Túlélni a hőhullámot: mit lessünk el attól, aki állandóan hőségben él?

Törökországi lakosként (és hobbifutóként) nyaraimat rendszerint olyan hőmérsékleten töltöm (és edzem végig), ami Magyarországon már hőségriadót kíván. Sok éve birkózom a Meleggel. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nálunk a hivatalos hőségriadó is mást jelent, de hát persze ez egy délebbre fekvő ország, természetes, hogy melegebb az éghajlat, ott viselni kell az extremitást. El. Kell. Viselni.

Azon gondolkodtam, vajon tudnék-e bármilyen tippet hozni, ami a török embereknek segít átvészelni a mediterrán nyarakat. Írjak-e arról, hogyan járnak munkába, hogyan élik túl a munkaidőt, és úgy egyáltalán: hogyan léteznek? Arra jutottam, hogy erre nincsen olyan recept, amely éghajlat- vagy nemzetfüggő lenne. Mert a török emberek olyan éghajlatra születnek, amilyenre, és megszokják az ottani környezeti adottságokat. A hangsúly nem azon van, hogy oda születnek, hanem hogy megszokják a klímát.

Nekem nemcsak a hétköznapokban, de futóként is barátkoznom kell a Meleggel, hisz a kültéri sportolás komoly kihívások elé állít mindenkit. Nagyon sokat lehet tanulni önmagunkról, a határainkról, de leginkább arról, hogyan vagyunk képesek kezelni a szélsőséges helyzeteket.

Az első tapasztalataim azok voltak, hogy sehogy. Szenvedtem, kínlódtam, ágáltam ellene, hadakoztam, „de miért” kérdéseket tettem fel magamnak és a környezetemnek is. Ám valahogy túl kellett ezen jutnom, két okból is. Egy: futni imádtam és csinálni akartam, és kettő: állandó volt a forróság a nyári hónapokban.

Meg kellett tanulnom alkalmazkodni, megszelídíteni a Meleget, és ezt az alkalmazkodást aktívan próbálom hasznosítani a mindennapjaimban ma is.

Először is időt kellett hagynom a szervezetemnek, hogy akklimatizálódjon, amihez a szakemberek szerint 1-2 hét szükséges. Ennyi idő alatt az ember eléri az aktuális fizikai alkalmazkodóképessége határait. Magam is ezt tapasztaltam. A meleg beálltával valóban nehéz az első néhány hét, és bár később sem lesz könnyű, de elviselhető benne élni. Ennek ellenére minden szezon döcögősen indul, mert újra és újra tudatosítanom kell önmagamban, hogy alkalmazkodnia nem csak a testemnek kell.

De ez csak a buli egyik fele. Mert az egész alkalmazkodási törekvés nem ér fabatkát sem, ha fejben nem vagyunk hajlandók elfogadni azt, ami most van, és amire nekünk egyénként nincsen ráhatásunk. (Kollektíve van hatásunk a klímára, ezt mindannyian tudjuk, hisz az emberi tevékenységek hozzájárultak a válság kialakulásához, ezáltal a szokatlan hőhullámok létrejöttéhez is. Most mégis tegyük ezt a szálat félre egy kicsit.)

Sokszor eszembe jut extrém meleg időben Assisi Szent Ferenc imádságának a kezdete. „Uram, adj türelmet,/ Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,/ Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,/ Amit lehet, és adj bölcsességet,/ Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

A török emberek és úgy általában a keleti népek nagyon jól alkalmazzák a fenti sorokban foglaltakat, ebben sokat lehet tanulni tőlük. Ők inkább képesek elfogadni a megváltoztathatatlant, hisznek a fenti hatalmakban, azok megmásíthatatlan erejében, az előre elrendeltetésben.

Persze ez a szemléletmód is kétélű, de jelen esetben kifejezetten áldásos, mert sokkal kevesebbet stresszelnek olyan miatt, amin nem lehet változtatni. Talán ez lehet az a tipp, amit el tudok hozni tőlük, és amely könnyebbé teszi bizonyos helyzetek kezelését. A Meleget is, amikor éppen így, nagy betűvel ér el bennünket. Egyébként pedig az alkalmazkodóképességünket kell edzeni, mind fejben, mind testben.

És akkor máris könnyebb lesz elviselni a meleget, pláne, ha a klímamentes hűtési tippeket is bevetjük!