5+1 ok, ami miatt több fiú barátom van, mint lány

Pszicho

5+1 ok, ami miatt több fiú barátom van, mint lány

Bár sokan vallják, hogy férfi és nő között nem lehet barátság, ezzel nem értek egyet. Ezer okom is van, hogy miért szeretek férfiakkal színtiszta baráti kapcsolatban lenni; ezekből hoztam most hatot!

A családtagokat és rokonokat ugyan nem, de a barátainkat igenis meg tudjuk válogatni. Örök kérdés, hogy ezen emberek jó része inkább lányokból vagy pedig fiúkból kell, hogy álljon? Mert ha ellenkező nemű, akkor biztos több, mint barátság...

Én hiszek benne, sőt teljes vállszélességgel kiállok a fiú-lány barátságok mellett. Viszont elismerem, ahhoz, hogy működni tudjanak, mindkét félnek elég érettnek kell lenni, mind szellemileg, mind pedig fizikálisan. Jól meg kell ismerni a másik múltját, jelenét és jövőbeni terveit. Meg kell találni azt a bizonyos közös hangot, ami a baráti kapcsolatot megalapozza nő és férfi között – ez lesz ugyanis az, amire építeni lehet, amiből meríteni lehet és kell is ahhoz, hogy ez a viszony tényleg baráti maradjon. Így válhatnak a felek egymás kapaszkodóivá, támaszaivá, bizalmasaivá, igaz barátaivá.

Természetesen nem gondolom, hogy nők között ne lehetne jó baráti kapcsolatot kialakítani – lehet, és jó is, ha van. Egy barátnő mindig másban és másképp tud segíteni, támogatni bennünket, mint egy fiú, és szerintem csodálatos, ha mindkét nem tagjaival tudunk szoros, jó kapcsolatot ápolni.

Szóval hiszek a fiú-lány barátságokban, minden helyzetben. Az első kérdés, amit etéren mindig megkapok, hogy mi van akkor, ha valamelyik fél időközben megállapodik?! Hogyan kell és lehet ezt okosan kezelni? Megsínyli-e mindezt a már meglévő baráti viszony?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden egyes fiú barátom eddig meglévő barátnője kedvelt. Akadtak és akadnak mind a mai napig olyanok, akik nem kedvelnek, akik féltékenyek és akik még ma sem hajlandóak megismerni engem. Szerencsére azonban mindennek az ellentétjére is akad példa. Ellenben minden ilyen esetben úgy tapasztaltam, a fiú-lány barátságok egy kicsit háttérbe szorulnak – egyszerűen azért, mert előnyt élvez a szerelem. Ezt el tudom fogadni, sőt, azt gondolom, így is van jól, legalábbis addig, ameddig kezdetét nem veszi az egyébként már évek óta tartó barátság teljes elhanyagolása.

Én viszonylag korán rájöttem arra, hogy a személyiségemhez jobban illik, ha több fiúval veszem magam körül, mint lánnyal – úgy tapasztaltam, így boldogabb és felszabadultabb vagyok. Jöjjön tehát az az 5 + 1 ok, ami miatt nem bánom, hogy az elmúlt öt évben több fiú barátom lett, mint amennyi lány:

Őszinteség

Az első és talán legalapvetőbb ok az őszinteség. Sokkal könnyebben elviselhető ugyanis egy férfi kendőzetlen véleménye a számomra, szemtől-szembe, mint egy nőé. Szavahihetőbb és tisztább. Több benne a jóindulat és a tanítási vágy, és nincs benne az irigység, a rivalizáció.

Bizalom

A barátságok alapfeltétele a bizalom. Egy barátsághoz olyan stabil bizalom kell, ami mellett mind a két fél tudja, hogy megnyílhat a másiknak. Beszélhet bármikor, bármiről, ami a számára éppen fontos, megoldást kíván, vagy éppen boldogságot okoz. Nekem sokkal gyorsabb és egyszerűbb kommunikációval megy ez a bizonyos bizalom kiépítése egy férfival, mint egy nővel. Minden bizonnyal azért, mert nincs szükség közben hozzá sem a jól ismert közhelyekre, sem a sallangokra. A férfiak ugyanis az egyszerű, egyenes szavakból értenek.

Szabadság és humor

Sokkal szabadabbnak, szebbnek, keményebbnek és szerethetőbbnek érzem magam egy fiú barát mellett, mint egy lánnyal. A felesleges körök itt kimaradnak, így lehet az ember olyan, amilyen – ha nem tetszik a másiknak, úgyis megmondja. Nincs felesleges bonyolítás, nincs extra erőfeszítés. Csak vagyunk, és ha jó, jó, ha nem, akkor változtatunk.

Bátorság

A körülöttem élő férfiak legtöbbje keveset filózik és hezitál. Gyorsan dönt, ha arról van szó. Ezt a fajta magabiztosságot pedig megéri megtanulni, ellesni tőlük. Nekem sikerült, ennek köszönhetően pedig merészebb vagyok. 

Odaadás

A tiszteletteljesség, ami körülvesz általuk és a maximális figyelem, na meg az érdeklődés és törődés már tényleg egy olyan plusz, ami megmosolyogtat és megmelengeti a lelkem. Hívnak, írnak, keresnek, óvnak, ha bulizni megyünk, örülnek a sikereimnek, én pedig az övéiknek: odaadóan, tisztán, ahogyan azt illik.

És, hogy mi az a plusz egy? Természetesen a:

Szeretet

Az a szeretet, ami ott rejtőzik az ölelésekben, az üdvözlő puszikban, a féltésekben, az apró figyelmes ajándékokban, az ajtónyitásban, az előreengedésben, a telefonbeszélgetésekben és az együtt eltöltött idő örömében. Az a szeretet, amiben semmi más nincs, csak a tiszta barátság.

Nyitókép: Milan PopovicUnsplash

 Ajánljuk még:

KÖVÉR VOLTAM ÉS BOLDOG, AZTÁN MINDENNEL ELÉGEDETLEN – VÉGLETEK KÖZT PATTOGTAM EL A PSZICHOLÓGUSIG
AZ OVIBAN FELEJTETTE A GYEREKET ÉS ÉVENTE KIRÚGTÁK – ÉLET EGY FIGYELEMZAVAROS FÉRJJEL
A MULTITASKING HORROR ÁRÁT NEM SZERETTEM VOLNA MEGFIZETNI, EZÉRT LETTEM EGYSÁVOS!

Tényleg egy üres, de drága füzet változtatja majd meg az életünket?!
A boldogságnapló nem újkeletű dolog, nálunk is beszerezhetők ezek a pasztellszínű, félig tele írt (vagy félig üresen hagyott) kiadványok. S bár kétségeim vannak a bennük található, motivációnak szánt, mégis sokszor bugyutának ható, közhelyes gondolatokkal kapcsolatban, egy-egy jól megírt példány valóban segíthet szebbnek látni a világot.

 
X
Már követem az oldalt