„Egy gyerek sem problémás. A nevelés és a külső hatások teszik őt valamilyenné” – az iskolakezdési szorongásról

Pszicho

„Egy gyerek sem problémás. A nevelés és a külső hatások teszik őt valamilyenné” – az iskolakezdési szorongásról

„Szülőként meg kell értetnem a gyerekkel, hogy csak akkor aggódjon, ha én, az anyja problémázok valamin. Addig nincs oka rá” – vallja Vitéz Katalin pszichológus, édesanya, akivel az iskolai szorongásról beszélgettünk, és arról, mit tehetünk, ha már hétfő reggel áll a bál otthon.

Sári tavaly szeptemberben kezdte az első osztályt. Anyukájának már az első héten feltűnt, hogy valami nincs rendjén, mivel a kislány pénteken piszkos, szakadt ruhában, sebekkel a testén jött haza. Hamarosan kiderült, hogy a tanító néni nem sokat törődik azzal, hogyan viselkednek a gyerekek egymással, órán pedig rendszeresen megszégyeníti az elsősöket. A mindig vidám, kiegyensúlyozott és igyekvő Sári viselkedése megváltozott. Szüleinek feltűnt, hogy olykor nagyon zavarodott, pedig azt mondja, szereti az iskolát. Ha kérdezik, mi bántja, inkább hallgat és nem szívesen rajzol már napocskát, házat, mert az olyan „babás”.

Amikor már több szülő panaszt tett a tanító néni ellen, az igazgató rendkívüli szülői értekezletet hívott össze. Itt a többség nyíltan nem kívánt „beleállni” a problémába, sőt egyesek a kicsik durva játékait és a pedagógus spártai módszereit is „természetesnek” vélték. Változást ez sem hozott, csak abban, hogy a tanító néni ettől a perctől kezdve nyíltan kinyilvánította ellenszenvét azokkal a gyerekekkel szemben, akiknek a szülei negatív véleményt fogalmaztak meg. Közölte velük, hogy nem szereti őket és várja, mikor mennek el másik iskolába. Mónika, Sári anyukája ekkor több szülővel együtt írásban kérte az igazgató intézkedését, eredménytelenül. Most, augusztus végén Sári másodikba készül. Egy másik iskolában kezdi a tanévet, jónéhány társával együtt.

„A gyerekek a folytonos megalázást is természetesnek tudják venni úgy, mint azt is, hogyha szépen bánnak velük. Mindenhez hozzászoknak” – vág a közepébe Vitéz Katalin pedagógiai szakpszichológus, akinek elmesélem Sári történetét, amit első kézből nézhettem végig, lévén a kislány anyukája jó barátnőm.

Kati évek óta dolgozik a 18 év alatti korosztállyal mint iskolapszichológus, de más oldalról is vannak tapasztalatai, hiszen kétgyermekes édesanya. „Iskolapszichológusként diákokkal, tanárokkal és szülőkkel is foglalkozom. Sokan azt hiszik, olyan vagyok, mint egy gép: »beteszik« hozzám a gyereket, én meg megszerelem, pedig az iskolában keletkezett problémák gyökere olykor túlmutat az intézmény falain, néha magánéleti nehézségeket is fel kell tárni ahhoz, hogy az igazi kiváltó okot megtaláljuk” – mondja.

 Fotó: Vitéz Katalin

Véleménye szerint azt kell először elfogadni és megérteni mindenkinek, hogy alapjáraton egy gyerek sem problémás. A nevelés és a külső hatások teszik őt valamilyenné.

Hogy kiegyensúlyozottá, esetleg szorongóvá, visszahúzódóvá vagy kegyetlenné és gátlástalan exhibicionistává válik majd idővel? – ez a nagy kérdés. Amikor egy kisgyerek bekerül az iskolába, még tele van motivációval, alig várja, hogy újra hétfő legyen és mehessen. Az, hogy a lelkesedése meddig tart, nagyban függ attól, milyen elvárásokkal és normarendszerrel szembesül ott, és mit kap otthonról annak érdekében, hogy meg tudjon felelni ezeknek.

Mitől szorong egy gyerek?

A szorongás teljesen természetes reakció, a gyerekek esetében is. Sőt: egy gyerek, ha érzi, hogy valami nincs rendben általában első reakcióként éppen szorongani kezd. A kiváltó ok tehát gyakorlatilag bármi lehet, például az, hogy teljesíteni kell, az, hogy mit szólnak a jegyeihez otthon, az osztálytársak piszkálódása, a tornatanár szigora, esetleg egy fiú a harmadikból...

Tipikusan hét elején jellemző a szorongó gyerekekre, hogy fejfájásra, hasfájásra, hányingerre panaszkodnak, amit súlyosabb esetben hányás és hasmenés is követ. „Ha csak nincs kedvem iskolába menni, attól még nem lesz hasmenésem, nem lesz hányingerem, fájdalmam” – magyarázza a pszichológus. Az is intő jel, ha megváltozik a gyerek viselkedése. Ha egy korábban nyílt, érdeklődő, mindig jókedvű lurkó hirtelen visszahúzódóvá, csöndessé válik, érdemes jobban odafigyelni rá.

Sajnos a kicsik sokszor meg sem tudják fogalmazni egyértelműen, mi a baj a suliban, mert nem tudják szavakba önteni az érzéseiket. „Ilyenkor a szülő azzal tesz a legjobbat, ha megpróbálja meséltetni a gyereket. Mesélje el, mutassa meg, milyen napja volt, melyik óra hogyan telt.

Konkrét kérdéseket tegyünk fel, rajzoljunk, bábozzunk együtt”

– tanácsolja Kati, aki szerint lehet, hogy hosszabb időbe is beletelik, mire kiderül a probléma valódi oka. Kiemeli: hanyagoljuk a „mi a baj?” típusú kérdéseket, mert nem is biztos, hogy a gyerek bajnak veszi azt, amit a szülő annak érez.

Az is fontos, hogy tájékoztassuk a tanítót az általunk tapasztaltakról, hiszen mi ismerjük a legjobban a gyerekünket, mi látjuk, miben változott meg a viselkedése.

 

Az iskola mint a szorongás legfőbb helyszíne

Iskolába kerülve a gyerekek nagyon hamar megérzik, hogy itt teljesíteni kell – annak ellenére, hogy az első másfél évben nem kapnak jegyeket. Az ebből fakadó szorongást egyes szülők mesterien tovább tudják fokozni azzal, hogy irreális elvárásokat támasztanak. A pszichológus mégis úgy látja, hogy a teljesítmény-kényszert – és az ebből fakadó szorongást – nem csak a szülők generálják. Vannak gyerekek, akik hajlamosak önmaguknak felállítani egy mércét, a „jobb” iskolákban pedig a hírnév magával hozza a magasabb elvárást, amit a tanárok esetleg nap mint nap hangsúlyoznak is.

„Szülőként akkor járunk el helyesen, ha nem csinálunk ügyet abból, ha például a tesióra után megírt matekdoga »csak« négyes lett. Ez teljességgel felesleges, ha tudjuk, hogy a gyerek készült, tanult. Nekünk az a feladatunk, hogy támogassuk és megerősítsük abban, nem történik semmi, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan eltervezte” – véli a szakember.

A teljesítménykényszer és az ebből adódó szorongás duplán előjön azoknál, akiknek nehézséget okoz a szóbeli megnyilvánulás. Ha valaki napi szinten megéli, hogy izzadva, gombóccal a torkában ki kell állni harminc gyerek elé, akik rendszerint azt várják, mibe köthetnek bele, nincs egyszerű helyzetben. Az ő életüket különösen veszélyezteti, hogy bullyingolás áldozatává válnak.  „Bullying az, mikor a gyerekek kiválasztanak maguk közül egyet és őt szekírozzák megállás nélkül. Lehet, hogy csak azért, mert ő 155 centi magas, nem pedig 160, vagy azért, mert ő motivált és stréber. A bullying lényege pont abban áll, hogy nincs is valódi, megfogható oka, vagy maximum egy teljesen banális dolog áll a hátterében” – magyarázza a pszichológus. Az iskolákban az ENABLE Anti-bullying Program hivatott arra, hogy felhívja a diákok – és pedagógusok – figyelmét az értelmetlen kiközösítés veszélyeire. A diákok társas-érzelmi készségeinek fejlesztése mellett persze az is fontos, hogy a tanár – felismerve a már jelen levő piszkálódást – ne hunyjon szemet az eset felett. Ha azt gondoljuk, hogy a bullying mint jelenség csak a tinédzserek között dívik, nagyon tévedünk: a kutatások azt mutatják, hogy már az óvodai közösségben is megjelenhet.

„Nyilvánosságra kell hozni, nevén kell nevezni a dolgokat” – mondja határozottan Kati, aki egy-egy ilyen esetben mind a kiközösített diákkal, mind az egész osztályközösséggel dolgozik a probléma resztoratív szemléletmódú feloldásán. A bullying egyszerűen megfékezhető azzal, ha a bántalmazott diák támogatókra talál más gyerekek és a tanárai, szülei részéről. Szülőként meg kell értetni a gyerekkel, hogy csak akkor aggódjon, ha az anyja vagy az apja problémának tekint valamit. Addig nincs oka rá.

 

A tanár is lehet szorongáskeltő

A diákok közötti konfliktusok mellett a tanár-diák összetűzések állnak legtöbbször a szorongásos esetek hátterében. „Vannak pedagógusok, akik nem találják a tanulókkal a közös hangot. Ez adódhat abból, hogy ahhoz a – nem túl hatékony – tanítási módszerhez ragaszkodnak, ami annak idején rájuk a legnagyobb hatást gyakorolta diákként. Mivel az iskolában személyiségünkkel dolgozunk, a kulcsszó az önismeret” – vallja a pszichológus. Éppen ezért az ő ajtaja nyitva áll a  a tanárok előtt is, akiket biztat arra, hogy fejlesszék magukat e téren és legyenek nyitottak a tanácsokra.

„Ha egy pedagógus tiszteli a diákjait, akkor kölcsönös lesz a viszony, ők is így fognak tenni vele. Lehet ő nagyon szigorú emellett, de ha egyértelmű szabályrendszert fektet le, amihez ragaszkodik, a gyerekek elfogadják ezt” – mondja Kati. Mindez pedig mind hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb diák élje meg nem kívánt eseményként az adott tanár óráit, mi több, élvezze azokat.

Mi történik, ha pszichológushoz kerül a gyerek?

Kati tapasztalata, hogy a szorongó diákok nagyon nehezen kérnek segítséget, és ha mégis a szakemberhez kerülnek – mert például a pedagógus elküldi őket –, sokszor hárítják a problémát. A pszichológus ezekben az esetekben először a bizalmát igyekszik elnyerni a hozzáfordulónak. 

Amennyiben a szülő dönt úgy, hogy – bármilyen okból is, de – felveszi a kapcsolatot az iskolapszichológussal, akkor is készséggel áll rendelkezésre. Kívülállóként sokszor tud olyan megoldási javaslatot felvázolni, ami a meg nem értésből fakadóan a vitában álló feleknél máskülönben fel sem merült volna. Kati azt vallja, hogy ha egy szülő, netán több szülő jelzéssel él a vezetőség felé, és azt nem követi érdemi változás, nem szabad a gyereket benne hagyni a számára méltatlan helyzetben.

„Egy évközbeni iskolaváltás is jobb alternatíva, mint hónapokig szenvedni a kialakult helyzet miatt”

– mondja. Azt is hozzáteszi, hogy nem olyan egyszerű sok esetben a vezető helyzete sem: tanárhiány van, a diákok tiszteletlenek – tisztelet a kivételnek.

„Minden mással el vagyunk foglalva, csak éppen a gyerekünkkel nem. Ez részben a mi hibánk, részben a rendszer hibája. Vegyük komolyan a gyereket. Ha tudjuk, hogy megbízható – nem link, nem hazudozik – és a viselkedése rövid idő alatt nagyon megváltozik, ne hagyjuk annyiban, mert ha nem szólunk, nem fog történni semmi. És próbáljuk természetesen, mindenféle pánikkeltés nélkül kezelni a kialakult helyzetet, a megoldásra fókuszálva” – javasolja a szakember.  

A szülők által átadott – nem feltétlenül jó – minta táptalaja annak a generációkon átívelő problémának, hogy mi magyarok nem szívesen beszélünk az érzelmeinkről és nem is szívesen dolgozunk a traumáink feldolgozásán. Az azonban biztató, hogy az utóbbi években elindult egy lassú, de pozitív változás e téren. Ma már nem feltétlenül „ciki” pszichológushoz fordulni, ha valaki úgy érzi, itt az ideje a változtatásnak. Lépjünk hát, ha szülőként úgy érezzük, helye van a segítségkérésnek. Közben pedig azt tartsuk szem előtt, hogy a szorongó gyerekekből szorongó felnőttek válhatnak – ez ellen pedig még most tehetünk!

Ajánljuk még:

Mikor lesz elég? – Az Instagram botrányáról
Nemrégiben elborította az internetet Frances Haugen amerikai adatmérnök és tudós ügye, aki a Facebook belső dokumentumainak ezreit hozta nyilvánosságra. Fellépése hatásaként összeesküvés-elméletek tucatjai indultak hódító útjukra – némiképp elbagatellizálva a történtek valódi jelentőségét. Mark Zuckerberg gigászi birodalma ugyanis sokkal több kérdést vet fel a világról, mint azt feltételezni mernék, és ennek már kézzelfogható bizonyítékai is vannak.