Pszicho

Amikor saját magunkat bántjuk: az önmagunkkal való mérgező kapcsolatról kérdeztük a pszichológust

A felismerés az első és legfontosabb lépés, hogy észrevegyük: túlzott az önkritikánk, mindenért magunkat vádoljuk, értéktelennek tartjuk önmagunkat, akkor mérgező kapcsolatban vagyunk önmagunkkal. De vajon mit jelent ez, mik a jelei és hogyan tehetünk ellene? Ezekről is beszélgettünk dr. Mráz Katalin pszichológussal.

Általában mikor mondhatjuk egy kapcsolatról, hogy mérgező?

Leginkább úgy foglalható össze, hogy azok élnek mérgező kapcsolatban, akik szinte folyamatosan testi vagy lelki bántalmazást élnek át. A fizikai bántalmazás természetesen látványosabb, könnyebben felismerhető, a lelki, a szóbeli pedig alattomosabb, lassabb, de folyamatosan fennáll, ezért igencsak ártó és romboló hatású. Észrevétlensége miatt sokszor nem is tudatosul a bántalmazottban, hogy a sok rosszért, amit nap mint nap érez és átél, a párja a felelős, és ez egy mérgező kapcsolat. Ilyen bántalmazás, megaláztatás lehet például az állandó kritika, ha valaki rendszeresen negatívan szól a másik külsejéről, sosem tetszik neki, amit a másik mond vagy csinál, ha állandóan lenézi, leszólja. Az is árulkodó, ha vitás helyzetben nincs lényegi kommunikáció a két fél között, hanem a bántalmazó egyszerűen kisétál azokból a szituációkból, amikor nincs igaza, és érzelmi manipulációval akar annak érvényt szerezni.

Mi érez, mit él át a bántalmazott egy ilyen kapcsolatban?

Általában az önbizalma kezd egyre alacsonyabb szintre kerülni, egyre rosszabbul érzi magát a bőrében. Egyre többször kérdőjelezi meg önmagát, egyre kevésbé bízik saját magában, abban például, hogy jó döntéseket tud-e hozni, vagy egyáltalán abban, hogy egy értelmes, értékes ember. Mindent magára vesz, amit mondanak neki, ahogyan viselkednek vele, nem védi meg magát se másokkal szemben, sem önmaga előtt, végül akár olyanná is válhat, mint amilyennek a bántalmazó folyton elmondja, mint amilyen képet fest róla a mérgező kapcsolatban uralkodó partnere.

Hogyan tudunk önmagunkkal szemben mérgező módon viselkedni? Milyen az, amikor valaki mérgező kapcsolatban van önmagával?

Nagyon hasonló az eddig elmondottakhoz, csak a bántalmazó ebben az esetben nem egy másik fél, hanem mi magunk vagyunk. Saját magunkat bántjuk. Például, ha valamilyen hibát vétünk, akármilyen kis apróságot, túlságosan erősen okoljuk érte önmagunkat, nem tudunk megbocsátani magunknak kisebb botlásokat sem, akkor is magunkat hibáztatjuk, ha valaki más felelős. Állandóan negatív gondolataink vannak önmagunkról, a belső monológunk is jellemzően rosszalló, hibáztató, lenéző és bántó hangnemben zajlik, hogy nem vagyunk jók semmire és semmiben, csúnyák, buták és tehetségtelenek vagyunk, akit senki nem szeret, hiszen hogyan is tehetné. Ilyen helyzetben nyilvánvalóan alacsony az önértékelésünk, önmagunkat értéktelennek tartjuk. Ennek következtében az életmódunk is lehet mérgező, önpusztító, ha például egészségünkre káros szenvedélyünk van, amiről tudjuk, hogy ártunk vele magunknak, mégsem hagyunk fel vele. Hasonló eset az is, ha egy egészségügyi problémával nem foglalkozunk. Jellemző még, hogy ezek az emberek folyamatos pozitív visszajelzésre várnak a környezetüktől, hiszen önmaguknak ezt nem tudják megadni, csak a külső pozitív értékelést tartják hitelesnek önmagunkra nézve. Az önbizalomhiány okán gyakran kérdeznek a teljesítményükről, külső megjelenésükről, személyiségükről. A várt hatás persze nem mindig érkezik meg, és ez tovább ronthatja az önértékelésüket.

Miért kerül valaki mérgező kapcsolatba önmagával?

Egyénfüggő, de állhat a háttérben például egy fel nem dolgozott trauma, vagy a gyerekkorból hozott minták aktiválódnak felnőtt korban, egy mérgező, bántalmazó szülő hatása is lehet, és az is előfordulhat, hogy egy régebbi vagy éppen egy aktuális párkapcsolat hatására alakulhat ki. Egy mérgező párkapcsolaton belül is lehet valaki még önmagával szemben is mérgező, hiszen érvényesül a partner személyiséget romboló hatása, a bántalmazás nagyon alacsony önértékeléshez vezet, a másik nézőpontját végül magunkévá tesszük, és önmagunkkal szemben is érvényesítjük. Végül úgy érezzük, megérdemeljük azt a bántalmazást, amit a másik tesz velünk. Vagy megérdemeltük azt valaha, például gyerekkorunkban, és most csoda, hogy megtűrnek mások maguk mellett… Ezért csúsznak bele sokan az önmagukat feláldozó szerepbe, mert olyan erősen szeretnének megfelelni másoknak, és olyan kevésre tartják önmagukat, illetve a szükségleteiket.

A környezet mit vehet észre?

Intő jel lehet, ha például valaki egyre több mindenről lemond a másik fél kedvéért, vagy lassan felszámolja a korábbi életét, azokat a kapcsolatokat, hobbikat, amelyek fontosak voltak az addigi életében, de a partnere nem helyesli vagy nem engedi tovább folytatni őket. Ezek bántalmazó kapcsolatból fakadó jelek is lehetnek, amelyek közben alacsony önértékeléshez vezetnek, de lehet tovább vitt minta is, amikor adott esetben már önként áldozzuk fel magunkat, és ezt nem is kéri feltétlen a másik. De jel lehet az is, ha valaki egyre bátortalanabb, félősebb, például korábban többször is repülőre szállt, de most már nem mer, vagy úgy érzi, alkalmatlan arra, hogy vezessen. Érezhetjük egyedül is önmagunkat kevésnek. Az is intő jel lehet, ha valaki állandóan elnézést kér mindenért, noha ez indokolatlan. Elhanyagolja önmagát, valamiféle önpusztításba kezd... Általában érezni lehet a kommunikációban, ahogyan önmagáról beszél, vagy ahogyan elhelyezi magát a világban.

Mi a megoldás, mit tehet az, aki mérgező kapcsolatban van önmagával?

Az első és legfontosabb lépés a felismerés. Hatalmas dolog, ha valaki észreveszi saját magán és tudatosítja, hogy folyton bántja önmagát, önromboló életet él, nem értékeli önmagát a megfelelő módon. Általában, ha valaki el is gondolkodik ezen, az első reakció, hogy legyintünk, elhessegetjük a felvetést, mert a beismerés sebezhetővé tenne bennünket, be kellene látnunk a gyengeségünket. A leghatékonyabb, ha a felismerés után külső segítséget kérünk egy szakembertől, mert az évek vagy évtizedek óta tartó mérgező kapcsolat önmagunkkal meglehetősen nehezen helyrehozható, nem elhatározás kérdése és nem megy egyik napról a másikra. Egy elfogulatlan hozzáértő célzottabban felismerheti a problémát, és hatékonyabban is tud segíteni. A gyógyulás ugyanis meglehetősen hosszú folyamat, általában nincsenek gyors eredmények. Ráadásul nem feltétlenül folyamatos a fejlődés, lehetnek visszaesések közben. Ezért is fontos a segítség, hogy egy esetleges kudarcélmény miatt ne adjuk fel. Nem beszélve arról, hogy az éveken keresztül tartó önpusztításnak, saját magunk bántásának, az alacsony önértékelésnek oka van, amit fel kell tárni, majd kezelni. Ha erre önmagunk is képesek lennénk, már megtehettük volna.

Ajánljuk még:

Aludttej, szalmakalap, hosszú ing – eleink bölcsessége kánikulaidőben

„Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van: soha sincs jó idő, mindig esik az eső” – szól a közismert népdal, melyet leginkább gyerekek szájából hallhatunk. A méltatlankodásban az emberi természetben rejlő örök elégedetlenkedést sejthetjük – pontosabban annak kifigurázását. Nagyon időszerű ma is, hiszen miközben nyáron a globális felmelegedés okozta hőségen vekengünk, nem árt, ha tudjuk, hogy száz évvel ezelőtt is volt kánikula, és akkor sem tűnt kellemesnek. Ráadásul faluhelyen nehéz mezei munkákat kellett elvégezni tűző napsütésen. Hogy viselték eleink a tűző napsütést? Józan paraszti logikával: legtermészetesebb módszerekkel.