Hősök, tanítók, példaképek, akiktől idén búcsúzunk

Gesztesi Károly – január 4.

Mindenki kedvence volt, a legkisebbeké is: hiszen az ő rendkívül karakteres hangján szólalt meg magyarul az összes nagydarab, szeretnivaló, kedvesen morcos rajzfilmfigura, élükön természetesen Shrekkel. Túlzás nélkül az egyik legjobb szinkronszínészünk volt, de szerencsére nem csak így mutathatta meg a tehetségét. Sikeres közönségfilmet egyetlen rendezőnk sem tudott nélküle elképzelni, a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar mozik csaknem mindegyikében szerepelt, így a Magyar Vándor, a Valami Amerika, a Csak szex és más semmi és az Üvegtigris 2. című filmekben is, valamint a Szabadság, szerelemben, ahol karrierje talán legfontosabb alakítását nyújtotta, az 1956-os forradalom árnyékában olimpiai bajnoki címet nyert vízilabda-válogatott edzőjeként.

Terry Jones – január 21.

Aki egyszer látta a Brian életét, az egyrészt megnézte még hússzor, másrészt sosem feledi az Anya szenzációsan vicces figuráját, akit a walesi születésű komikus játszott. A Monty Python társulat legnépszerűbb filmjét maga Jones rendezte, ahogy Az élet értelmét is, míg a Gyalog galoppot Terry Gilliammel közösen jegyezték. A legendás formáció feloszlása után, rendkívül sokrétű munkássága részeként még könyvet is írt arról, hogy „mit adtak nekünk a rómaiak” (Barbárok címmel). Időről-időre egymásra találtak régi társaival különböző művészeti projektekben, majd a rajongók követelésére és legnagyobb örömére 2014-ben néhány fellépés erejéig újra összeállt a Monty Python. 

Kobe Bryant – január 26.

Minden idők egyik legnagyszerűbb kosárlabdázója volt, aki 20 éves pályafutása során egyetlen klubot szolgált, a Los Angeles Lakerst. Ötszörös NBA-bajnok, 2000 és 2002 között zsinórban háromszor: a másik Lakers-legendával, Shaquille O’Neallel az oldalán olyan verhetetlen csapatot vezettek, ami csak a Jordan-féle Chicago Bullshoz mérhető. Visszavonulásakor elhangzott szavaiból animációs rövidfilm készült Dear Basketball címmel, ezzel pedig számtalan kosaras elismerése mellé Oscar-díjat is nyert.

Andorai Péter – február 1.

A Nemzet Színésze, akit Kossuth- és Jászai Mari-díjjal is kitüntettek, számtalan színházi szerepe mellett legnagyobb filmrendezőink egyik kedvence volt; főleg Szabó István alapozott megbízható, hiteles, karizmatikus jelenlétére. Enyedi Ildikó csodálatos Simon mágusa is rá épül, de a két talán legjobb magyar szatírában, A legényanyában és a Csinibabában is felejthetetlent alkotott.

Kirk Douglas – február 5.

Vele távozott végleg Hollywood aranykora. Michael Douglas édesapja matuzsálemi kort ért meg, hét évtizeden átívelő filmes karrierje még a II. világháború utáni időszakban kezdődött (csak azért nem korábban, mert a harcok során a haditengerészetnél szolgált). A régi vágású, férfias mozik nagy sztárja volt, de romantikus filmekben is jó hasznát vette legendás sármjának. Ha egyetlen alkotást kéne kiemelni elképesztő pályafutásából, az egyértelműen a máig kultikus Spartacus lenne.

Wichmann Tamás – február 12.

A kenus nemzet egyik kiválósága, akit a kocsmája tett kétszeresen is legendává. A kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, háromszoros olimpiai érmes a mai napig a fiatal sportolók példaképe; visszavonulása után pedig a Király utca-Kazinczy utca sarkán működtette vendéglőjét, ami a bulinegyed kellős közepén egyetlen régi vágású kocsmaként tartotta magát, zsíros deszkával, rántott hússal és valódi társasági élményekkel: a szívvel-lélekkel vitt Wichmann az egyik utolsó olyan hely volt, ahol mindenki hallotta a másik szavát, szó szerint és átvitt értelemben is.

Göröcs János – február 23.

Az Aranycsapat utáni időszak egyik legnagyobb magyar futballistája, az Újpesti Dózsa verhetetlen tizenegyének egyik oszlopa. A Titinek becézett labdarúgózseni ötször volt bajnok az Újpesttel, és olyan, ma már elképzelhetetlen teljesítmények fűződnek a nevéhez, mint egy nemzetközi kupasorozat gólkirályi címe (KEK, 1961-62); a válogatottal pedig olimpiai bronzérmes és világbajnoki ötödik volt.

Csukás István – február 24.

Hűség, barátság, kitartás: olyan alapértékek, amikről a szülők naphosszat papolhatnának, mégsem tudnák olyan magától értetődően előadni, mint Csukás István figurái. Ők velünk éltek, velünk (nem) nőttek fel, nemzedékek alapműveltségének részét képezték. Mirr-Murr, Oriza-Triznyák és a többiek még most is üzennek kicsiknek s nagyoknak. Szállóigék egész sorával és tökéletes mesehősnevekkel: aki egyszer olvasott vagy hallott Festéktüsszentő Hapci Benőről, biztosan mindig emlékezni fog rá, és a Bagaméri nevet sem lehet úgy kimondani, hogy ne tegyük hozzá azonnal azt a bizonyos rímelő sort. A nagy mesemondó mindent tudott erről a műfajról, csinálta, művelte, élte – és közben, saját bevallása szerint, „csak a derű óráit számolta”.

Max von Sydow – március 8.

Ingmar Bergman egyik kedvenc színésze volt, az ő emlékezetes képeiben sakkozott a Halállal A hetedik pecsét című filmklasszikusban; de magát Jézust is eljátszhatta (A világ legszebb története), arról már nem is beszélve, hogy később is szembeszállt a túlvilági erőkkel Az ördögűzőben. A svéd művészből rendkívül foglalkoztatott hollywoodi színész lett, erőteljes jelenlétét jól tudta kamatoztatni olyan fajsúlyos mozikban, mint A Keselyű három napja, de hardcore rajongóknak készült sci-fikben (Flash Gordon, Dűne, Dredd bíró) is biztos pont tudott lenni; és az őt állandóan körüllengő misztikus, félelmetes aura garancia volt a minőségi borzongásra pályája vége felé is, például a Hasznos holmikban vagy épp a Viharszigetben. A sakkjátszmát azonban minden kétséget kizáróan a Halál nyerte.

Szilágyi István – május 3.

Ő volt Lópici Gáspár, az utca hírmondója a Keménykalap és krumpliorrban, és ő volt a piócás ember, aki mindenki utolsó reménye az Indul a bakterházban. Ezek miatt ismerte és szerette mindenki Pityi bácsit, de nagyobb szerepekben is megállta a helyét: A három testőr Afrikában (írta Rejtő, rendezte Bujtor) Potrien őrmestere is ő volt, A legényanyában pedig nem kisebb embert, mint drága Béláink egyikét alakította (csakúgy, mint Andorai Péter).

Little Richard – május 9.

„Sohasem lehetett valamikor rock’n’roll nélküle, igazi csoda volt az, amikor Little Richard énekelt” – az Illés együttesnél jobban úgysem tudom megfogalmazni, milyen jelentős alakja volt a zenének a Richard Wayne Penniman néven született muzsikus. Próbálkozni persze lehet, rajongói például a rock’n’roll valódi királyának nevezték, Elvis ellenében – maga Presley egyébként azt mondta, inspirálta Little Richard zenéje, és őt tartotta a műfaj legnagyobbjának. Az 1950-es években a Tutti Frutti, a Long Tall Sally és a Good Golly Miss Molly című slágerekkel sztárrá váló Richard volt az egyik első fekete zenész, aki jelentős méretű fehér rajongótáborral is rendelkezett, mert lehengerlő művészetének az akkor még igen erős szegregáció sem tudott az útjába állni.

Kárpáti György – június 17.

Bud Spencer egyik legjobb barátja, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 80 fölött, a Nemzet Sportolójaként is mindenki „Gyurikája” volt: legendás sztorizó, nagy idők nagy tanúja, aki világra szóló sikerek és kalandok részese volt. Dr. Kárpáti György először 17 évesen nyert ötkarikás aranyérmet (1952, Helsinki), ez azóta is rekord a pólósok között; aztán 1956-ban, a legendás melbourne-i olimpián is a győztes csapat tagja volt, majd 1964-ben Tokióban triplázott. Ez rajta kívül csak Gyarmati Dezsőnek sikerült a második vízilabdás Aranycsapat 2000-ben kezdődött remeklése előtt. A hetvenes években éppen Gyarmati segítőjeként ült a válogatott kispadján, és 1976-ban Montréalban edzőként is olimpiai bajnoki címet nyert.

Benedek Tibor – június 18.

Nem lesz már többé olyan vízilabdázó, mint Benedek Tibor.  Neki kemény munka, nekünk csoda volt, amit a medencében – és annak partján – tett. Ő az örökös, nagybetűs Bajnok, a magyar és az újpesti vízilabda ikonja, a póló legutóbbi aranykorának megkerülhetetlen figurája, aki a lehető legjobb értelemben volt sztár. A sportteljesítményével, a medencében kiharcolt tekintélyével érte el, hogy imádják az emberek. Játékosként – rengeteg más cím mellett – háromszoros olimpiai bajnok volt (2000, 2004, 2008), a pólós Aranycsapat vezéregyénisége, de később edzőként is hatalmasat dobott. A válogatott szövetségi kapitányaként igazi csodát vitt véghez, megfiatalított „teszt”-csapatával világbajnoki címig menetelt 2013-ban.

Bálint György – június 21.

Az ember, akit tényleg mindenki szeretett. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a „gazda” szó gyakorlatilag a valódi keresztneve helyébe lépett. Ő volt az ország kertésze, a bölcs, idős bácsi, akihez bárki fordulhatott jótanácsért. Mielőtt a tévé, az Ablak című műsor ismertté tette, végigélte a 20. század minden történelmi tragédiáját és viszontagságát: a nácik táborba zárták, a kommunisták a földjeit vették el. De kemény munkával mindig talpra állt, és minden pillanatát a kertnek, a földnek szentelte, még élete utolsó, 101. évében is.

Ennio Morricone – július 6.

Elcsépelt kifejezés, hogy „minden idők legjobbja”, de ha filmzeneszerzőkről beszélünk, Morricone esetében ezt nem érezzük túlzásnak vagy kötelező, üres frázisnak. Életművét szavakkal szinte lehetetlen leírni – nagy szerencse, hogy ott van erre a zenéje. A westernfilm az ő szerzeményei nélkül sosem lett volna az, amivé általa vált, de más műfajokban is hatalmasat alkotott; évente lehetett volna Oscarral jutalmazni, mégis csak karrierje vége felé, 2016-ban kapta meg az aranyszobrocskát egy konkrét munkáért (Aljas nyolcas), a 2007-es, hiánypótlónak szánt életműdíj után. Napokig lehetne sorolni legendás munkáit, ezért csak szemezgetek a legjobbjaiból: A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy vadnyugat, Volt egyszer egy Amerika, A profi, Aki legyőzte Al Caponét… És a bónusz: magyar filmhez is komponált zenét, a Sorstalanság képeit az ő csodálatos, megindító dallamai kísérik.

Jiří Menzel – szeptember 5.

Itt Farkas Ádám kollégám szavait veszem kölcsön: „Abban a világban élt és teremtett, amit igazán csak azok értenek, akik az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén születtek, boldogultak és menekültek a történelem viharai elől egy kiskocsmába, ahol hrabali kesernyés derűvel, egy sör mellől nézték azt az abszurd drámát, amire csak »Huszadik századi Közép-Európaként« hivatkozhatunk. Egy másik nagy újhullámos óriással, Milos Formannal szemben, aki a prágai tavasz után Amerikába ment amerikai filmeket csinálni, Menzel itt maradt és itt mesélt tovább nekünk, rólunk. Tette ezt azzal a humorral, amitől a néző egyszerre nyúl a zsebkendőjéhez, hol azért, mert sírhatnékja támad, hol azért, mert a nevetéstől folynak a könnyei.”

Eddie Van Halen – október 6.

A név, amiről először szinte mindenkinek a Jump című dal ugrik be, pedig ennél sokkal többet tett le az asztalra Eddie Van Halen. Kevesebben tudják, de Michael Jackson sikereiben is komoly része volt, a Beat It című világsláger brutálisan erős gitárszólójával. A róla elnevezett Van Halen zenekarral forradalmasította a gitározást; a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években mindenki őket akarta utánozni. Még saját gitárszörnyet is barkácsolt magának, a banda első albumjának borítóján látható Frankenstratot, később pedig komoly gyártóknál tervezett hangszereket. Az általa kifejlesztett stílusnak a mai napig rengeteg csodálója és követője van.

Sir Sean Connery – október 31.

A színészlegendát nevezték „a legnagyobb élő skótnak”, „Skócia nemzeti kincsének” is, és nők egész generációi bolondultak érte: a férfias férfiért, aki elsőként játszhatta el James Bondot, és összesen hétszer bújt a 007-es ügynök szmokingjába a Dr. No-tól a Soha ne mondd, hogy soháig. Sokak szerint nemcsak az első, a legjobb Bond is ő volt. Az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, és számos más remek szerep (A rózsa neve, Hegylakó, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Vadászat a Vörös Októberre, Fedezd fel Forrestert!) után 2000-ben lovaggá ütötték.