Aktív

Elég volt a mókuskerékből? Itt az ideje, hogy fellendítsd a karriered!

Számos módja létezik annak, hogy kicsit felrázzuk magunkat és kilépjünk abból a munkahelyi állóvízből, amiben éppen csücsülünk. Ráadásul akár egy fillérünkbe sem kerülnek ezek a megoldások. 

Hajlamos az ember beleragadni a megszokásba. Ugyanakkor kelni, ugyanúgy készülődni, ugyanazon az útvonalon bemenni a munkahelyre. Ott is megvan mindennek a maga menete, munka, ebédszünet, megint munka, indulás haza. Ugyanazon az útvonalon, ugyanúgy érve haza, ugyanakkor lefeküdni aludni. Ha beleragadtunk, nehéz kilépni a mókuskerékből, bár a felismeréssel már megtehetjük az első lépést a változás felé. Az egyforma napok rányomhatják a bélyeget a munkánkra, ami egy idő után minden bizonnyal unalmassá válik. S hiába dolgozunk több éve ugyanazon a helyen, csodálkozunk, hogy a jutalom és a béremelés már megint elkerült bennünket. Kétségtelen, változtatni kell.

1. lépés: kell egy terv

Szedjük össze a gondolatainkat és találjuk ki, mit szeretnénk elérni. Ezt írjuk is le, mert a leírt szavaknak egy kicsit mindig nagyobb erejük van, mint a kimondott (kigondolt) szónak.

Ha megvan a cél, tűzzünk ki egy reális időpontot, amikorra szeretnénk odáig eljutni, majd vegyük végig lépésről lépésre, hogyan tudnánk megvalósítani mindezt. Tartsuk szem előtt a korlátainkat, olyasmire ne számítsunk, amiről tudjuk, hogy képtelenek vagyunk megtenni (például hogy három hónap alatt megtanulunk angolul és majd ennek segítségével szerzünk külföldi befektetőket a cégnek).

Amint ezzel is elkészültünk, bontsuk további részletekre a tervet: holnap már abban a szellemben kell elkezdenünk dolgozni, hogy tudjuk, van miért. Tervezzük meg a másnapot, legyenek mini céljaink is, s így hétről hétre elkönyvelhetjük a kisebb-nagyobb sikereket.

2. lépés: tanulni, tanulni, tanulni

Kinek van ideje tanulni? Annak, aki szeretne előrelépni a munkahelyén. Nem feltétlenül több hónapos tanfolyamokra kell gondolni, bár a szakterületünkhöz kapcsolódó továbbképzés minden bizonnyal az előnyünkre válhat, sőt: akár még támogatást is kaphatunk rá a munkahelyünkön, nem mellesleg értékelhetik (megjegyezhetik), hogy hajlandóak vagyunk tenni, tanulni azért, hogy a cég hatékonyabban működjön.

Ehelyett – vagy emellett – több lehetőség a rendelkezésünkre áll, hogy fejlesszük magunkat:

  • hallgathatunk podcastokat, előadásokat, beszélgetéseket;
  • olvashatunk szakirányú könyveket;
  • nézhetünk oktatóvideókat;
  • befizethetünk egy online kurzusra;
  • ellátogathatunk olyan előadásokra, konferenciákra, amelyek a szakmánkba vágnak;
  • online követhetünk olyan sikeres embereket, akiknek a szokásai, tanácsai jól jöhetnek;
  • beiratkozhatunk esti tanfolyamokra vagy ha kényelmesebb, magánórákat vehetünk pl. nyelvtanulás céljából
  • kereshetünk magunknak (a munkahelyünkön) egy mentort.

3. lépés: lépjünk ki a komfortzónánkból

A megszokásaink rabjaként nehéz bármerre is mozdulni. De muszáj. Kezdjük kis lépésekkel. Változtassunk valamit azon, ahogy a napot kezdjük, például lessük el a sikeres emberek szokásait. Nem kell egyből felforgatni az életünket, iktassunk be minden napra valami újat, például egy rövid reggeli edzést.

Aztán jöhet a következő szint:

csináljunk valami olyat, amitől félünk!

Ha például nem szeretünk emberek előtt, nyilvánosan beszélni, gyakoroljuk előbb az asztaltársaságunkkal, aztán bevállalhatunk egy kisebb prezentációt, és így tovább. De jelentkezhetünk olyan munkacsoportba, ahová korábban csak gondolatban csatlakoztunk, mert „nélkülünk is megvannak”. Szólítsunk meg olyan kollégákat, akikkel eddig nemigen beszélgettünk, tágítsuk az ismerőseink körét.

Megfelelő emberek a megfelelő helyen

Az előzőből következik: ha megfelelő emberekkel alakítunk ki kapcsolatot, közelebb kerülhetünk azokhoz a munkafolyamatokhoz, amik esetleg segíthetik a munkahelyi előmenetelünket. Ez nem azt jelenti, hogy ezután nem kávézhatunk a főnök asszisztensének a helyettesével. Nem kell alakoskodni, de legyünk szem előtt, hagyjuk, hogy meglássanak bennünket a közvetlen főnökeink vagy akár az ő feletteseik. Egy kedves mosoly és a gyerekekről való három mondatnyi párbeszéd hosszú távon akár még az előnyünkre is válhat.

 4 lépés: merjünk kérdezni

Érdeklődjünk a munkahelyi lehetőségek felől. Foglaljunk időpontot a közvetlen főnökünknél egy beszélgetésre, és kérjük meg, hogy mondja el, milyen pozitív és negatív tulajdonságunkat ismerték meg az idő alatt, amióta ott dolgozunk, és azt is mondja el, hogy szerinte mit és hogyan kellene változtatnunk, milyen lehetőségeink vannak cégen belül. Érdeklődjünk a különböző projektek iránt, beszélgessünk a munkatársainkkal arról, hogy éppen min dolgoznak, hol tartanak. Nem baj, ha nem tudunk benne segíteni, de legalább megismerhetjük a különböző munkafolyamatokat, ezáltal is nagyobb rálátásunk lehet a munka egészére. Ennek hasznát vehetjük egy értekezleten vagy prezentáción, és

plusz pontot jelenthet, ha látják, hogy tisztában vagyunk azzal, mi folyik körülöttünk,

mik a munkahelyünk érdekeltségei. Mindemellett általában is kíváncsiságot mutathatunk a munkahelyünk iránt, ismerjük meg a történetét, és hogy milyen jövőt képzeltek el a vezetők.

Most megy mindenki szabadságra, ami remek alkalom lehet arra, hogy megcsillogtassuk a tehetségünket és tudásunkat olyan területeken, amiket jellemzően másokra bíznak. Jelentkezzünk helyettesnek, aki kézben tartja a dolgokat, amíg a kolléga a szabadságát tölti. Lehet, hogy a következő fontos feladatot még nem mi kapjuk, de ha sikerrel végezzük a munkát, azt minden bizonnyal megjegyzik a főnökeink.

Ajánljuk még:

Tabletet a demens betegek kezébe!

Többen is kutatják a demencia súlyosbodása elleni terápiákat, és kiderült, hogy segíthet, ha az érintett beteg a saját maga számára új digitális eszközök használatát tanulja. Érdemes próbálkozni.

 

Már követem az oldalt

X