Nemrég boncolgattuk, hogy miért veszélyes és helytelen a gondolkodás nélküli címkézés egy-egy jelenség, például a nárcizmus kapcsán. Hasonlót figyeltem meg magam is: gyakran aggatjuk a „mérgező” jelzőt is családtagjainkra, kollégáinkra.
Vannak egyáltalán mérgező emberek?
Felvetésemet, miszerint az emberek nem lehetnek toxikusak, legfeljebb a kapcsolat, amiben vagyunk velük, a szakember rögtön meg is cáfolta. Koncsek Andrea szerint a kifejezés valóban nem állja meg a helyét a pszichológiai szaknyelvben, de mégsem véletlen, hogy ilyen nagy teret nyert a hétköznapi szóhasználatunkban. „Sajnos vannak olyan emberek, akik saját maguk megerősítésére, önmaguk érvényesítése során megsértik a másik ember határait, másokat mentálisan és/vagy fizikálisan megsértenek, bántanak. Természetesen visszavezethető, hogy a bántalmazó és a bántalmazott viselkedését milyen családi mintázatok, traumák vezették el az adott állapotig, a probléma gyökere azonban az, hogy a személyiségük olyan irányba torzult, ami éppen a hibák észrevételét és a segítségkérést zárják ki. S míg más, problémákkal küzdő ember nagyobb eséllyel jut el a baráti vagy szakmai segítség kéréséig, ők akár egész életüket is leélhetik úgy, hogy állandóan hibáztatják és változatos eszközökkel bántják a környezetükben élőket. Rájuk szokták mondani, hogy mérgezőek.”
El kell tehát fogadni, hogy a jelenség létező. Természetesen egy pszichológus a klienssel való munka során arra koncentrál, hogyan, mi módon tudja megtartani, segíteni a páciensét a nehéz élethelyzetében; fontos kibontani, hogy milyen ismétlődések, dinamikák jelennek meg rendszeresen az adott emberi kapcsolatokban, milyen módon tudja majd az egészséges határkezelést, konfliktuskezelést, megküzdésmódokat alkalmazni a közeljövőben interperszonális helyzetekben.
Több jellemző kapcsolatokban fenyeget a veszély, hogy valaki súlyosan manipulál, érzelmileg bántalmaz minket. Például:
Az iskolai vagy munkahelyi alá-fölérendeltségen alapuló kapcsolatban gyakori, hogy egy tanár vagy egy felettes – kihasználva hatalmi helyzetét – elnyomja saját véleményünket, érzéseinket, azt érezzük, hogy ránk telepszik, elszívja tőlünk a levegőt. Ha ez az érzés hosszú ideig fennáll, az ilyen kapcsolatokból mindenképp megéri kiszállni: gondoljunk bele, egy munkahelyváltás, esetleg új iskola a gyermekünknek sokkal jobb megoldás lehet hosszú távon, mint belesüppedni abba, hogy valaki szó szerint bánt minket!
A párkapcsolatokban is gyakran egymásra találnak a komplementer emberek: akik dependensek, olyan párt választanak, akik uralkodni szeretnének – akár tudat alatt – mások érzelmei és döntései felett. Sőt, pont azért gyakori a testi, lelki, érzelmi bántalmazás párkapcsolatban, mert ez a kétféle ember éppen egymást találja meg, hiszen kiegészítik egymást – csak sajnos nem jó értelemben. Egy ilyen kapcsolat egyik felet sem viszi előre.
A szülő-gyerek kapcsolatok esetén különösen nehéz feladatot állít a szakemberek elé, ha az érintett még gyerek – Andrea gyerekekkel is foglalkozik, tapasztalatból tudja, milyen nehéz, ha valakinek az elsődleges érzelmi támasza egyben az érzelmi akadályozója is. A gyermekek a legkiszolgáltatottabbak, itt a felnőtteknek (tanároknak, orvosoknak, pszichológusoknak, edzőknek) mindenképp együtt kell működni a kicsik egészséges testi, lelki fejlődése érdekében. Ebben az esetben a pszichológus rendszerszintű munkamódot lát működőképesnek (családgondozás, családterápia).
A felnőtt pácienseknél, akik jó eséllyel már önszántukból, saját elakadásaik megoldása végett keresik fel a szakembert, a csoportos mellett az egyéni terápiák kerülnek többször szóba, ugyanakkor itt is a rendszer megoldása az elsődleges cél.
„Lényeges, hogy milyen élethelyzetben van az illető. A tanároknak és leendő tanároknak mindenképp fontos tudni, hogy milyen jelekből vegyék észre, hogy egy családban, vagy a gyermek más életterületén (edzésen, különórán) testileg, lelkileg sérelmek érik a gyermeket. Felnőttként a régről hozott terheinket kell felismerni és feloldani. A nagy különbség a felnőttkori felismerés és a gyerekkori sérülés gyógyítása között, hogy egy felnőtt már el tudja dönteni, hogy akarja-e folytatni azt a kapcsolatot, tehát szabadon dönthet, hogy kilép a családi rendszerből vagy nagyobb távolságot vesz fel, míg egy gyerek még mindenképp a családi rendszer része marad gyakorlati értelemben is.”
A mérgező embereken ki segít?
Ezt a költői kérdést tettem fel a szakembernek, hiszen nem könnyű terep ez: egy bántalmazott gyereket sajnálunk, keressük a megoldásokat, aztán ha néhány évvel később nem bántalmazott, hanem bántalmazó szerepben folytatja az életét, vele már nem, csak a környezetével érzünk együtt. Beszélgetésünk alatt arra jutottunk, hogy a manipulátor, bántalmazó emberek nem, vagy csak hosszú terápiás munka során tudnak szembenézni saját viselkedésük hatásával, ám azok, akik az áldozatszerepbe kerültek, ha képesek ezt felismerni, segítséggel kiszállhatnak az ördögi körből, alakítva ezáltal az egész kapcsolati rendszert.
Mire érdemes tehát figyelnie meglévő és újonnan alakuló kapcsolataiban annak, aki a „befolyásolhatóságra” való hajlamot érzi magában:
- Tudatosítsuk, hogy egy kapcsolatban lehetnek titkaink, nem kell mindent feltárni a másik előtt!
- Intő jel, ha valaki rendszeresen megkérdőjelezi a döntéseinket, sőt az érzelmeinket. Az érzelmekhez jogunk van!
- Mobiltelefonos világunkban egyre gyakoribb, hogy valaki telefonon beállítható lokátorral akarja figyelni a párját. Soha semmilyen körülmények között nem elvárható, hogy egy ilyen igénynek eleget tegyünk!
- Talán furcsa, de intő jel lehet, ha valakibe azonnal beleszeretünk, vagy úgy érezzük, hogy annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy az szinte hihetetlen. (Egy ingatlanközvetítőtől hallottam, hogy az a hirdetés, ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem igaz. Szerintem ez az emberi kapcsolatokban is gyakran így van!)
- A testünk mindig jelez: ha zsigeri rossz érzésünk van egy szituációban, ne nyomjuk el magunkban! Ne feledjük, hogy az intuícióink mindig a segítségünkre sietnek!
Nagyon jó, ha a felismerésig eljutunk, de talán mindannyian tudjuk, hogy egyes helyzetekben milyen nehéz kiállni magunkért. Nem is kell durva bántalmazásra gondolni, sokszor az is hosszú évek munkájának eredménye, hogy a családi ebéd alatt nem eszünk abból az ételből, amit ki nem állhatunk! Bátran mondjunk nemet, ha valami sértő, megterhelő számunkra!
A szakember mindenkit arra bíztat, kérjünk segítséget, ha egy kapcsolatban testileg/lelkileg bántanak bennünket, vagy „egyszerűen” nem lehetünk önmagunk. Az alábbi javaslatok akkor is hasznosak lehetnek, ha úgy érezzük, egy esetleges terápia még várathat magára:
- Tudatosítsuk, hogy nem egészséges teljes szimbiózisban élni egy másik emberrel.
- A személyiségünk olyan, mint egy hagyma, a rétegek egymásra épülnek: a legbelső réteget védjük, őrizzük meg önmagunk számára!
- A párkapcsolat elejére érdemes figyelni, kontrollálni, lassítani önmaguk gyors feltárását, adjunk időt egymás alaposabb megismerésének!
- Egy régi imaginációs technika is segíthet a számunkra nehéz emberekkel való találkozás során: képzeletben egyfajta védőpajzsot építhetünk magunk köré, egy olyan pajzsot, ami megvéd a másik embertől, a tekintetétől, szavaitól, ha szükséges!
Ha többet szeretnél olvasni a témában, az alábbi műveket ajánljuk:
Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak. Saxum, 2006
Susan Forward: Mérgező szülők. Háttér Kiadó, 2019
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Érzelemszabályozás a gyakorlatban. Kulcslyuk Kiadó, 2021
Ajánljuk még:
A kéz íze: ezért más mindig, ha nagymama készíti a desszertet
Kék ég, kék szőlő, kék ujjak – gyerekkori emlékek a szüretről
„Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget” – 5 magyar vers a szerelemről a költészet napjára
Lelkünk állapota a tányéron: ez állhat a zugevés, túlevés, stresszevés hátterében
Az olyan étkezési zavarok, mint az anorexia, bulimia vagy orthorexia talán már sokaknak ismerősek. De mi van akkor, ha diagnosztizálható zavarról nem beszélhetünk, mégis gondjaink vannak az étkezés területén? Mi a zugevés és miért csináljuk? Miért esszük túl magunkat? Mitől függ, hogy stresszevők vagyunk, vagy egy falat sem megy le a torkunkon olyankor? Ezekre a kérdésekre keressük a választ!
