„Sajnálom, hogy nem próbáltam jobban megérteni az apámat, mielőtt meghalt” – itt a világ megbánástérképe

Pszicho

„Sajnálom, hogy nem próbáltam jobban megérteni az apámat, mielőtt meghalt” – itt a világ megbánástérképe

Mindannyiunknak van olyan az életében, amit szeretnénk, ha másképp csináltunk volna. Vagy éppen arra vágyunk, hogy valamit egyáltalán ne tettünk volna meg. Nem véletlenül, ugyanis a megbánás az egyik leggyakoribb emberi érzés. Döntéseink néha negatív érzelmeket váltanak ki belőlünk akár azért, mert utólag belátjuk, hogy tévesen hoztuk meg őket, akár amiatt, mert nem vagyunk elégedettek az eredményekkel, ahova vezettek minket. De mit kezdjünk a megbánással? Jobb nemet mondani az önmarcangolásnak és eltemetni a múltat, vagy éppen a döntéseink elemzésén és átgondolásán keresztül kapunk esélyt a tanulásra? 

Elhagytam a barátnőmet azért, mert a haverjaim azt mondták, hogy egy férfinek több nőt kell kipróbálni, és az első szerelem csak tündérmese. Ő azóta is az utánam lévő barátjával él, gyerekekkel, tökéletes családnak tűnnek. De csak miután betöltöttem a harmincat és nincs párkapcsolatom, bántam meg.
Férfi, Nagy-Britannia, 35

Azt kívánom, hogy bárcsak több férfivel lettem volna együtt, mielőtt hozzámentem a férjemhez (aki az első szerelemem volt). 48 évvel később még mindig házasok vagyunk.”
Nő, USA, 69

A fenti idézeteket Daniel Pink online megbánástérképének gyűjteményéből válogattam. Pink, több bestseller szerzőjeként éppen egy újabb könyvön dolgozik, aminek témája a megbánás lesz. Ehhez találták ki ezt a térképet, amit nemrég elérhetővé is tett: ide a világ bármely tájáról feltölthetjük nemünk, életkorunk és lakóhelyünk megadásával, hogy mit bántunk meg legjobban az életünkben. A feltöltött vallomások pedig mások számára is hozzáférhetők – természetesen név nélkül. 

Maga a kitöltés csak néhány percet vesz igénybe, de könnyű elveszni a megbánások tengerében. Ami elég feltűnő, hogy a legtöbb vallomás az élet hasonló területeire vonatkozik: munka-tanulás, család és persze a szerelem. Emberek, egymástól több száz kilométerre ugyanazokon a dolgokon bánkódnak, bár sokszor éppen ellentétes előjellel. Például a fenti ellentét vagy éppen ez itt:

Bánom, hogy nem vállaltunk második és harmadik gyereket.”
Nő, Németország, 50

Szeretem őket, de három gyerek túl sok. Ha újrakezdhetném, csak egyet vállalnék.”
Nő, Németország, 39

Mi lett volna ha?

Sokszor halljuk, hogy manapság szinte végtelen lehetőség közül választhatunk. Hogy mennyivel szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint szüleink, nagyszüleink, hiszen mi sokkal nagyobb döntési szabadsággal bírunk a saját életünk felett, mint ők. Ez persze nem kifejezetten generációs előjog, sokkal inkább a modern világ” kiváltsága, amiben szüleink és nagyszüleink is osztoznak velünk saját őseikhez képest. Ugyanakkor sokszor elfelejtjük, hogy minden döntés egyben lemondás is. Minél több a lehetőség, annál több opciótól búcsúzunk el, amikor elköteleződünk valami mellett. Így aztán sokkal több verzió élhet a fejünkben, hogy mi lett volna, ha mégsem így döntünk? Mi lett volna, ha mást választunk párunknak? Ha másik pályán próbálunk meg érvényesülni? Ha továbbtanulunk vagy éppen nem gyötörjük magunkat évekig az iskolapadban?

A lehetőségek tárháza sokkal súlyosabbá tette a mi lett volna ha?” kérdést. A szabadság terhe talán minden korábbinál erősebben nehezedik ránk. Ráadásul ezzel párhuzamosan a fogyasztói társadalom, amiben élünk, hozzászoktatott minket, hogy bármit, bármikor visszacsinálhatunk, kijavíthatunk: ha nem tetszik egy termék, visszaküldjük, ha nem tetszik, amit leírtunk, visszavonjuk, ha nem tetszünk magunknak egy képen, addig szerkesztjük, amíg elégedettek nem leszünk.  Bizonyos értelemben elszoktunk attól, hogy szembenézzünk az élet kényelmetlen felével. 

A technológia elhitette velünk, hogy problémáinkat, kapcsolatainkat, szükségleteinket kedvünk szerint kozmetikázhatjuk. Sajnos (?) azonban vannak olyan területei az életnek, amiket nem tudunk egy egyszerű billentyűparancs segítségével rendbehozni, visszacsinálni. Kontrollmániás hétköznapjainkban egyre nehezebb bevallani, de sok esetben nem nálunk van az irányítás. Hibáink és rossz döntéseink éppen azért tudnak ennyire fájni, mert kiszolgáltatottá tesznek minket. Általuk megéljük, mennyire védtelenek és esendők vagyunk.

A bánkódás ellen is megvan persze az instant recept: felejtés vagy tagadás.

De biztos, hogy ezzel tesszük a legjobbat? Ha kicsit olvasgatunk még a megbánás-térképen, könnyen lehet, hogy másképpen döntünk majd:

Sajnálom, hogy nem próbáltam jobban megérteni az apámat, mielőtt meghalt.”
Férfi, Magyarország, 33

Sajnálom, hogy olyan munkát végeztem húsz évig, amit elítéltem, egy iparágban, amit megvetettem, csak azért, mert nagyon jó fizetést kaptam. Tudtam, hogy így fogok érezni, mégsem változtattam.”  Nő, USA, 52

Mit mondanak a szakértők?

Kathryn Schulz tévedéskutató, a témában tartott TED-előadásában éppen a megbánás felszabadító ereje mellett érvel. Ugyanis akármennyire kellemetlen megélni a bűntudatot, annak teljes hiánya tulajdonképpen a szociopaták egyik diagnosztikai tünete. 

Tehát ha egészségesen szeretnénk működni, semmiképpen sem kell a megbánásmentességre törekednünk, sokkal inkább a bűntudattal való együttélésre. Schulz egy háromlépéses módszert dolgozott ki a saját megbánásunkkal való békekötés érdekében. 

1. Nyugodjunk bele, hogy a megbánás általános

A megbánás és a melléktermékként megjelenő önsajnálat többnyire abból fakad, hogy hisszük, jelen helyzetünk jobb vagy boldogabb lehetne, ha másként döntöttünk volna a múltban. Ez az érzés könnyen beszűkíti a gondolkodásunkat, illetve elszigetelhet minket a környezetünktől. Éppen ezért fontos felismerni, hogy a bűntudat mindannyiunkat érinti. A tetoválással rendelkező embereknek például közel húsz százaléka megbánja, hogy tetováltatott, és akkor még hol vagyunk az igazán fontos témáktól? 

2. Merjünk önmagunkon nevetni

A humornak megvan az a különleges tulajdonsága, hogy képes összekötni az életünkben a negatív és a pozitív tapasztalatokat. Nem véletlenül tartja a pszichológia számon a humort a legmagasabb szintű megküzdési stratégiák között. Aki képes a humorra támaszkodni negatív tapasztalatok esetén, annak magasabb az ellenálló képessége. Amikor fájdalmat és szomorúságot élünk meg, a humor a legkönnyebben előhúzható fegyver, ami segíthet a túlélésben.

3. Béküljünk meg vele, hogy tévedhetünk

Schulz szerint ez a harmadik lépés a legnehezebb, és sok időt igényel. El kell fogadjuk, hogy életünk folyamát jó és rossz döntéseink rajzolják, az ezekkel való együttéléshez pedig szükségszerűen hozzátartozik a megbánás. Ami fontos, hogy ne utáljuk magunkat a bűntudatunk miatt. Természetes, hogy fájdalmat érzünk, ha a dolgok nem úgy sikerültek, mint szerettük volna. De

meg kell tanulnunk szeretni vagy legalábbis elfogadni a tökéletlen dolgokat is, amiket létrehoztunk. 

A megbánás, bűntudat, sajnálkozás nemcsak arra emlékeztethet minket, hogy valamit elrontottunk. Arra is figyelmeztethetnek, hogy tudjuk jobban is csinálni! Ha pedig elfelejtenénk, hogy ezzel az érzéssel nem vagyunk egyedül, érdemes végigböngészni a megbánástérképet. Biztos, hogy mindenki találhat olyanokat, amikkel tud azonosulni, de néhány olyat is, ami megmosolyogtatja! 

Ajánljuk még:

AZ ADHD NEM EGY NEVELÉSI HIBA, ÉS NEM A SEMMIBŐL JÖN – INTERJÚ DR. CSIKY MIKLÓSSAL
„MÁR SEMMI NEM FONTOS” – A DIOGENÉSZ-SZINDRÓMÁRÓL, AVAGY AZ ÖNELHANYAGOLÁS ÚTVESZTŐIBEN
HAT KOLLÉGATÍPUS, AKIKTŐL A FALNAK MEGYÜNK