Te is mindig halogatsz? – Ne a Pánikszörny irányítson, hanem te magad!

Ismét egy TED-előadást hoztam, amely igen nagy hatással volt rám, a halogatás szakavatott művelőjére. Legalábbis így láttam magam, amíg meg nem ismertem Tim Urbant, aki nagymesternek vallja magát e téren, és erre bizony minden oka megvan. Mellette bizony kismiska vagyok – szerencsére. Óriási károkat okoz az életünkben a „majd holnap” örökérvényű törvénye, Tim Urban is a saját bőrén érezte ennek negatív hatásait, így megvizsgálta, mi is van a hátterében.

Érdemes meghallgatni tapasztalatait, miután valóban a végletekig műveli a halogatást: például a TED-előadás felkérése után rögtön le akart ülni dolgozni a beszédén, ám egy álnok kis hang azt súgta neki, hogy

„nyissuk meg inkább a Google Earth-t, nagyítsunk rá India alsó részére, tengerszint felett 60 méterrel, és tekerjünk fölfelé két és fél órán át, amíg el nem érjük az ország tetejét, hogy jobban átérezzük India lényegét”.

Persze ezt leginkább Timtől jó hallani, aki olyan ellenállhatatlan humorral meséli el kálváriáit, hogy az előadás nemcsak hasznos, de messzemenőkig szórakoztató is. 

A Józan Döntéshozó és az Élvhajhász Kismajom

Tim szerint a halogatók agya kicsit másképp működik, mint a nem-halogatóké. Mindkét agyban lakik egy Józan Döntéshozó, aki a tulajdonképpeni kormányos, ő irányítja a tetteinket. A halogatók agyában viszont van egy Élvhajhász Kismajom is, aki időről időre átveszi a kormányt. Márpedig a kismajmot nem szívesen látjuk a kormánynál, hiszen a totális jelenben él: nincs emléke a múltról, vagyis nem törődik azzal, mivel járt a múltkor is a halogatás, nincs elképzelése a jövőről, nem mérlegeli a következményeket. Csak két dolog érdekli: legyen könnyű és élvezetes minden. Pedig a Józan Döntéshozó azt szeretné csinálni, aminek itt és most a legnagyobb értelme, haszna van. A Kismajom azonban fütyül a feladatokra, és a Sötét Játszótérre vonul (filmet néz, telefonozik, céltalanul bolyong az interneten, eszik stb). Játszótérnek nevezhetjük, hiszen élvezetes és könnyű dolgokat csinál, de egyben Sötét is ez a hely, mert mindig rávetül egy árnyék: nem ezt kellene csinálnom! Tehát nem is igazán élvezetes ott a játék, bűntudatot, szorongást, önutálatot érzünk közben, mivel nagyon jól tudjuk, hogy most a hosszú távú céljaink ellen dolgozunk.

Mi a gond mindezzel, ha végülis működik?

Hogyan képesek akkor a halogatók bármit is megcsinálni? Itt lép színre a Pánikszörny. A Pánikszörny alszik egészen addig, amíg el nem jön egy fontos határidő, és nagy baj lenne abból, ha nem végeznénk el az adott feladatot. Ekkor rögtön megjelenik, és az Élvhajhász Kismajom tőle viszont már tart annyira, hogy befejezze a játszótéren flangálást. Ez tehát a halogató rendszere, és akármilyen is, tulajdonképpen működik. Az utolsó pillanatokban összekapjuk magunkat, és elvégezzük a feladatot, mielőtt még kitörne a botrány. Ráadásul, ha megszámoljuk a konkrét munkával töltött időt, nagyjából annyi jön ki, mint másoknak, akik rögtön megcsinálták. De akkor miért baj az, ha halogatunk, ha legvégül úgyis megcsinálunk mindent?

Az, hogy közben – a Sötét Játszótéren – számos negatív érzelmet élünk át.

Elvileg csupa élvezetes dolgot csináltunk: játszottunk a telón, pletykáltunk, főzőcskéztünk… csakhogy mindezt nem felszabadultan tettük. Ráadásul, elhalasztottuk azokat a nagyobb, szabadidős programokat, amelyek valódi kikapcsolódást nyújtottak volna, hiszen nekünk „feladatunk” van, nem érünk rá kirándulni vagy színházba menni vagy a barátainkkal találkozni. Elhasználtuk a lazításra szánt időt, valódi feltöltődés nélkül.

Egy még nagyobb probléma

A legnagyobb baj azonban még mindig nem ez. Hanem a Pánikszörny: aki ráveszi a Kismajmot, hogy felszaladjon a fára, és átadja a kormányt a Józan Döntéshozónak.

Mert mi van akkor, ha nincs Pánikszörny?

Ha nincs határidő? Mint például a „lefogyok”, „életmódot váltok”, „rendbe hozom a párkapcsolatom”, „megtanulom a saját érdekeimet előtérbe helyezni” célkitűzések esetében. A választ mindannyian tudjuk: ilyenkor lép életbe a „majd holnap” törvénye. Ezekről a hosszú távú halogatásokról alig beszélünk, nem úgy, mint a rövid távú, a végén sprintbe kényszerítő feladatokról. „Ezt többnyire egyedül és csöndesen szenvedjük el” – mondja Tim. Külső szemlélővé tesz bennünket a saját életünkben: csak nézzük, ahogy folyton vágyunk a változásra, de halogatjuk annak megtételét. „Nem attól vagyunk frusztráltak, hogy nem értük el az álmainkat, hanem hogy el sem tudtuk kezdeni a hajszolásukat.”

Vigyázat, sokkoló kép következik

Hogy mit lehet ez ellen tenni? Tim Urban olyan dolgot mutat, ami bevallom, engem igencsak lesokkolt. Elkészítette Az élet naptárát, vagyis annyi kiskockát rajzolt fel egy lapra, amennyi hétből áll egy 90 évig tartó élet. A következő képen ezek a hetek láthatók:

Forrás: A halogatás nagymesterének elméjében

Nem is olyan sok kocka, ugye? És milyen gyorsan mennek el a semmivel… Tim szerint ezt kellene szem előtt tartanunk mindig, amikor egy nagyon fontos dologra azt mondjuk magunkban: „majd holnap”. Ezekre a fogyatkozó kockákra kell gondolnunk, és már ma elkezdeni a változást.

„Vagy legalábbis a közeljövőben...” – teszi hozzá, de csak azért, hogy humoránál maradjon.

Az Élet naptára nagyon is komoly dolog, és nagyon is arra sarkall bennünket, hogy felülvizsgáljuk az olyan dolgok halogatását, amelyeknek nincs határideje. Legyen a határidő ez a naptár, a Pánikszörny helyett pedig álljon halogatásunk útjába álmaink fontossága – hiszen csak mi vehetjük rá magunkat, hogy elkezdjük megvalósítani őket. 

Az előadás magyar felirattal itt nézhető meg.