Nem kell elfogadnod, ha minden napod egyforma!

Nemrég azt a kizárólagos kijelentést tette az egyik barátnőm, hogy elege van. Elege van a munkájából, a hétköznapjaiból, és egyáltalán, az egész életéből. Elmesélte, hogy minden reggele ugyanúgy zajlik, sőt, valójában minden egyes hétköznap ugyanarra a forgatókönyvre épül: ugyanakkor kel, ugyanazt a reggeli és esti rutint végzi, ugyanazokat a ruhákat variálja, ugyanazokon az útvonalakon közlekedik mindennap. Ugyanazt a munkát végzi tanárként, ugyanazoknak a diákoknak meséli szinte évről évre ugyanazt a tananyagot. Huszonéves, tehát nemrég dolgozik – talán ez sem segít, az egyetemi évek szabadsága után most vissza kell szokjon az iskolai közegbe, ha ezúttal másképp is. Elmondása szerint sírva tudna fakadni olykor reggel a buszon, hogy még egy napot ugyanúgy tölt el – és egy teljesen egészséges, kiegyensúlyozott emberről beszélünk, tehát nem depressziós, nem szeretné átszervezné az életét. Csak az egyformaság ellen lázong a lelke.

Ugyanakkor mindannyian tudjuk, mindennapi életünk rutinokból áll, és ez jól is van így. Kellenek az ismétlődő szokások, amelyek könnyebbé teszik, hogy haladjunk a dolgainkkal, hiszen e tevékenységek valójában nem igényelnek túl sok gondolkodást, időt vagy energiát, automatikusan mosunk fogat, arcot, és bajban is lennénk, ha nem így lenne ez. Viszont ha az életben minden rutin, könnyen úgy tűnhet, mintha csapdába estünk volna. Unottnak, lustának, enerváltnak érezhetjük magunkat. Nem csoda, hiszen ha minden napunkat ugyanolyannak élünk meg, mint az előző, és az azt megelőző, akkor elveszthetjük a motivációnkat, belesüppedhetünk a monotonitás langyos-ragadós mocsarába. Mintha éveken keresztül mindennap együtt ébrednénk az „I Got You Babe” című slágerre Bill Murray-vel az Idétlen időkig című filmben…

Elviselhetetlen könnyűség

A felismerés már félsiker, és végülis ez történt a már említett filmben is: ha rájövünk, hogy minden napunk pontosan ugyanolyan, mint a megelőzőek, ideje változtatni. És ez a változás miért nem lehetne olyan, amitől fejlődünk, amitől jobban érezzük magunkat, és amitől szebb és teljesebb életet élhetünk? Szembeszállhatunk a mindennapi életünkben előforduló, hétköznapi és unalmasan egyszerű tevékenységekkel, ha kihívásokkal teli és izgalmas dolgokat csinálunk, nyitottak és spontánok vagyunk. 

Persze változtatni sem könnyű, mert vannak elkerülhetetlen kötelességeink. Legtöbben nem mondhatunk fel, és a gyereknevelésről meg a háztartásvezetésről sem mondhatunk le azért, mert unjuk az életünk bizonyos ismétlődéseit. De törekednünk kell az egyensúly megtalálására, egy olyan élet megteremtésére, ahol a rutinok segítenek bennünket, és nem savaznak mindent egyformán szürkévé.

De ha világkörüli útra nem is indulunk, hátrahagyva mindent, apró változtatásokat eszközölhetünk. Például kereshetünk új útvonalakat a munkába járáshoz, mehetünk egyik nap tömegközlekedéssel, a másik nap két megállót gyalogolhatunk, vagy mielőtt hazaérnénk, tehetünk egy kis kitérőt a közeli parkba vagy cukrászdába. Ebédelhetünk valami újat egy új helyen és a kávét sem kell mindig ugyanott megvenni. Sokszor a legkisebb változások is nagy hatással lehetnek a hangulatunkra, életminőségünkre.

Ehhez persze erőfeszítést mindenképp kell tennünk. Mert

hiába szenvedünk a megszokástól, ha eltérünk tőle, az odafigyelést, gondolatot, energiát igényel.

Ha színházjegyet veszünk, azt ki kell fizetni, aztán fel kell öltözni, felkelni a kanapéról, kockáztatni, hogy lehet, nem lesz életünk kedvenc darabja – tehát több a veszítenivalónk, mintha nem csinálnánk semmit. Csakhogy a semmittevés csak egy lefelé vezető spirál lehet, ha rövid távon kényelmes is, hosszú távon egyre rosszabbul leszünk, és egyre nehezebbnek tűnhet a változtatás. 

Figyeljünk a jelenre

A mindennapok monotonitásának egyik jellemzője, hogy mindent automatikusan csinálunk. Ugyanazoknak az embereknek ugyanazokat a mondatokat mondjuk, és a következő percben már nem is emlékszünk arra, hogy kivel beszélgettünk, és arra sem, hogy miről. A közömbösség elkerülése érdekében álljunk meg egy pillanatra, vegyünk egy nagy levegőt és nézzünk körül. Lássuk meg a kollégákat, figyeljünk a körülöttünk lévő hangokra, nézzük meg, ki, mit csinál, mi történik a környezetünkben. Érdeklődjünk iránta, mert a másik ember, ha ezer éve ismerjük is, meg tud lepni, ha nyitunk felé.

És vegyük észre önmagunkat, hol vagyunk, mit csinálunk, hogyan csináljuk. Mosolyogjunk az apró dolgokon, lassítsuk le az időt és hagyjuk, hogy a jelen átjárjon bennünket.

Már megint internet

Unalmas vagy sem, de az okostelefonok olykor valóban nem a legjobb barátaink. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, minden bizonnyal kiderülhet, hogy naponta akár több órát is fel tudnánk szabadítani az életünkből, ha kevesebbet pörgetnénk a híreket és a közösségi oldalakat. Ne ezzel kezdjük a napot és ne ezzel zárjuk, inkább hallgassunk zenét, olvassunk, beszélgessünk, vagy egyszerűen csak élvezzük a bennünket körülvevő csendet. Az okostelefonok mellőzése csodákat művelhet a hétköznapjainkkal. Mert

valójában a hírfolyamok, a képek és videók szakadatlan sora nagyon-nagyon unalmas...

Fedezzük fel a világot

Nem feltétlenül a távolban kell kikapcsolódást keresni, olykor elég, ha a közelünkben felfedezünk valami újat. Kiránduljunk egyet a szomszéd városba, vagy a szomszéd megyébe, aztán egy távolabbiba, esetleg szervezzünk le egy hosszú hétvégét külföldön. Szerezzünk új élményeket, ismerjünk meg új embereket, új szokásokat. Látogassuk meg a rokonokat, a rég nem látott főiskolai barátokat, vegyünk jegyet egy kiállításra vagy koncertre. Ne töltsünk minden hétvégét otthon, mert ha van program, máris nem ugyanolyan a hétvége és a hétköznap.

Kedvesnek lenni jó

Egyes tanulmányok szerint a véletlenszerű kedveskedés során úgynevezett boldogsághormon szabadul fel a szervezetünkben. Egy egyszerű gesztus vagy apró segítségnyújtás kiszakíthat bennünket az unalomból és egyhangúságból, hatására csupa jó érzés áraszthat el bennünket, és

jó eséllyel szebbnek látjuk majd a világot.

Az emberek többsége már biztosan belecsúszott életében legalább egyszer a monotonitás csapdájába – akár iskolás gyerekek is érezhetik azt, hogy minden napjuk ugyanolyan, de nyugdíjasként is élhetünk nap nap után ugyanúgy. Ha rájöttünk, hogy kelepcébe kerültünk, érdemes végiggondolni, hol akadhattunk el, és min lehet változtatni. Tervezzük újra a napjainkat, keressünk új célokat és találjuk ki, hogy milyen úton-módon tudjuk elérni azokat.

A legtöbben frusztráltnak, motiválatlannak és életuntnak érezhetjük magunkat, amikor minden napunk ugyanolyan. De felfoghatjuk a problémát egy olyan jelnek is, amely azt mutatja, változtatnunk kell, különben elszalad mellettünk az élet. Általa valójában kapunk egy új lehetőséget, hogy megmozduljunk és a megszokott mókuskerékből kilépve végre elkezdjünk egy kicsit mi is (másképp) élni.