Hadd mondja a magáét, avagy (miért ne) rumináljon mindenki kedvére

Az ország különböző pontjain, 50 év felettieknek tartott előadásaim után gyakran beszélgetünk a hallgatókkal arról, hogy a családi, lakóhelyi vagy munkahelyi problémákat egyre nehezebben tudják feldolgozni, egyre többet rágódnak apróságokon. Bosszantó ez, számukra és a környezetük számára is felesleges teher lehet, mégis, a több és hosszabb rágódás, vagyis a rumináció idősebb korban gyakori – és ez így természetes!

A rumináció ezer oka (és két példa rá)

Nincsen egy ok, miért rágódnak az idős emberek, ám vannak visszatérő minták, gondok, amik gyakran megjelennek. Ezekből hoztam most példaként kettőt:

Az idősödő ember az élet örök törvényeinek megfelelve évről-évre tapasztaltabb lesz, ugyanakkor fizikai, mentális és lelki állapota lassan romlik. Teljesen normális, hogy az az ember, akinek társas hálója a nyugdíjba-menetel időszakában jelentősen csökken (s a túlnyomó többséggel ez így van!), sokkal jobban koncentrál azokra, akik ott maradtak vele és körülötte. Szükségképpen kiválasztja közülük azokat, akik „véleményvezérek” a számára, s azokat is, akiktől segítséget, védelmet kaphat krízishelyzetekben. Ehhez a választáshoz is elsődlegesen nem a szimpátia, hanem az eddigi tapasztalatok járulnak hozzá, hiszen a kiválasztott ember többnyire olyan, aki már nehéz helyzetekben mellettünk állt, ezért ajándékozzuk meg őt a bizalmunkkal.

Abban az esetben, ha ettől az embertől valamilyen váratlan bántás ér minket, nagyon fáj, és gyakran saját magunkat ostorozzuk ilyenkor: „lehet, hogy rosszul ítéltem meg őt?” „Mégsem vagyok olyan tapasztalt, mint ahogy magamról gondoltam?” Ez a helyzet – ha valamiért nem tudunk vagy nem akarunk világosan gondolkodni – nagyon könnyen fordulhat folyamatos önostorozásba és ismételgetésbe.

Ugyanígy éjjel-nappali rágódásba és ismételgetésekbe fordulhatnak a feldolgozatlan munkahelyi vagy lakóhelyi problémák, konfliktusok – sokszor olyanok, amelyek évtizedekkel ezelőtt történtek. Ez összefügg azzal is, hogy idősebb korban a rövid távú emlékezet az egészséges embernél is kissé rosszabbodik (a demensnél még inkább!), azonban a távoli emlékezet javul, így esetleg még élesebben is látunk régi eseményeket, miközben akár el is szeretnénk felejteni ezeket.

A felesleges ismételgetés elsősorban figyelemelvonó, miatta nem vagyunk képesek ugyanolyan intenzitással koncentrálni feladatainkra. Az állandó ismételgetés zaklatott idegállapotot okoz, amelynek számos fizikai következménye lehet, mint a magas vérnyomás, szív- és érrendszeri problémák, cukorbetegség. Ráadásul, legyünk őszinték: az ismételgetés számos esetben nem „ártatlan”: nem egyszer előfordul, hogy többé-kevésbé átszínezzük az eseményeket, ami által az akkori helyzet jobb színben tüntet fel bennünket, és hibásnak láttatja a másikat.

Mi tehát a megoldás?

A nagy német felvilágosodott filozófus, Emmanuel Kant egész filozófiájának és etikájának alapja az az elválasztás, amely a bennünk, a tudatunkban történő és tőlünk független, illetve a miattunk történő és nem miattunk történő események különbségtételén alapul.

Kant hangsúlyozza, hogy

az embernek kizárólag azon kell rágódnia, amiről ő tehet, amiről nem tehet, és amin nincs módja változtatni, azt el kell engednie.

Ha két-három beszélgetés után sem tudjuk megoldani azt, hogy szomszédunk rosszat mond rólunk a hátunk mögött, el kell fogadnunk, hogy őt nem fogjuk megváltoztatni, s nem rágódnunk kell a helyzeten, hanem nekünk is beszélnünk kell azokkal az emberekkel, akiknek rosszat mondott rólunk. Ha úgy érezzük, hogy a társunk, aki több évtizede mellettünk él, kevésbé figyel ránk, és egyre inkább magába fordul, megint nem a rágódást kell választanunk, hanem egy alkalmas pillanatban leülni és kellő tisztelettel megbeszélni a helyzetet és a lehetséges okokat, megoldásokat. És a példák még nagyon hosszan sorolhatóak volnának…

Elengedni nem könnyű, soha sem az. „Az elengedés nem megy egyik pillanatról a másikra. Napok, hetek vagy akár hónapok is kellhetnek hozzá. De a döntés, az elhatározás fontos lépés ahhoz, hogy a változás megkezdődjön bennünk. A fájdalom és a negatív dolgok felismerése, azok megfogalmazása segíthet abban, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a célhoz” – olvasható Kovács Kriszta cikkében, aki egy egész cikket szentelt az elengedés témájának.

Azt is fontos hangsúlyozni végül, hogy van egy speciális eset, amikor a rumináció egészen másról szól. A demencia több változata (pl. az Alzheimer-kór) esetében is megjelenhetnek a korai tüneteknél a téveszmék és a perszeverációk, ezért is nagyon fontos, hogy ha azt érzékeljük, egy-egy problémát hosszú ideje csak monoton módon ismételgetünk, s nem tudunk rajta túllépni, keressük a szakember segítségét. Egy pszichológus vagy pszichiáter egészen biztosan észre fogja venni a demenciára utaló jeleket, akkor is, ha nem ez a szakterülete!

50 felett is a cél ugyanaz, mint fiatalabb korunkban: ruminációk és perszeverációk nélkül, nyugodtan és kiegyensúlyozottan éljük napjainkat, s ennek érdekében mindent meg kell tennünk.