Fontos, fontos a szombati középiskolai felvételi, de azért a gyerek még annál is fontosabb!

Szeptemberben, mikor először leültek velem szemben, mit sem tudtunk egymásról. Én voltam az új magántanár, aki egy púppal több lesz a hátukon, akivel minden héten találkozni kell, ha esik, ha fúj. Akinek a mániája, hogy fogalmazásnál tagolja a bekezdéseket, és töltse le azt a szuper applikációt, amivel gyakorolni tudja a szólásokat-közmondásokat. Aki puki párnát tesz a székpárna alá, és fura, sárga színű jaffával kínálja őket.

Az az egy fontos
Milyenek ezek a gyerekek? A legjobbak. Nagyon szerencsés vagyok, mert mindannyian szuperek, tök jófejek, empatikusak és kedvesek. Én már attól meghatódom, hogy nem lógták el az órákat és nem utálták meg ezt az egészet. A rengeteg nyelvtani szabályt, a több tucatnyi fogalmazást és a mindig ismétlődő kéréseimet, jótanácsaimat. Teljes szívemből büszke vagyok rájuk, hogy minden héten túllépték a saját határaikat, hogy igyekeztek és még nekem is házi feladatot írtak, és elmondták, ha valami bántotta őket.

Persze, nem is voltam rest megkérdezni, esélyük sem volt szegényeknek, mert már az első pillantásból éreztem, ha valami nem kerek aznap. Mivel küzdenek ezek a gyerekek? Nem csupán és nem elsődlegesen lexikális vagy módszertani hiányosságokkal. Legtöbbször a leggyakoribb és legnépszerűbb társadalmi kórtünettel: az önbizalomhiánnyal.

Azt gondolom, hogy sem jóérzésű emberként, sem tanárként nem tehetem meg, hogy csupán arra fókuszáljak, mely szófajokat pótoljuk vagy hány mondatot elemezzünk le helyesen. Ennél sokkal fontosabb az a vitathatatlan tény, hogy egy lelkileg labilis gyereket nem lehet eredményesen, hosszú távon motiválni és tanítani. Persze, ennek legyőzése időigényesebb és összetettebb figyelmet és nem kevés együttérzést igényel. Eleinte jóval több embert és kevesebb tanárt a személyiségemből.

A háttértörténetek is sokfélék lehetnek: kiközösítés, esetleg iskolai bántalmazás a társak vagy egy durva edző által, testvérviszály dúl, válnak a szülők, kipécézte a tanár, szorong vagy éppen szerelmi bánata van. Mennyi-mennyi, a gyerekek számára jelentőségteljes esemény, melyek mennyire eltörpülnek a mássalhangzótörvények mellett.

A 21.századi oktatás rákfenéje valahol ugyanaz, mint a nyugati orvoslás problematikája. Már elhatalmasodó, fájó tüneteket kezelünk vagy megelőzzük a kialakulásukat és komplexen gyógyítunk? Egy érzelmileg instabil gyerek nem tud jól teljesíteni vagy ha mégis, az hatalmas erőmegfeszítést, lelki küzdelmet is jelent a számára.

Szőlőcukor, szeretet, szerencse

Ráadásul a felvételi biztos sikere megjósolhatatlan. Azon kívül, hogy a feladatlap minden évben okoz valamilyen meglepetést, tartalmaz egy addig szokatlan feladattípust, nem tudhatjuk, csak sejthetjük, hogyan fog megbirkózni a tanuló aznap délelőtt a stresszel, a szűkös időkorláttal, az érzelmi nyomással. Na, meg a sokfelől érkező elvárással. Azzal a kimerültséggel, amit még a téli szünet sem tudott semmissé tenni, hiszen még ezen a héten is (!) témazárókat, javítódolgozatokat írnak az iskolákban, s mivel a továbbtanuláshoz szükséges pontszámokba a nyolcadik félévi bizonyítvány jegyei is beleszámítanak, ezért mindenki hajt, izgul és teljesíteni akar. Nagyon sajnálom ilyenkor őket és félek is, hogy nehogy a magyar és matek felvételijük legyen az ára a kizárólag ezen a héten megírható földrajz vagy történelem témazárónak.

Mindig elmondom nekik, hogy ha azon a bizonyos szombaton odateszik magukat és úgy jönnek ki, hogy ők mindent beleadtak, ezért tiszta a lelkiismeretük, akkor nincs semmi baj. Ha nem úgy sikerül, ahogy szerették volna, akkor sem egy világ dől össze. Az élet megy majd tovább és új lehetőségeket hoz. De nagyon drukkolok nekik, izgulok értük, mert ez a mi közös projektünk egy rövid, de tartalmas közös út után. Együttes munka gondoskodó szüleikkel, akik szorgalmazzák, fizetik, logisztikailag megoldják, hogy különórára járhasson, az iskolai tanároké, akik éveken át tanítják a tananyagot, és persze az övé, a diáké, aki elsajátítja azt, kitartóan figyel, jön és gyakorol. Kicsit az én érdemem is azért, aki úgymond betöltöm, kiegészítem a hiányzó réseket, figyelem és irányba teszem őket.

Egyikünk sem működik jól a másik nélkül.

Egy sikeres felvételihez kell a szerencse, az alapos tudás és persze az elmaradhatatlan és rengeteg gyakorlás. De azt gondolom, bizalom, szeretet és támogatás nélkül mindez csak favágás egy veszett fejsze nyelével.

Nyitókép: Green Chameleon/Unsplash

Ajánljuk még: