Az ÖMKi-ben minden a fenntartható gazdálkodásról szól; tájfajta paradicsomokat és ősgabonákat vizsgálnak, vagy éppen szarvasmarhákat figyelnek meg szenzorokkal, ami jelzi a gazdának, ha például elfogyott a legelőről a fű. Emellett segítenek bárkinek, aki otthon a kertben vagy a balkonon biokertészkedne. És ez fontosabb küldetés, mint elsőre bárki gondolná.
Kutatás, fejlesztés, terjesztés
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) 2011-ben jött létre, célja a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása itthon. Ezen belül elsősorban az ökológiai gazdálkodást igyekeznek segíteni: kutatással, fejlesztéssel, jó gyakorlatok, innovatív megoldások bemutatásával és terjesztésével. A kísérleteket legtöbbször a gazdákkal együtt végzik. Kiskerteseknek, nem hivatásos gazdálkodóknak is adnak tanácsokat.
Bio, öko, organikus – mit is jelent mindez?
Biogazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, organikus gazdálkodás – ezek egymással szinonim fogalmak. De mit is jelentenek? Fenntarthatóságra törekvő élelmiszertermelési rendszereket takarnak a kifejezések, ráadásul az egyetlen olyan élelmiszertermelési rendszert, amelynek jogszabályban is rögzítve vannak a keretei: mi az, amit lehet használni, mi az, amit nem.
„Nem lehet mindenre rámondani csak úgy, hogy bio vagy öko. A termelő, a feldolgozó és a kereskedő is át kell, hogy menjen az ellenőrzési és tanúsítási rendszeren” – magyarázza Dr. Drexler Dóra növényorvos-tájépítészmérnök, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tanúsítók minden évben kimennek gazdákhoz ellenőrzést végezni. Ha a tesztnek egy gazdálkodó minden részen megfelelt, akkor kaphatja meg az ökotanúsítást. Így kerülhet rá egy árucikkre, hogy biotermék, melynek logója az Európai Unióban egy zöld alapon fehér csillagokból kirakott levél – vásárlóként innen ismerhetjük fel a csomagolt biotermékeket.
Az ökológiai gazdálkodásban – melynek technológiái még kevésbé kutatottak – nem használnak se műtrágyát, se kémiai növényvédő szert. Ezzel szemben a mezőgazdaság konvencionális ága a kémiai inputanyagokra (műtrágya, szintetikus növényvédő szerek) alapul.
Ipari termelés vs. ökológiai gazdálkodás – mennyiség vs. minőség?
A ’60-as évektől berobbant a zöld forradalom és a mezőgazdaság iparosodása előnyökkel is járt. Megnőttek a terméshozamok és jócskán lecsökkent az éhező emberek száma. De ezek az előnyök hátrányokkal jártak együtt: környezetszennyezés, talajpusztulás, élőhelyek elvesztése, növekvő klímagáz-kibocsátás jelentkezett – sorolja a szakértő.
Ugyanakkor az élelmiszerfeldolgozás során a mennyiség került előtérbe a minőséggel szemben. „A nemesítési céloknál is a mennyiség lett az elsődleges. Az ipari érdek nem azt nézi, hogy a beltartalma milyen például a gabonának. Ezért ahogy növekszik a terméshozam egy felhígulási effektus jelentkezik, vagyis
több alapanyag terem, viszont mikroelemekből, vitaminokból kevesebb van egységnyi terményben”
– hangsúlyozza Drexler Dóra.
Ezekkel a terményekkel szemben kínál alternatívát a biogazdálkodás. A biotermékek vitamintartalomban, nyomelemekben sokszor gazdagabbak, viszont ezeknek a beltartalmi értékei is változók. Számít az például, milyen termőhelyen terem az élelmiszer, milyen évjáratban, a biogazdálkodáson belül milyen termesztés technológiával. „Nem mondhatjuk azt általánosan, hogy mindig jobb egy biotermék beltartalma, de az egyértelmű, hogy ezekben sokkal kevesebb a növényvédőszer-maradék, hiszen felszívódó szereket nem használnak a termesztésük során” – magyarázza a szakértő.
Dr. Drexler Dóra
Magyarországon több mint 300 ezer hektáron folyik tanúsított ökológiai gazdálkodás, ez mindössze 6 százaléka a mezőgazdasági területeinknek. Hivatásszerűen több mint ötezer termelő foglalkozik ezzel.
„2018 óta megduplázódott a bioterületek mérete, mely jórészt az agrárpolitikából érkező támogatásoknak köszönhető. Fontos, hogy aki bekapcsolódik ebbe a rendszerbe, annak legyen segítsége, legyen kihez fordulnia, szert tudjon tenni megfelelő szakismeretekre” – hangsúlyozza Drexler Dóra.
Egészségünk a tét
Az ipari mezőgazdaságban nem foglalkoznak vele, hogy akár hat-hét szermaradvány, határérték alatt ugyan, de benne marad a növényben, holott fontos kérdés, hogy amit megeszünk, az hosszú távon milyen hatással van a szervezetünkre.
„Nem úgy működik a szervezetünk, hogy ha megeszem például a felszívódó gomba- vagy rovarölőkkel kezelt, majd totális gyomirtóval leszárított napraforgó-, repce- vagy kukoricaterméket, azonnal beteg leszek. De ha húsz, harminc évig eszem őket, akkor lehet, hogy bajom lesz tőlük. Sőt nem is feltétlenül nekem, hanem a következő generációknak” – véli a közelmúltban megjelent tudományos eredmények alapján Drexler Dóra. Ugyanakkor gyorsan hozzáteszi: nem lehet leszűkíteni, hogy mitől válik valaki beteggé, hiszen abban a táplálkozás mellett szerepet játszik a genetika, az életmód, a környezeti hatások is.
Vitatott kérdés éppen ezért az is, hogy mitől alakulnak ki a mára egyre gyakoribbá vált ételallergiák, érzékenységek. „Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a táplálkozásunk és a környezeti szennyezések nagyon nagy szerepet játszanak benne. Józan paraszti ésszel végiggondolva, például nem lehet egészséges, hogy a nagyüzemi pékáruk előállításánál ipari gluténnal dúsítják a lisztet” – magyarázza Dóra. „Addig is, amíg a tudomány választ ad a kérdésre, melyik betegség pontosan mitől alakul ki, tegyük fel magunknak a kérdést:
vajon mi a jobb, ha megeszem a növényvédőszer-maradékot és ipari élelmiszer-adalékot, vagy ha nem eszem meg? Ha tele van a környezetem szintetikus kémiai szerek bomlástermékeivel, vagy ha nem?”
Persze a biotermékek vásárlásával áldozatot hozunk: mivel drágább előállítani a – szervezetünkre és környezetünkre is pozitív hatást gyakorló – egészségesebb termékeket, a boltokban is többe kerülnek. Ezért lehet kiváló alternatíva, hogy aki tud, otthon a kertjében, az erkélyén próbáljon meg legalább fűszereket, vagy kiskerti növényeket nevelni.
Biogazdálkodj otthon!
„Otthon nem kell a tanúsítási rendszer, hiszen nem akarom értékesíteni a termést. De az alapelveket – vetésforgó, szerves tápanyag utánpótlása, ellenálló fajták használata – ugyanúgy lehet alkalmazni. Abszolút lehetséges otthon bioterméket előállítani, sőt!” – összegzi Dóra.
Ahhoz, hogy mi magunk is termelni kezdjük, elsődlegesen szemléletváltásra van szükség. Az ökogazdálkodás során nem a növényt táplálják közvetlenül, mint ahogy a műtrágya teszi, hanem a talajt és az ebben élő szervezeteket, míg a talajökoszisztéma táplálja a növényt. Vagyis előre kell gondolkodnunk, gondoskodnunk. A biogazgálkodásban a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, míg a konvencionális gazdálkodásban különböző szerekkel, utólagosan kezelik a már megjelent problémát. Előbbiben hosszabb távon gondolkodva, nagyobb tudást igénylő módon kell eljárni. Ha egy biogazdálkodásban bekövetkezik a baj, nem lesz kéznél egy szer, amivel lefújjuk a növényt, és megszűnik a gond. Előre fel kell inkább készülni, ne következhessen be egy ilyen fertőzés: például olyan növényeket ültetni egymás mellé és egymás után, amelyek védik a másikat a kártevőtől.
Az ügyvezető ugyanakkor hangsúlyozta, attól, hogy kiskertünk van otthon, vagy az erkélyen termesztünk ezt-azt, az a termény nem feltétlenül lesz öko. Ha Bi 58-as permetszerrel lefújja valaki a fákat, vagy glifozáttal (világszerte elterjedt gyomirtószer, 2015-ben a rákkeltő anyagok közé sorolták – a szerk.) gyomtalanítja a szőlőben a sorközt, akkor
attól, hogy háztáji a terménye, még egyáltalán nem bio!
A régi háztáji ma
A boltból ismert egyenparadicsomok mind hibrid növények, tehát azt újraszaporítani otthon nem lehet. A települések neveit viselő tájfajták viszont genetikailag és megjelenésükben is változatosak: paprikaalakúak, sárgák, lilák, folyton növők és sokkal ízletesebbek. „Régen a házi kertekben Mari néni és Pista bácsi válogatta, hogy melyik növény az, ami nekik bevált. Így alakultak ki ezek a tájfajták” – érzékelteti Dóra.
Az ÖMKi kutatói 2012-ben Tápiószelén, a hazai génbankban megőrzött, a modern nemesítés előtti időkből származó paradicsomfajtákat kihozták, és megnézték, hogy a mai termesztési körülmények között, ökogazdálkodásban használhatóak-e. Végül hat tájfajtát széles körben is ajánlottak, a palántáit elérhetővé tudták tenni. Egy országos áruházlánc együttműködésével évek óta több ezer palántát árusítanak és az emberek otthon tudják termeszteni és fenntartani a „paradicsomi” sokszínűséget.
A tájfajta ősgabonákat (tönke, alakor), amelyek az őszi búza előtti időből származnak, is vizsgálták. Ebbe bevontak nemesítő házakat, génbankokat, gazdálkodókat, molnárokat, pékeket, és persze áruházat is. Az így készült liszt most januárban volt először elérhető a polcokon, kis mennyiségben. De idén még szeretnék megismételni az akciót. „Kézműves pékségekkel, éttermekkel, séfekkel működünk együtt, akik kóstolják a lisztet és kipróbálnak különböző recepteket, nekik jó tapasztalataik voltak” – fogalmaz Dóra.
Nemcsak növényekkel, hanem haszonállatok kutatásával is foglalkoznak. A legeltetett marhák, borjak viselkedését vizsgálják rájuk helyezett szenzorokkal: éri-e őket bármilyen stressz, hogyan lehet az állattjóléti feltételeiket javítani.
Ha megbetegedik az állat, azonnal jelez a szenzor. Szól a gazdának, ha a legelőkről elfogy a fű, vagy nincs elég víz.
Vannak olyan projektjeik, amelyek az Európai Uniós zöld célokat segítik, például a talajmissziót, vagy az ökoterületek növekedését: az EU célja, hogy az ökológiai gazdálkodás elérje a 25 százalékos területarányt 2030-ra. Ez most 8-9 százalékon áll.
A klímaváltozás átrendezi a mezőgazdaságot
Éghajlatunk változása az ökológiai gazdálkodást is befolyásolja. Egyre többször vannak extrém hősokkos jelenségek, hirtelen, egyszerre lehulló sok csapadék. Most – ahogy az elmúlt években is – azt látjuk, hogy tavasszal a felmelegedés után jön egy nagy hidegbetörés és fagyveszély.
„Már nem biztos, hogy minden növényt meg lehet termeszteni úgy, mint korábban. Újabbakra is szükség van.
Az ökológiai gazdálkodásban erre részben lehet megoldást találni” – fogalmaz Drexler Dóra.
Magyarázatként hozzáteszi: a biogazdálkodás során kevesebb a szén-dioxid-kibocsátás, mint a konvencionális gazdálkodás során, hiszen a talaj szervesanyag-gyarapodása szenet köt meg. A biogazdálkodás hozzá tud járulni tehát ahhoz, hogy kevesebb szén legyen a légkörben és több legyen a talajban. Emellett változatos: a biogazdálkodók nem monokultúrában (egy területen egyazon növényfajt, ennek fajtáit termesztik hosszú időn keresztül – a szerk.), hanem egy sokoldalúbb gazdálkodási struktúrában dolgoznak. Genetikai és térbeli változatosság is jellemzi az ökotermelést, ami fokozza az ellenálló képességet.
„Ha egyfajta kukoricával van beültetve egy óriási terület évről évre, és ott beüt valami – például hőség, szárazság, növényvédelmi probléma –, amit nem bír ki a növény, akkor az mind ki fog ott pusztulni. De ha nagyobb a változatosság, értve ezalatt a genetikai, térbeli és időbeli sokféleséget is, akkor kipusztul, ami az adott problémára éppen érzékeny, de csomó más viszont megmarad” – teszi hozzá.
Tehát a biogazdálkodás ellenállóképessége is előny. Hosszú távon pedig ez jelentheti a jövőt. Innen nézve pedig hatalmas innováció újrafelfedezni a régi tudást, és élni a modern kor adta lehetőséggekkel, hogy okosabban, gazdaságosabban és minden szempontból hatékonyabban tudjuk elérni azokat az eredményeket, amelyeket őseink el tudtak.
Fotók: ÖMKi
Ajánljuk még:
Harapható sokszínűség – húszezer hazai tájfajta paradicsompalánta várja gazdáját
A tőkéktől a fürtökig – hogyan születik a zamatos és ellenálló szőlő?
A Labrador ma már nem csak egy kutya – új fejlesztések az idősgondozásban
