6 dolog, amit a legtöbben megbánnak haláluk előtt

A Doktor House című sorozatban volt egy rész, amelyben Dr. Wilson onkológus rájött, hogy rosszul diagnosztizálta az egyik betegét. Behívta a pácienst konzultációra és közölte vele, hogy ugyan három hónappal korábban azt mondta neki, fél év múlva meg fog halni, tévedett, a diagnózis helytelen, nem fog meghalni. A férfi nem örült a hírnek. Nem értette, hogy teheti ezt vele az orvos. Azzal fenyegetőzött, hogy be fogja perelni, az első diagnózis óta ugyanis már volt három búcsúbulija, sikerült eladnia a házát és befizetett egy olaszországi útra, mert azt hitte, csak néhány hónap van az életéből. De ezután mi lesz vele?

Miután kiment az irodából, Dr. Wilson valami ilyesmit mondott: „Azt hittem, az élet valamivel többet ér a kiadásoknál.” Mire Dr. House így reagál: „Nem a pénzről van szó…” Az üzenet egyértelmű: amikor azt hisszük, csak néhány napunk, hetünk vagy hónapunk van hátra és megtehetjük, elkezdünk élni.

Vajon szerencsés az, aki tudja, mennyi ideje van hátra?

Mondhatnánk legyintve, hogy könnyű úgy a pillanatnak élni, ha tudjuk, már csak egy hónapot tölthetünk az élők sorában. Látjuk a végét. Megszabadulunk az aggodalom, a félelem, vagy akár még a felelősség terhe alól is. Ha tudjuk, hogy nincs sok hátra, el merjük költeni a pénzünket. Olyasmiket is bevállalunk, ami korábban eszünkbe sem jutott. Amikor még azt hittük, hogy örökké élünk… Vajon tényleg arról kell szólnia az aktív éveinknek, hogy csak dolgozunk? Hogy majd ha nyugdíjasok leszünk, meg ha sikerül félretenni vagy ha eladjuk, ha így, meg ha úgy lesz egyszer. Miért nem most?

Megbánták, hogy nem a saját életüket élték

Amikor haldoklókat kérdeztek arról, mit bántak meg az életükben, állítólag a leggyakrabban azt válaszolták, sajnálták, amiért nem a saját életüket élték, sokkal inkább arra törekedtek, hogy másoknak megfeleljenek. Amikor egy ember élete a végéhez közeledik, visszatekintve könnyű megmondani, hány álma teljesült. Talán a fele sem valósult meg annak, amit szeretett volna. Ráadásul sokszor éppen a saját döntéseinknek köszönhetően.

… hogy túl sokat dolgoztak

A képzeletbeli második helyre került a mondat: bárcsak kevesebbet dolgoztak volna. A halál közeledtével sokan rádöbbennek, hogy a munka és a pénz hajszolása, a karrier nem feltétlenül egyenlő a boldog és kiegyensúlyozott élettel. Úgy tűnik, a stressz, a hajtás,

a munkára fordított rengeteg idő a halál árnyékában rendszerint elveszti értékét.

… hogy sokáig tartottak haragot

Minél inkább közeleg a vég, annál inkább sajnálják az emberek azt a sok fölösleges időt, amit haragban töltöttek. Az elveszett barátságok felértékelődnek, ahogyan a meglévő barátokkal, a szeretteikkel töltött idő is elenyészőnek tűnik. Sokkal több értékes, élményekben és szeretetben gazdag percet kívánnának, mint amit valójában átéltek.

… hogy nem mutatták ki az érzelmeiket

Sokan megbánják halálos ágyukon, hogy nem mutatták ki az érzéseiket. Sokan azért tesznek így, hogy megtartsák az egyensúlyt. S bár a pozitív érzelmeiket, az örömöt, a felszabadult pillanatokat merték vállalni, a negatív érzelmeket, a neheztelést, a másikkal való problémájukat inkább megtartották maguknak. Az elfojtott érzelmek pedig mentális és fizikai problémákhoz vezethetnek.

… hogy nem hagyták önmagukat boldognak lenni

Meglepően gyakran bánják meg az emberek, hogy későn, vagy egyáltalán nem vették észre, hogy nem engedték meg maguknak a boldogságot. Beleragadtak a régi szokásaikba, a megszokott életükben féltek változtatni, új dolgokat kipróbálni – kilépni a komfortzónájukból. A túlzott kényelem felülmúlta a szívükben rejlő vágyakat,

nem engedték meg maguknak, hogy olyasmit tegyenek, amitől tartalmasab, szebb életet élhettek volna,

ami ha nem is valósította volna meg, de legalább közelebb vitte volna őket az álmaik beteljesüléséhez.

… hogy túl sokat aggódtak

Számlák, kiadások, az ismeretlen holnapok és a pénz miatti folytonos aggodalom is szerepel ezen a listán.

Ha tőlem megkérdeznék, mit bántam meg eddigi életemben, azt hiszem, én is úgy érezném túl sokat aggódtam a pénz miatt. És aggódom most is, ahelyett, hogy világgá mennék (persze csak majd ha már megint lehet), és új élményeket, új ismerősöket szereznék. Lehet, hogy sosem lenne pénzügyi gondom, mert mindig akadna valami vagy valaki, aki segítene. De honnan lehet ezt tudni? Miért gondolom, hogy úgysem sikerül? Miért nem merem, merjük megreszkírozni…

A haldoklók utolsó kívánságai ezekre figyelmeztetnek bennünket. Mi még nem tudjuk, mikor következik be a vég. Egy életünk van, s azt érdemes úgy leélni, ahogy mi szeretnénk. Ésszel, de a félelem és az aggodalom minimalizálásával, minél több értékes időt töltve azokkal, akiket szeretünk. Hogyha majd odakerülünk, nekünk már ne legyen mit megbánnunk.