Tégy úgy, és önbizalmad lesz! – egy társadalomtudós módszere

Meggyőzőnek hangzik, de vajon mindenkinél működik?

Ez egy nagyon egyszerű, mindössze kétperces gyakorlat arra, hogy magabiztosabbak legyünk, érdekeinket határozottan érvényesítsük, akár a lámpalázat is leküzdjük. Amikor először láttam Amy Cuddy társadalomtudós erről szóló TED-előadását, lenyűgözött mind az előadó, mind a mondandója, a felsorolt kutatások, amelyek bizonyították a módszer hatékonyságát, de attól tartottam, hogy énrám, a lámpaláz tankönyvi példájára mégsem fog hatni. Hatott.

Gyerekkorom óta cipeltek mindenféle szavalóversenyre, minden ünnepségen én voltam a konferansz, ugyanis az olvasásom és hangsúlyozásom kiemelkedett a többiek közül. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy lehetek akármilyen jó, ha egyszer

minden ilyen szereplés alkalmával meghalok egy kicsit.

Remegő kezek, vitustáncot járó lábak, nem engedelmeskedő hangszálak – egyszóval minden jellemzőjét felvonultattam a lámpaláznak. Felnőttként sem alakult ez másképp, noha jobban tudtam már uralni önmagam, napokig nem aludtam egy-egy nyilvános megszólás, előadás előtt. Amy Cuddy módszerével azonban a legutóbbi két ilyen, nagyközönség előtti szereplés úgy ment, mint a karikacsapás.

Nem az a lényeg, mit mondunk, hanem az: hogyan

De nem csupán lámpalázban segíthet ez a kétperces gyakorlat: egy állásinterjú előtt vagy bármilyen olyan szituációban, ahol számít a magabiztosság. A határozott fellépésnek hatása van ezen alkalmakkor, és részben a nonverbális jeleink okozzák: vagyis mindaz, amit nem szavakkal mondunk ki, hanem arcunkkal, testtartásunkkal, gesztusainkkal közvetítünk a másik felé.

Amy Cuddy ennek alapján tette fel kutatásában a kérdést: amennyiben ezek a jelek hatnak embertársainkra, akkor

mi lenne, ha tettetnénk ezeket a jeleket? Meggyőznénk-e vajon velük másokat – és ami a legfontosabb: saját magunkat?

Hiszen köztudott, hogy az erőltetett mosoly is feljebb viszi a jókedvünket, a mímelt nevetésből is lehet igazi: ezért látni a filmekben néha, hogy vízszintesen tartott ceruzára harapnak rá a szomorú főhősök, hogy hangulatukat magasabbra emeljék. Mert valóban működik.

Akinek ilyen a mozdulata, az nyerő pozícióban van

Amy Cuddy a hatalom és dominancia természetét kezdte el vizsgálni: hogyan viselkednek azok, akik magabiztosak, hatalommal rendelkeznek, nyerő pozícióban vannak? A testtartás nagyon is jellegzetes: már az állatvilágban is megfigyelhető, hogy a domináns példányok nyújtózkodnak, kiterjesztik önmagukat (gondoljunk csak a mellkas kidüllesztésére), egyszerűen nagyobb részt foglalnak el testüknek a térből, mint a többiek. Az embereknél sincs ez másképp: egy énekes a koncerten a magasba emeli mindkét kezét, a főnök hátradől a széken, karjait a tarkója mögé fonja, és érdemes megfigyelni a győztes futókat is: a két karjukat V alakban kinyújtva, állukat felfelé emelve haladnak át a célvonalon. Ez utóbbi egy érdekes kutatás alapjául is szolgált: Jessica Tracy látók és vakok reakcióját vizsgálta a célba érkezéskor, és azt találta, hogy azok a vak futók is felemelik a karjaikat a beérkezéskor, akik sosem látták mástól, tehát nem tanult viselkedésről van szó.

 

A hormonjai is mások a hatalommal bíró embereknek

Ha pedig gyengének érezzük magunkat, épp ellenkezőleg viselkedünk, mint a győztes, magabiztos emberek: igyekszünk minél kisebb helyet elfoglalni magunknak a térből. Nem csupán testtartásunk árulkodik azonban lelkiállapotunkról, egyéni tulajdonságainkról, hanem hormonjaink is: a hatalommal bíró, vezető embereket vizsgálva kiderült, hogy a tesztoszteron-szintjük magasabb, miközben a stresszhormon, a kortizolszintjük alacsonyabb az átlagosnál. Sőt, azt is kimutatták, hogy ha hirtelen valakinek vezetői szerepet kell átvennie, a hormonjai is máris eszerint kezdenek viselkedni.

Egy kísérlet, amelyben 100%-os lett az eredmény

Amy Cuddy ezeket az alapinformációkat felhasználva vágott bele kísérletébe: a részt vevő alanyoknak megmérték a tesztoszteron- és kortizolszintjét, majd az egyik felüket arra kérték, hogy vegyenek fel 2 percig hatalmat sugárzó pozíciókat. Tenyereljenek az asztalra, nyújtsák égnek a karjaikat, vagy üljenek le lábukat az asztalra téve, karjukat a tarkójuk mögött összefonva.

 

A másik csoportban lévők a gyengeséget jelző pozíciókat tartották ki két percig: összegörnyedve ültek, kicsire húzták össze magukat. Az eredmény: a 2 perc után a hatalom-pozíciósok hormonszintje megváltozott: a tesztoszteron 20%-kal nőtt, a kortizol 10%-kal csökkent. A gyengeség-pozíciósak esetében a hatás épp fordított volt, a tesztoszteron 25%-os csökkenést, a kortizol 15%-os növekedést mutatott. Az igazán érdekes azonban ezután következett: egy fiktív állásinterjúra hívták be őket, ahol a felvételiztetők nem tudták, melyik ember gyakorolta a hatalmi, és melyik a gyengeség pozíciót. És hogy kiket szerettek volna felvenni az állásra? Az összes olyan embert, aki a hatalmi pozíciót gyakorolta!

A módszert a mai napig kutatják, de mint annyi pszichológiai vizsgálat esetében, ezt sem sikerült megismételni: az eredmények szerint a hatalmi pozíciónak megfelelő fellépés növeli a hatalom szubjektív érzését, de nem befolyásolja a hormonokat vagy a tényleges kockázattűrést. Mindenesetre az én esetemben ez is elég volt, nekem bevált. Vagyis ez is olyan technika, mint a legtöbb viselkedést befolyásoló módszer: természetesen nem fog mindenkit egy csapásra megváltoztatni, de sokaknak beválhat.

Az előadás vége a legdöbbenetesebb

A rendszeresen elvégzett kétperces gyakorlat is nagy hatással lehet az életünkre: sikerességünk is erősödhet. Erre a legjobb példa maga Amy Cuddy, aki előadása végén egy meghökkentő csavarral valami egészen különöset mesél el magáról. Erről csak annyit árulok el, hogy fényében teljesen új értelmet nyer minden, amit addig elmondott, és érzelmileg igencsak megérint mindenkit. Nem csoda, hogy a közönség a TED-előadásoknál szokatlan módon, felállt a társadalomtudós utolsó szavainál, és állva tapsolta meg az előadást.