Kétségtelenül a visszaemlékezés időszaka számomra december utolsó hete. Ahogy közeledik az év vége, óhatatlanul is számvetést készítek az elmúlt esztendőről. Végigjárom gondolatban az összes hónapot, újraélem a történeteket azokkal, akikkel az időt töltöttem. Vagy jól az eszembe vésem, hogy mire kell legközelebb figyelnem, hogy ez vagy az a rossz dolog lehetőleg ne ismétlődjön meg. És persze a jó élmények is jönnek egymás után még akkor is, ha a mostani, meglehetősen rendhagyó évben olyan kevésnek is tűnik a kellemes emlék.
A visszaemlékezés kiváló lehetőséget ad arra is, hogy átgondoljuk: mi mindent szeretnénk másképp csinálni az új évben. Tiszta lappal kezdenénk, telve vágyakkal és tervekkel, várva, hogy ez legyen majd az az év…
Azt mondják, az új kezdet egyik legfontosabb része az, hogy lezárjuk a múltat.
Tegyünk pontot minden olyan folyamatban lévő dolog végére, amit csak húzunk magunk után, miközben már rég elfelejthettük volna. Még van néhány napunk az új év kezdetéig, hogy megadjuk a tartozásunkat, vagy legalábbis elkezdjük a törlesztését. Hogy egy régóta húzódó vitát végre megbeszéljünk. De akár egy nem működő kapcsolat végére is pontot tehetünk, hogy ne kösse béklyóba a lelkünket tovább, és sikerüljön továbblépni. Valami újba, ami talán boldogabbá is tesz majd bennünket – boldogabbá az új évet.
A lezárással szinte kéz a kézben jár az elengedés: engedjük el a negatív dolgokat az életünkből. Próbáljunk meg kevesebbet aggódni, nem bánkódni a múlt vagy egy elképzelt jövő miatt. Hagyjuk a hátunk mögött a haragot, a sértődöttséget, a ragaszkodást. És bocsássunk meg másoknak, mert ahhoz, hogy továbblépjünk, és boldogabbak lehessünk, fontos, hogy a szívünkből minden haragot és bosszúságot eltüntessünk, hogy legyen hely a jónak, a szeretetnek. Megbocsátás nélkül boldogtalanok lehetünk, a negatív energiát erősítjük, ami tönkreteheti a kapcsolatainkat, elvonhatja a figyelmünket a munkáról, a családról, a fontos dolgokról. A megbocsátáshoz pedig nem kell a másik ember, sem az ő bocsánatkérése – az a csodálatos benne, hogy tényleg rajtunk múlik!
Könnyű azt mondani!
Az elengedés nem megy egyik pillanatról a másikra. Napok, hetek vagy akár hónapok is kellhetnek hozzá. De a döntés, az elhatározás fontos lépés ahhoz, hogy a változás megkezdődjön bennünk. A fájdalom és a negatív dolgok felismerése, azok megfogalmazása segíthet abban, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a célhoz.
Olykor természetesen, pláne, ha mélyebb traumákról, komolyabb témákról van szó, nem lehet egy vasárnap délután a kanapén ülve kitalálni, mi legyen másképpen. Nem egyszer akár szakember segítségével érdemes lehet átbeszélni a múltat, a félelmeket, a jövő felőli aggódást, vagy bármit, ami az életünk szerves része, de nem szeretnénk hogy az legyen – mégsem tudjuk elengedni. Kemény munka ez, amit nem muszáj egyedül csinálni!
Ha viszont úgy érezzük, nekifognánk, érdemes elcsendesedni, megadni a módját a dolognak, valóban időt szentelni ennek. Garantáltan eszünkbe jut majd néhány téma, ember, esemény, amihez illenek az elengedés, megbocsátás szavak. Ha megvannak a témák, érdemes feltenni az alábbi kérdéseket:
- „Milyen problémákat okoz az életemben?”
- „Befolyásolja a kapcsolatomat a családdommal/barátaimmal”?
- „Hátráltat engem a terveim, vágyaim megvalósításában?”
Az ezekre adott válaszok közelebb segíthetnek bennünket ahhoz, hogy meglássuk a megbocsátás vagy elengedés előnyeiről. Ha elgondolkozunk a fenti kérdéseken, előbb-utóbb rájöhetünk, hogy van választásunk. A választásunk határozza meg, hogyan élünk, hogy boldogabbak lehetünk-e vagy sem. A továbblépéshez nagy erő kell, de ha hisszük, és teszünk érte, sikerülhet.
A folyamat hatását nemcsak bent érezzük majd, megváltozhatunk a külvilág számára is. A kapcsolatainkban érződik, ha nagy lépéseket teszünk, például megbocsátunk... Nem mindig van erre lehetőség persze, de a fájdalmat mindig elengedhetjük, és megpróbálhatjuk megérteni a másik felet is. Legyünk empatikusabbak, képzeljük a másik helyébe magunkat: próbáljuk megérteni, mit miért tett vagy mondott. Lássuk meg benne az esendő embert.
Ha pedig sikerült letenni a nehéz csomagokat, amik már csak nyomnak, de nem szolgálnak bennünket, koncentráljunk a jelenre. Ne rágódjunk a múlton, ne aggódjunk a jövő miatt, ezek mind stresszt és boldogtalanságot okozhatnak. A pszichológia divatos szavával élve a mindfulness, avagy a tudatos jelenlét a kulcs. Keressük minden pillanatban a jót és a szépet, tudatosan keressük a pozitív dolgokat a környezetünkben.
Keressük a békét minden helyzetben.
Légből kapottnak tűnik?
Talán, pedig nem lehetetlen megtenni. Nem állítom, hogy profi vagyok benne, de szeretném azt hinni, hogy jó úton haladok az elengedés terén. Amikor például valaki bunkó, pökhendi, főnökösködő, igyekszem arra gondolni, hogy milyen rossz lehet neki, amiért így éli a hétköznapjait. Pökhendin, sértetten, félelemmel. Próbálok nem azonosulni vele, sőt, kedvesnek maradni, hogy ne „tolja rám” a negatív energiáit. És remélve, hogy talán adhatok neki egy keveset az én pozitív(abb) látásmódomból.
Nyitókép: Roman Grachev / Unsplash
Ajánljuk még:
KÉT HÉT A VÁLTOZÁS FELÉ – KEZDŐLÖKET EGY ÉLETMÓDVÁLTÁSHOZ
BOLDOGSÁGON INNEN, LÁTSZATHÁZASSÁGON TÚL – ILYEN A VÁLÁS FÉRFISZEMMEL
HŐSÖK, TANÍTÓK, PÉLDAKÉPEK, AKIKTŐL IDÉN BÚCSÚZUNK
Tényleg „jó az öreg a háznál”? Igaz történet egy többgenerációs családi házból
Ellesek egy szép pillanatot az egyik boltban – két alsós kisfiú búcsúzkodik az anyukájától. Egyedül indulnak haza, busszal mennek, de otthon várja már őket a mama. Nem lesznek egyedül.
