ZónánTúl

Komfortzónán innen és túl – miért jó egyedül utazni?

Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy én egyszer egyedül fogok nekivágni egy vadidegen hely felfedezésének, csak legyintek rá. Ahogy a legtöbb emberben, bennem is élénken éltek a gyerekkori emlékek: a balatoni családi nyaralások, az osztálykirándulások izgalmai. Majd később jöttek az első közös utazások barátokkal, barátnőkkel, vagy ha volt, akkor a párommal. Ezeknek az utazásoknak a közös ismérve, hogy mindig volt mellettem valaki, akivel együtt átéltem az élményeket. De mi van akkor, ha nincs senki melletted, akivel az élményeket megosztanád?

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer az életében utazzon el valahova egyedül, mert teljesen újszerű tapasztalatokkal gazdagodhat. Számomra a kezdőrúgást az egyedül való utazáshoz egészen egyszerűen az adta, hogy nem találtam útitársat.

Találtam egy nagyon olcsó repülőjegyet, amiről nagy örömmel beszéltem a barátaimnak, hívva őket, hogy csatlakozzanak. Egy részük épp abban az időszakban nem ért rá. Vagy a gyerekeket nem tudta arra a hétvégére lepasszolni. Vagy csak gondolkodott, de nem jutott semmire. Én meg be voltam sózva, hogy menni szeretnék, mindenáron, legalábbis olcsón, úgyhogy aki bújt-bújt, aki nem-nem alapon megvettem a jegyet. Közben pedig senki nem gondolta meg magát, így ott maradtam egy repülőjeggyel a zsebemben.

Az első szóló utazásom célpontja Dublin volt, ahova enyhén remegő gyomorral érkeztem meg az éjszaka kellős közepén. Egy csomó, utólag nézve már bagatell kérdés merült fel indulás előtt bennem. Mi lesz, ha nem találom meg a lefoglalt szállást és nem érem el a szállásadót? Mi lesz, ha eltévedek az utcán és lemerül közben a telefonom? Vajon szerencsétlenül fogom érezni magam, hogy egyedül ülök be valahova vacsorázni? Otthon sosem ülök be egyedül vacsorázni sehova. És ki fog rólam fotót készíteni? Mert ami nincs a közösségi médiában, az, mint tudjuk, meg sem történik. Ez utóbbi kardinális problémára a technika kiváló megoldást nyújtott, a többire pedig az utazás során felszedett tapasztalat adott választ. Ha gondolkozol azon, hogy egyszer elutazz valahova egyedül, de kétségeid vannak felőle, hogy jó lesz-e neked, ne habozz. A szóló utazás ugyanis sok előnnyel jár. Vegyük csak a legalapvetőbbeket:

Önállóságra nevel: itt nincs lelkes szervező, aki mindent elintéz helyetted előre, hacsak nem egy befizetett útra mész. De az igazából nem is szóló utazás. Itt saját magadnak kell a repjegyet felkutatnod, lefoglalnod, megtervezned a napodat. Ráadásul a nyelvtudásodat is frissítheted, hiszen te rendelsz magadnak kávét, veszel belépőjegyet, kérdezed meg, mi merre található.

Egy személyben te vagy mindenért a felelős.

Megismersz új embereket: ha valakivel együtt utazol, hajlamos vagy csak vele lenni. Vele osztod meg az élményeidet, vele beszélgetsz egész nap. Ami nem baj, sőt, teljesen természetes. Ezzel szemben, ha egyedül utazol, nyitottabbá válsz más emberek társaságára és ez fordítva is igaz. Gondolj bele, mennyivel könnyebb megszólítani egy embert, mint egy egész társaságot. Nem mellesleg sosem tudhatod, kit ismersz meg egy utazás alatt. 

Csak lazán, stressz nélkül: egy szóló utazás tényleg arról szól, hogy azt csináld, amihez kedved van. Nem kell a tizedik templomot megnézned, ha nincs kedved hozzá. Ha szeretnél tovább aludni, senki sem fog rosszalló pillantást vetni rád, hogy induljatok már korán reggel várost nézni. Nem fogsz senkivel összeveszni a társaságból, vagy nézni a durcás pillantásokat, ha valami nem terv szerint alakul. Ha baj van, akkor csak saját magad felvidításáról kell gondoskodnod, másokéról nem.

Ha pedig szuper a nap, akkor azért te kapod a vállveregetést.

Költségek optimalizálása: szóló utazás alatt a teljes pénzügyi kontroll a te kezedben van. Senki sem fog belekényszeríteni olyan helyzetbe, hogy drágább szállásra menjetek egy magasabb komfortfokozat érdekében, vagy olyan helyre üljetek be vacsorázni, amit nem feltétlen a te pénztárcádhoz szabtak. Ráadásul mindenből csak egyet kell venned és a végszámlán való osztozkodást is elkerülheted. Egyszóval úgy tudod alakítani a kiadásaidat, ahogy te szeretnéd.

Komfortzóna elhagyása, önbizalom növelése: kilépni egy ismeretlen terepre, vagy kipróbálni valami újat, azt gondolom mindenkit félelemmel, de minimum vegyes érzésekkel tölt el. Nem látjuk előre, milyen lesz az új helyzet. Milyen kihívásokkal kell megbirkózni és mennyire fogjuk magunkat jól érezni a bőrünkben. Viszont, ha mindezeken a kezdeti nehézségeken túl vagyunk és sikerrel vesszük a lépcsőket, a második alkalommal ugyanaz a helyzet már nem lesz rémisztő. Azzal, hogy a komfortzóna határainkat folyamatosan feszegetjük, önbizalmunkat is növeljük és bátrabban vágunk neki az ismeretlennek.

Önmagunk jobb megismerése: kiszabadulva a kötöttségek alól és mindennapi mókuskerékből, bűntudat nélkül élvezhetünk egy kis énidőt. Csak olyan dolgokkal foglalkozhatunk, amik számunkra örömöt adnak, és

jó értelemben lehetünk önzőek, minden emberi dráma nélkül.

Számomra az első szóló utazásom, hiába csak pár napig tartott, egyfajta belső utazás is volt. Lássuk be, ha klisé is, van benne igazság: önmagunk társaságának megkedvelése elég fontos dolog. Egy szóló utazás során megtapasztalhatjuk, milyen érzés, hogy minden helyzetben olyan döntést hozhatunk, ami számunkra a legkedvezőbb.

Sőt, egy ilyen utazás segít a gondolatokat is letisztázni: hogy kik vagyunk, és mit szeretnénk. Hogy legközelebb már nagyobb önbizalommal felvértezve merjünk belekezdeni valami újba, valami másba.

 

Ajánljuk még: