Pszicho

A két ünnep közötti hatékony semmittevés művészete

A semmittevés nem egyszerű, mert könnyen unalomba fulladhat, így viszont már nem jelent valódi pihenést, még akkor sem, ha nem fordul át aktivitásba. Pedig éppen az lenne a lényege, hogy közben kipihenjük magunkat és feltöltődjünk. A két ünnep közötti időszakkal sokan nem tudnak mit kezdeni. Megpróbálunk segíteni, hogy ne vesszenek kárba az év utolsó napjai.

A karácsony és a szilveszter közötti az egyik legfurcsább időszak. Alig egy hét telik el a két ünnep között, sokan szabadságot kérnek ezekre a napokra, de a legtöbb munkahelyen ezek nem is számítanak igazi munkanapoknak. Szinte megáll az idő, mintha az év többi részétől egy teljesen más időszámításba kerültünk volna. Sokszor kapom magam azon, hogy a két ünnep közötti napok valójában lustálkodással és semmittevéssel telnek. Ha dolgozom, ilyenkor valahogy az is természetellenesnek hat, de az otthonülős-tévénézős program is csak időhúzásnak tűnik. A harsány szilveszter könnyedsége szinte felemelő: sokszor talán már várjuk az újévet, hogy végre visszatérhessünk a régi, megszokott kerékvágásba, miközben tervezgetjük az újat, a változásokat és változtatásokat. Pedig lehetne ezt az időszakot hatékonyan is eltölteni. Olyan tennivalókkal színesebbé tenni, amelyek segíthetnek abban, hogy ne tűnjön fölöslegesen elkótyavetyéltnek az a néhány nap. Ráadásul úgy, hogy azért ne essen nehezünkre.

Ez utóbbi persze rajtunk múlik: ne vállaljuk túl magunkat. Tervezzünk be egy-két programot, de azért maradjon időnk önmagunkra és az igazi semmittevésre, bár tény, hogy a semmittevés is nehezebb annál, mint amennyire elsőre tűnik. Meg kell tanulni úgy élvezni az (akár munkahelyi, akár otthoni) munka nélkül töltött időt, hogy közben valóban kikapcsolódjunk és feltöltődjünk.

Semmittevés 3 lépésben

1. Könnyű azt mondani, hogy lazítsunk! Előbb meg kell találni, pontosabban ki kell alakítani az otthonunkban az arra alkalmas helyet. Nem kell nagy dologra gondolni, és egy egész szobát átrendezni ehhez, elég, ha van egy kis sarok valamelyik helyiségben, ahol megpihenhetünk egy kicsit. Pakoljunk oda párnákat, gyertyákat, növényeket és egy-két olyan dísztárgyat, amiktől megnyugszunk, amiktől jobb kedvünk lesz. A lényeg, hogy kényelmesen és nyugodtan tudjunk ott pihenni. Nyújtózzunk egy nagyot, és legalább 15 percen keresztül ne csináljunk semmit. Eleinte talán nehezünkre esik, sőt, érdemes tudatosan, mondjuk két-három óránként megcsinálni, és pár nap múlva akár már emlékeztető nélkül is megpihenünk egy kicsit az újonnan kialakított kuckónkban.

2. A telefon- és internetmentes, vagyis az offline létezést már nagyon sokan, nagyon sokszor tanácsolták, most mégis ezt tesszük mi is. Több ismerősöm is van, akik rendre a világ egyik legördögibb készülékének nevezik az okostelefont, azt mégsem veszik észre, hogy ők sem tudják letenni. Lehetnénk mi mégis a kivételek. Nem kell kikapcsolni, még csak le sem kell némítani, ha nem akarjuk. Egyszerűen csak hagyjuk a hálószobában az ágy melletti kisasztalon, vagy a konyhapulton, s ha pittyen, rezeg vagy csilingel, ne rohanjunk azonnal megnézni. A nagyon fontos dolgok miatt felhívják az embert, a többi ráér egy óra vagy egy nap múlva is. Ne pörgessük a hírfolyamot, ne posztoljunk, ne lájkoljunk. Csak négy napig. Ezt bárki kibírja, nem igaz?

3. S ha mindezzel megvagyunk, jöhet a legnehezebb feladat, amit csak úgy szoktak emlegetni például, hogy tisztítsuk meg az elménket és ne gondoljunk semmire. Pontosabban képzeljük magunkat egy idilli helyre, vagy képzeljük el a vágyainkat, vegyük végig lépésről-lépésre az álmainkat. Tervezgessük a jelent és a jövőt, miközben nem aggódunk, nem szorongunk miatta. Az egyszerű, teremtő gondolatokra koncentráljunk, figyeljünk a légzésünkre.

Ezzel még nincs vége!

Most, hogy már ismerjük a semmittevés egy meglehetősen kellemesnek tűnő módját, azt mégsem csinálhatjuk reggeltől estig. Mivel töltsük ki az időnket? Csupa olyan tevékenységgel, amihez csak kedvünk van, ráadásul nem is kell ezeket tovább végeznünk, mint ameddig lekötik a figyelmünket. A tévénézés is lehet megoldás, mondjuk egy szórakoztató film erejéig, de ne álljunk meg itt, sőt! Sokkal hatékonyabban is kitölthetjük a két ünnep közötti időszakot ahelyett, hogy unalmas filmeket nézünk a maradék süteményt majszolgatva…

    • Tartsunk wellness-napot, vagy csak egy délutánt. Vegyünk egy forró fürdőt, manikűrözzünk, tegyünk fel pakolást, várjuk szépülve az újévet.
    • Sportoljunk. Tegyünk minden nap egy hatalmas sétát a városban, vagy fussunk, bringázzunk, de az otthoni súlyzózás vagy egy-egy félórás nyújtás is kiválóan átmozgathatja az izmainkat.
    • Olvassunk a kanapén fekve. Bizonyára többször hivatkoztunk már arra akár csak az elmúlt egy évben, hogy
nincs időnk. És most? Most sincs?
  • Selejtezzünk. Ne vállalkozzunk az egész ház megtisztítására a felesleges dolgoktól, de a ruhásszekrényt végigbogarászhatjuk. Akár szimbolikus is lehet: megújulva és felfrissülve várjuk az újévet.
  • Tervezgethetjük a következő évünket. Vessünk számot azzal, hogy hol tartunk most, mik a céljaink és hogyan tudnánk azokat elérni. Találjuk ki, mik lesznek az első lépések, készítsük elő a terepet, hogy januárban belevághassunk a megvalósításba.
  • Találkozzunk a barátainkkal, családtagokkal. Ez az időszak remek alkalom arra, hogy meglátogassuk a szeretteinket, vagy beüljünk a barátnőnkkel egy forró csokira a kedvenc cukrászdánkba. De egy végtelenbe nyúló telefonhívással is eltölthetjük az időt.
  • Készíthetünk költségvetést. Ha nem vezettük az idei kiadásainkat és bevételeinket, jövőre hozzáfoghatunk. Vegyünk egy füzetet, és kezdjük el papíron is vezetni a pénzügyeinket.
  • Takarítsunk az online életünkben. Iratkozzunk le a körlevelekről, töröljük a használaton kívüli alkalmazásokat, ne kövessünk olyan embereket, akikre nem vagyunk kíváncsiak, szabadítsunk fel minél nagyobb területet a tárhelyeken. Tegyük rendbe a fotóalbumot, töröljük a fölösleges videókat.

Bármivel is töltjük a két ünnep közötti időszakot, koncentráljunk közben önmagunkra. Búcsúzzunk el békében az elmúlt egy évtől, és várjuk nyitott szívvel és lélekkel az újat.

Ajánljuk még:

 

Már követem az oldalt

X