A filmterápia – ahogy a neve is sugallja – tulajdonképpen a filmek terápiás eszközként való alkalmazását jelenti. Ha viszont ennél pontosabb képet szeretnénk kapni, már gondban lehetünk a definiálással, méghozzá  amiatt, mert egy nagyon friss területről van szó, ami folyamatosan változik. Jelenleg leginkább angol és német nyelvterületen népszerű, számtalan formában.

Két főbb csoportot különíthetünk el, mint szinte minden más művészetterápiában: az első, az alkotás folyamatát használja fel (tehát ebben az esetben a terápiás munka filmkészítés/videózás közben bontakozik ki), a második pedig már létező alkotásokat (filmeket) használ arra, hogy közelebb jussunk önmagunkhoz. Bár mindkettő nagyon izgalmas, valószínűleg egyszerűségéből adódóan egyelőre a második irány mondható sikeresebbnek. 

Szinte mindannyian egészen kicsi korunk óta nézünk filmeket, ezért kvázi együtt élünk velük, így adja magát, hogy terápiában is alkalmazzuk.  A filmterápia azonban nem egy önálló pszichoterápiás módszer, sokkal inkább egy kiegészítő lehetőség, ami segíthet megnyitni azokat a kapukat, amiket szavakkal nem tudnánk, vagy csak jóval lassabban. 

Miért éppen filmek? 

Egy jó film olyan érzéseket és gondolatokat hozhat elő belőlünk, amikkel vagy nem mertünk szembenézni, vagy nem is tudtunk róluk. Biztonságot, egyfajta távolságtartást kínál számunkra, hogy olyan dolgokról is beszéljünk, amikről nem mertünk volna – Mert nem önmagunkból kell kiindulni, hanem a látottakból, teret hagyva arra, hogy a saját tempónkban jussunk el addig, ahol a következtetéseket a saját életünkre vonatkoztatjuk.

A képernyő szimbolikusan tükörként szolgálhat, amiben új perspektívából láthatunk önmagunkra is. 

A koronavírus harmadik hullámának közepén, amikor alig mozdulhatunk ki a lakásból, házból, valószínűleg senkinek nem kell magyarázni, mennyire könnyű ráfüggeni egy-egy sorozatra, milyen jól tud esni egy ingerszegény otthoni nap végén egy jól választott film. A filmek és sorozatok iránti rajongásunk mögött részben pontosan az a vágy rejlik, hogy más életekbe akarunk pillantást nyerni, méghozzá kockázat nélkül. Miközben más életét figyeljük, önkéntelenül is sajátunkként éljük meg azt, de legalábbis összehasonlítjuk a látottakat a magunkéval. Ebből következik, hogy megélhetünk és kipróbálhatunk olyan tapasztalatokat, amik a saját életünkben másként, vagy csak részben vannak jelen, és még tanulhatunk is belőlük. Nem kell minden hibát magunknak elkövetnünk, a bukkanók és pofonok nem a saját bőrünkön csattannak, mégis gazdagítják tapasztalataink tárházát.

Régi közhely, hogy nincs új a nap alatt és bármilyen új trend gyökereit vissza lehet vezetni szinte az ókorig. Bár a jó öreg görögök nem valószínű, hogy filmekkel gyógyultak volna, a jól elmesélt történetek terápiás hatása az emberi kultúra kezdete óta ismert. A mítoszok és mesék mindig kollektív terápiát jelentettek, amelyek beindították a tudatosulás és ezáltal a gyógyulás folyamatait. Ehhez hasonlóan egyfajta kortárs mitológiaként a filmek is ötleteket és példákat adhatnak arra, hogy megtaláljuk a saját utunkat és el is induljunk rajta. 

Egy jó film fogyasztása kicsit olyan, mint az utazás. 

Elindulunk az ismeretlenbe és mire visszatérünk a kiindulópontra, valami megváltozik bennünk. Bár mozizáskor fizikailag nem mozdulunk, a filmkockák segítségével a fantázia világába kirándulunk. A vége felirat után, visszatérve a hétköznapokhoz, a gondolatainkban és lelki folyamatainkban kereshetjük a változást. 

Milyen filmekkel működik? 

Mivel ebben az esetben a filmek a való élet gyakorlóterepeként szolgálnak, és arra késztetnek minket, hogy belemerüljünk más életmintákba, lényegében nincsenek jó és rossz filmválasztások. Bármilyen film (vagy akár sorozat) alkalmas lehet filmterápiához. 

A kulcs az, hogy megérintsen minket is a történet, vagy olyan élményeket hívjon elő belőlünk, amihez kapcsolódni tudunk. 

Nyilvánvalóan nemcsak a fesztiválnyertes alkotások és művészfilmek nyújthatnak segítséget, hiszen előfordulhat, hogy épp egy ZS-kategóriás melodrámára van szükségünk, és arra az üzenetre, hogy végül minden jóra fordulhat.

Ami viszont nem mindegy, hogy hogyan mozizunk. És itt nem feltétlenül azon van a hangsúly, hogy szélesvásznon nézzünk meg egy kiválasztott filmet (jelen helyzetben egyébként is nehéz lenne). Sokkal inkább az a fontos, hogy tudatosan válasszuk ki, mit fogunk nézni és miért. 

A különböző streaming szolgáltatóknál hatalmas a kínálat, ami nyilván megkönnyíti a helyzetünket. Ugyanakkor ne várjunk önismereti hasznot attól, ha evés és házimunka mellett háttérzajnak berakunk valamit a Netflixen. Természetesen azzal sincs semmi baj, csupán más funkciót lát el.

De ha megadjuk a tiszteletet a filmnézésnek, és belefektetjük a munkát a látottak átgondolásába, egy teljesen más élményben lesz részünk. Érdemes filmnapló írásával kiegészíteni a mozizást. Közvetlenül a film után nemcsak a számunkra érdekes mozzanatokat írhatjuk le, hanem a karaktereket és élethelyzeteket is, amik valamiért megragadtak bennünk (akár pozitív akár negatív mivoltuk miatt). Ha pedig valaki komolyabban szeretné kipróbálni a filmterápiát, akkor érdemes olyan pszichológust választania, aki nyitott a módszerre és képes támpontokat adni, hogyan kapcsolódjunk a filmhez és miképp kamatoztathatjuk a hétköznapjainkban a film kapcsán felmerülő gondolatokat és érzéseket. 

Nyitókép:  Alex Litvin / Unsplash