Áldozat a gyerekem! Bullying az iskola falain belül és azon túl

Pszicho

Áldozat a gyerekem! Bullying az iskola falain belül és azon túl

Csúfolódás, pofozás, rugdosás, kirekesztés, rágalmazás, pletykálás – csak pár azok közül az iskolai zaklatási formák közül, melyeket a diákok többsége már átélt. És ha ez még nem lenne elég, nyakunkon a cyberbullying is: egy 2015-ös adatgyűjtés szerint a gyermekek nagyjából egyharmadát érte már valamilyen online zaklatás. Míg a fiatalabb, alsó tagozatos korosztályt még egyértelműen az iskolai zaklatás, addig a középiskolásokat már a cyberbullying fenyegeti nagyobb arányban.

Ahogy a gyerekek nőnek és önállósodnak, egyre nehezebb egy állandó, tyúkanyós kapcsolatot fenntartani velük. Kamaszodnak, távolodnak, nem mesélnek sokat a dolgaikról, a szülő meg csöndben, magában aggódik, hogy a gyereknek baja esik közlekedés közben vagy szerelmi bánat éri és csalódik, megsértik a barátai vagy éppen törvényt szeg. De mi a helyzet bullyinggal? Mikor módszeresen csúfolják, megalázzák, fizikailag bántják egymást a fiatalok és a kicsik? Mi a helyzet akkor, ha erről hetekig, hónapokig, ne adj’Isten évekig nem tudunk? Hogyan küzd meg a gyerekünk egyedül ezzel, és egyáltalán mivel is kell megküzdenie?

Iskolai zaklatás mióta világ a világ, mindig volt, csak régebben nem foglalkoztak vele ilyen intenzíven – legyintenek rá sokan tudatlanul, hanyagolva a már szakemberek által is világgá kürtölt tényt, hogy az 5-8. osztályos diákok kétharmada legalább egyszer már megélt fizikai, verbális vagy pszichés bántalmazást az iskolában, s közülük minden tizedik diák hetente többször is elszenved ilyen megfélemlítést (forrás: Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet, 2015). Komolyan kell hát venni minden apró jelet,

mert a zaklatott (és a zaklató) gyerekek évekkel később, többek között tanulási, szociális, emocionális nehézségekkel is küszködhetnek majd.

Mit jelent a bullying?

„A bullying kifejezés egy ernyőfogalom – ez azt jelenti, hogy számos magatartásformát magában foglal, köztük a fizikai és verbális agressziót, csúfolást, kiközösítést, illetve ezek virtuális térben megvalósuló formáit is. Napjainkban a leginkább elterjedt és elfogadott magyar megfelelője a „megfélemlítés” – mondja Polányi Viktória, tanácsadó szakpszichológus.

De honnan tudjuk szülőként, hogy egy-egy cselekedet pontosan mikor számít bullyingnak és hol van még az a határ, ami az „előfordul” kategóriába kerül?

A szakirodalom szerint akkor beszélhetünk bullyingról, amikor az alábbi három tényező közül mind a három jelen van:

  1. Testi, szóbeli vagy lelki megfélemlítés történik, melynek konkrét célja a másik félnek való félelem-, fájdalom- vagy ártalomokozás.
  2. Kiegyenlítetlenek az erőviszonyok, azaz az erősebb személy/személyek nyomást gyakorolnak a gyengébbre.
  3. A helyzet hosszabb időn keresztül fennáll vagy rendszeresen előfordul azonos személyek között.

„Tehát a fentieknek megfelelően nem tekinthető bullyingnak, ha például egy ötödikes dühében nekiront egy nyolcadikas csoportnak, sem az, amikor osztályon belül a rivalizálás egy formájaként bántó pletykákat terjesztenek a tanulók kölcsönösen egymásról” – szögezi le a szakpszichológus.

Iskolai vagy internetes zaklatás?

A szakember szerint a hangsúly a kor előrehaladtával tolódik el az offline bullying irányából a cyberbullying felé. Így alsó tagozatban még egyértelműen az iskolai térben, direkt módon zajló, közvetlen bullying a gyakoribb, középiskolában már sokkal nagyobb a cyberbullying aránya. „Legveszélyeztetettebb korosztálynak a felső tagozatos diákokat érzem: ők már a közösségi médiában is próbálgatják a szárnyaikat, ugyanakkor az általános iskolai közegben még az offline bullying is rendszeresen megjelenik.”

A gyermek-közegre koncentrálva a bullying lehet fizikai, verbális vagy lelki. Fizikai formája a megfélemlítéstől és nyomás-gyakorlástól egészen a szexuális zaklatásig terjedhet. Verbális formájához tartozik a megszégyenítés, a pletyka, csúfolódás és a hamis hírek terjesztése is. A fentiek mindegyike okozhat –

és a legtöbb esetben okoz is lelki sérüléseket az áldozatban a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a megélt értéktelenség érzésein keresztül.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod tiniknek és főleg a tinik szüleinek szóló magyar film nagy port kavart 2018-ban. Schwejtje Mihály rendező nem véletlenül választotta központi témájául a cyber-bullyingot: a főszereplő gimnazista, kissé különc Eszter beleszeret az angoltanárába, akivel emailezni, csetelni kezd, online kapcsolatuk pedig odáig mélyül, hogy a szerelmes lány a férfi kérésére félmeztelen fotót is küld magáról.

Egy idő után Eszter összejön egy iskolatársával, ezért hanyagolja a tanárát, mire ő dühében megosztja az egyik közösségi oldalon a lány meztelen fotóit. Eszter öngyilkosságot kísérel meg, de még időben rátalálnak.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod - teljes film

Ha szeretnétek minden héten friss tartalmat, iratkozzatok fel! :) Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállók...

Az egyre súyosabb problémákat okozó cyber-bullyingot a kutatók egy része a bullying egy vállfajának, míg mások teljesen különálló viselkedésformának tekintik. Míg az iskolai zaklatás a leggyakrabban valamilyen módon tetten érhető, észlelhető, addig a cyberbullying (internetes zaklatás) a legtöbbször teljesen láthatatlan, mert az internetes zaklatás során anonimitással való visszaélés történik, az áldozat általában a saját otthonában, biztonságos közegében szenvedi el azt.

Szülőként, családtagként ijesztő tudatomásul venni, hogy a zaklatón, az áldozaton és esetleg a közvetlen környezetükön kívül senki – sem mi, sem a tanárok, sem a hatóságok – nem szerez róla tudomást, ezért talán még az iskolai bullyingnál is veszélyesebb lehet. Még aggasztóbb a tény, hogy a zaklatást elszenvedő fiatalok száma az okoseszközök térhódításával egyre csak nő.

„Már megint fáj a fejem, hadd maradjak itthon”

A szakember nyomatékosítja, hogy bármilyen hirtelen vagy akár lassan fellépő, radikális változást tapasztalunk gyermekünk viselkedésében, érdemes rá odafigyelni. Ha zaklatás történik általában kedvét veszíti a gyermek az iskolába járással kapcsolatban, nem szívesen indul el reggelente,

gyakran panaszkodhat fejfájásra, hasfájásra, vagy más, megfoghatatlan – általában pszichoszomatikus – tünetre.

Szintén intő jel lehet, ha a gyermek zárkózottá vagy indulatossá válik, láthatóan belső feszültségek gyötrik. Az alvás-zavarok, étvágyváltozás, illetve az indokolatlan félelmek szintén a bullying jelei lehetnek, de ettől elvonatkoztatva is feltétlenül figyelmet érdemelnek.

Viktória kiemeli: mivel érzékeny témáról van szó, nagyon fontos, hogy ne rontsunk ajtóstól a házba, ne gyártsunk elméleteket magunkban azelőtt, hogy megismernénk a valóságot.
Érdemes nem faggatva, nem kérdezgetve megközelítenünk gyermekünket – tehát nem olyasmire alapoznunk, amit csak sejtünk. Ezzel szemben nagyon hasznos lehet a valós, látható tényezőkre reagálnunk, például: „Látom, nyomott a hangulatod napok óta.” vagy „Látom, ma is sáros a kabátod, sajnálom, ha megint kellemetlenkedett veled valaki az udvaron.” – majd saját érzéseinket megjelenítenünk: „Aggódom érted az utóbbi időben, az az érzésem, hogy valami nincs rendben a suliban.” vagy „Mindig dühös leszek a társaidra, amikor azt látom, hogy elkeserítenek Téged.”

Segítséget nyújthat a gyermek megnyílásában, abban, hogy önként elmesélje, mi történik vele, ha saját tapasztalatainkat osztjuk meg vele: „Látom, mennyire nehezen öltözöl fel, indulsz el reggelente. Én akkor éreztem magamat így diák koromban, amikor egy ideig vízilónak csúfoltak az osztálytársak. Borzasztóan dühített és frusztrált, azt éreztem, hogy bármit veszek fel, csak rossz vége lehet”.

Egy ilyen őszinte, választ nem erőltető megnyilatkozás sokszor kommunikációs csatornát nyit felnőtt és gyermek között,

megteremti a közösség érzését, amelynek a talaján már sokkal könnyebben lehet nehéz, frusztráló, szorongást keltő témákról is beszélni. Tehát nagyon fontos, hogy várjuk meg a megfelelő pillanatot, ne találgassunk, ne faggatózzunk, ugyanakkor tegyük nyilvánvalóvá, hogy érdekel minket a gyermek véleménye, története; hogy magunk is megéltünk már hasonlót, voltunk már ennyire sérülékenyek; valamint, hogy érzelmileg abszolút elérhetőek vagyunk a gyermek számára: legyen szó bánatról, dühről, szorongásról vagy bármilyen érzelemről a palettán.

Ha fény derül a zaklatásra

Ilyenkor nagyon fontos, hogy gyermekünk bevonásával hozzunk döntést a következő lépésekről. Érdemes diszkrét formában felkeresni az osztályfőnököt, esetleg az érintett, zaklató diáktárs szüleit, keresni egy bullying ellen fejlesztett programot, és ajánlani az iskolának, vagy szélsőséges esetben akár intézményt is váltani – de mindezek sorrendje, mikéntje, mértéke mindenképp az áldozattá vált gyermekkel egyetértésben és folyamatos egyeztetésben kell, hogy kialakításra kerüljön.

Ő ezáltal visszanyerheti azt az érzést, hogy hatással van saját sorsának alakulására, valóban képes befolyásolni, hogy mi, mikor és hogyan történik vele – ennek pedig óriási, korrektív értéke lehet a bullying utáni regeneráció során.

10 jó tanács azoknak a szülőknek, akik nagy eséllyel szeretnék elkerülni, hogy gyermekük iskolai vagy internetes zaklatás áldozatává váljon:

  1. Beszélgessünk a gyermekünkkel. Mindenről. Sokat.
  2. Töltsünk vele együtt minél több időt; nem kell, hogy ez az idő feltétlenül nagy dolgokkal teljen.
  3. Meséljünk neki őszintén a minket ért helyzetekről – vidámakról és aggasztókról, könnyűekről és nagyon bonyolultakról egyaránt, természetesen a saját szintjén, korának megfelelő szókinccsel.
  4. Osszuk meg vele a véleményünket megosztó témákban, a dilemmáinkat embert próbáló helyzetekben – nem tanácsot várva tőle, sokkal inkább megvilágítva azt, hogy ilyen szituációk léteznek, mi is sokszor nehezen birkózunk meg velük.
  5. Hallgassuk meg a véleményét, az érveit egy-egy témában, és ne féljünk elfogadni a nézőpontját akkor sem, ha az a miénktől eltér.
  6. Biztassuk, hogy saját értékrendje mentén ítéljen meg helyzeteket, egyáltalán merje megítélni, hogy mi helyes és mi helytelen.
  7. Ismerjünk be előtte saját apróbb vagy nagyobb hibáinkat, gyarlóságainkat – és mutassunk rá példát, hogy egy már elkövetett hibát hogyan lehet utólag helyrehozni, kijavítani, jóvátenni.
  8. Kezeljük elfogadással és higgadtan az ő hibáit is, és segítsük abban, hogy mielőbb korrigálja azokat.
  9. Dicsérjük meg, ha őszinte. Dicsérjük meg, ha bátor és beismeri a tévedését. Dicsérjük meg, ha önzetlen, és kiáll mások mellett.
  10. Figyeljünk rá, és így ő is figyelni fog: a környezetében élőkre és saját magára egyaránt.

Ajánljuk még: 

„ISTEN SENKIT NEM HÍV ARRA, HOGY EGYEDÜL ÉLJEN” – INTERJÚ HEIM KATA SZERZETESNŐVÉRREL
„ÁTHAJTATTAM EGY TÍZTONNÁS TRAKTORT A LELKEMEN” – TANULJUNK MEG SEGÍTSÉGET KÉRNI!
TE IS HAZUDTÁL AZ ÉLETRŐL A FELNŐTTÉ VÁLÓ GYERMEKEDNEK?

„Három gyerek és egy öreg kutya mellé örökbe fogadni egy cicát? Normális ez?!”
Első fejezet – amelyből megtudhatjátok, egy határozott „nem”-ből, miképp lett először egy gyenge és alig hallható „najó”, majd nem sokkal később egy erőteljes és hangos „igen”. Nem, nem férjhez megyek. Azon már túlvagyok. De ki olyan hülye, hogy egyáltalán elgondolkodik azon, hogy három gyerek és egy nyugdíjas kutya mellé beköltöztet még egy macskát is? Spoiler: hát én.