meg a virágokat, vásároljak be.

Slampos voltam, mert szívesebben viseltem a gyerekek apjának favágó ingét két szoptatás között, mint egy méretre szabott blézert. Ne is kérdezzétek miért; köze volt strandlabda nagyságúra nőtt, tejtől feszülő melleimhez, amiket csak a túlméretes ing tudott eltakarni. És ha végletekig kimerülten elnyúltam egy pár percre délután, emlékeim szerint nem a divatmagazinokat lapozgattam nagy terveket szövögetve arról, milyen outfit lesz a legmegfelelőbb a sétához. Ahhoz a délutáni sétához, amit falunk kesze-kusza utcáin, három eleven gyerek és egy utánunk osonó, csaholó puli társaságában ejtettem meg, szigorúan lapos sarkú cipő vagy szandál illett. És nem azért, mert a magassarkú csizmákban, cipőkben kitört volna a bokám az aszfaltot nélkülöző utakon, vagy nem tudtam volna lépést tartani szélvész gyerekeimmel – hanem mert én azt úgy „akartam”.

Ugyanezért volt örökké tejfoltos, vagy bébiételtől maszatos a ruhám, ezért volt kurtára vágva a körmöm, ezért voltam éjjel-nappal kócos, ezért nem kezdtem a napot sminkeléssel, és nem zártam azzal, hogy már este kikészítsem a másnapra szánt elegáns és stílusos öltözéket, amiben majd spenótot pürésítek két szoptatás és néhány popsi- vagy orrtörlés között. Direkt. Voltam. Slampos.

Mert a legtöbb anyukához hasonlóan nekem sem volt ez igazából választás kérdése, hogy az vagyok-e. A választás az volt, hogy magamat választottam vagy a feladataimat. Úgy voltam „direkt” slampos, hogy nem állt módomban nem annak lenni. A mindennapi életben a körülmények fizikailag nem tették lehetővé, hogy a külsőmmel túl sokat foglalkozzak. Persze, foglalkozhattam volna: olyan áron, amit nem akartam megfizetni. Például, hogy magammal foglalkozzak abban az időben, amikor a gyereknek rám van szüksége. Vagy az alvásról lemondhattam volna.

Rég túl vagyok ezen a három atomreaktor energiáját megkövetelő kisgyerekes korszakon, de nem felejtettem el az azzal az idővel együtt járó, olykor szinte lehetetlen elvárásokat. És azok az elvárások a nők, az anyukák felé, az eltelt évtizedek alatt csak fokozódtak.

Ma már nem elég a boldog, kiegyensúlyozott gyerek, az elégedett férj meg a tiszta lakás.

A fenti bejegyzés alatti kommentek egy része amellett kardoskodik, hogy az anyuka legyen stílusos. Tökéletesen rendezett külsejű. Fitt. Minden reggel kenje fel a sminkjét és mosson naponta hajat. Szedje már össze magát. Amikor sétál, akkor elegáns, méretre szabott szövetkabátban, frissen fodrászolt hajjal, tökéletes sminkkel tegye meg. Úgyis lehet ám.

Én meg azt mondom, hogy a francokat lehet. Aki ezt tolja bele az anyukák arcába, az nem ismeri a valóságot.  Annak még nem hányta le az összekuporgatott pénzből vásárolt, féltett kabátját a gyerek, annak karjaiba még nem bújt váratlanul, sáros csizmás, taknyos képű, ölelést kereső kisgyerek. Azt még nem köpte arcul paradicsommártással az utód, és nem sírt nyüszítve, halálos kimerültsége okán a zuhany alatt soha. Úgy smink nélkül, vizes hajjal, slamposan. Halkan, hogy senki meg ne hallja.

Olykor szívből szánom a most édesanyáit. Akik felé sunyiban vagy direktben (főleg a közösségi média segítségével) olyan elvárásokat közvetít a társadalom, amelyeknek lehetetlen megfelelni. Egész egyszerűen azért, mert nem életszerűek. Azokat az elvárásokat nem lehet minden egyes édesanyára érvényesnek tekinteni. Sőt,

igen kevés kisgyerekes anyuka él olyan helyzetben, amibe a stílus szó, a maga valóságában értelmezhető és alkalmazható.

Mert a gyerekek ellátása csak részben tervezhető, a mindennapi valóság gyakran átírja az elképzeléseket. És nem mindenki olyan szerencsés, hogy napi szinten akadjon segítője. Vannak anyukák, akik hiába élnek párkapcsolatban, a mindennapi feladatokkal teljesen magukra maradnak. Akkor is el kell látni a gyereket, gyerekeket, amikor ők maguk is fáradtak, betegek, nyúzottak. Amikor olyan kimerültek már, hogy egy pohár tea megfőzése is lehetetlen küldetésnek tűnik számukra.

De látjuk: a kisgyerekes anyukák azért felkelnek. Megfőzik a teát. Megfőzik az ebédet. Megszoptatják a kicsit. Erejükhöz és lehetőségeikhez mérten megtesznek mindent, amit egy család fizikai-lelki jóléte érdekében megtehetnek.

Ne ítéljétek el őket, de főleg ne hagyjátok el őket azért, ha/mert slamposak.

Mert megnőnek a gyerekek. Mert magukra és erejükre találnak és az erő lesz az a stílus, amivel megmutatják, milyen sokat érnek. Milliószor többet, mint egy elegáns, gyerekhányásmentes szövetkabát.

Nyitókép:  Humphrey Muleba / Unsplash

Ajánljuk még:

„24 ÓRÁBAN SZÜLŐNEK LENNI NEM EMBERNEK VALÓ”
KARÁCSONYKOR A KISLÁNYOK SZEME CSILLOGJON, NE A SZEMHÉJUK – SMINK NÉLKÜL IS SZÉPEK, NEM?
AZ ANYASÁG ÉLMÉNYE NEM MINDIG GYÉMÁNTOKKAL KIKÖVEZETT ÚT – DE PONT ETTŐL LESZ FANTASZTIKUS