Pszicho

A multitasking horror árát nem szerettem volna megfizetni, ezért lettem egysávos!

A multitasking lényege, hogy egyszerre több dologgal is foglalkozunk. „Rohanó világunkban” ugye máshogy nem is lehet élni. Vagy mégis?

A multitasking kifejezés nagyjából az okostelefonok berobbanása után egy-két évvel kezdett elterjedni a köztudatban. Nem véletlenül. Hiszen az internetkapcsolatos mobiloknak, illetve tableteknek, laptopoknak – röviden: kütyüknek – köszönhetően nagyjából bármit, bármikor elintézhetünk. Sokunknak ráadásul legfontosabb munkaeszközeink is ezek lettek.

Néhány évvel ezelőtt még nekem is két okostelefonom volt, szabadúszó szövegíróként sokszor egyszerre írtam, főztem és mondjuk telefonáltam. Kicsit ezt, kicsit azt.

A szabadságnak és az időspórolásnak azonban ára van, és nem csak egy-egy odaégett étel vagy egy rossz helyre címzett üzenetből fakadó kellemetlenség.

A sok kütyühasználat miatti mozgásszegény életmód vagy épp a valós, minőségi kommunikáció hiányának negatív hatásairól bizonyára mindannyian hallottunk, sőt, talán sokan a saját bőrünkön is megtapasztaltuk azok következményeit egy-egy gerincpanasz vagy épp egy veszekedés kapcsán.

Arról azonban, hogy miként károsítja szellemi képességeinket a mobiltelefon puszta jelenléte (!), a napokban olvastam egy megdöbbentő tanulmányt. Azok a kísérletben résztvevők, akiknek telefonját egy másik helyiségbe tették egy kognitív teszt kitöltése közben, jobb eredményt értek el, mint azok, akik az asztalra helyezett telefonjuk mellett írták a tesztet. Magyarán az okostelefonok puszta jelenléte is negatív hatással van kognitív és koncentrációs képességeinkre.

Már maga a kísértés elég ahhoz, hogy ne az aktuális feladatunkra koncentráljunk.

Senki fölött nem akarok pálcát törni. Az internet az egyik olyan fantasztikus dolog, amiért nagyon hálás vagyok különösen most, amikor gyakorlatilag hónapok óta be vagyunk zárva az otthonunkba. A világ lényegesen szegényebb lenne a kütyük és a net nélkül. Az viszont, hogy mire és hogyan használjuk ezeket az erkölcsi érzékünkön és az akaraterőnkön múlik.

Öt évvel ezelőtt én nem voltam olyan erős, hogy azt mondjam, egyszerre csak egy dolgot csinálok, ha dolgozom, akkor nem csetelek, keresek rá Palermo időjárására vagy kattintok rá egy akciós hirdetésre... A munkámat így is mindig időben elvégeztem, de sajnos a munkaidő lejárta után sem ért véget ez a folytonos zsizsegés. „Csak egy gyors válasz az egyik fontos emailre, metrózás közben egy kis játékkal gyorsabban telik az idő és így tovább.” Fel sem tűnt, hogy teljesen összefolytak a napszakok, munka- és hétköznapok, hetek és hónapok.

A változást aztán egy kulturális élmény hozta el. Megnéztem ugyanis egyhuzamban egy sorozatot, aminek köszönhetően elgondolkodtam azon, hogy valóban szükségem van-e az okostelefonomra és a folytonos „jelenlétre”. Nehéz volt letenni a gyönyörű, nagy kijelzőjű mobilt, nehéz volt üresjáratban lenni, de a kezdeti elvonási tünetek után azonban rájöttem, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése.

Tulajdonképp visszakaptam az életem.

Azóta metrón és a villamoson olvasok, ha csak két mondatot is, de olvasok, vagy nézegetem az embereket, a várost. Az erdőben sétálni anélkül is csodás élmény, hogy tudnám, hány lépést tettem meg vagy épp hány kalóriát égettem el, a barátaim pedig elfogadták, hogy ha fontos vagy sürgős dolog miatt akarnak velem beszélni, akkor nem várnak a válaszomra, hanem inkább felhívnak.

Ami talán mégis a legfontosabb hozadéka az egésznek, hogy azóta sokkal jobban tudok fókuszálni egy-egy dologra. Magammal vagy épp a barátaimmal lenni úgy igazán, ez mindennél fontosabb. A legszebb pillanatokat megtartom magamnak azok természetességével, póztalanságával vagy épp esetlenségével együtt.

A reggelim vagy épp a vacsorám nem mindig egy költemény, de evés közben legalább az ételre figyelek, az ízekre és a színekre.

A nyaralásom is az enyém, meg azé, akivel együtt átéljük a dolgokat.

Kevesebb hírt olvasok, ami egy olyan korban, ahol az információ a legnagyobb érték talán túlzott luxusnak tűnik, de a jól bejáratott forrásoknak köszönhetően mégsem maradok tájékozatlan. A laptopomon ugyanúgy kapcsolódom a közösségi oldalakhoz, kutatok és olvasok, de amint lecsukom a gépem, kilépek a digitális térből. „Ami nem látszik, az nem játszik.” Dehogynem! Csak épp nem a világnak, hanem magamnak. 

Nyitókép: The Creative Exchange/Unsplash

Ajánljuk még: 

HETI TECH-TESZT: 5 APP, AMIVEL SZÓRAKOZÁS EGÉSZSÉGESEN TÁPLÁLKOZNI
HÁROM PRAKTIKA AZ ÁLMATLANSÁG ELLEN – ÉRINTETT ÁLTAL TESZTELVE!
AZ ELMÉNKKEL IRÁNYÍTOTT TEREK MÁR NINCSENEK MESSZE, DE AZ ÖNMÁSOLÁS MÉG ODÉBB VAN

 

 

 

 



 



 

Már követem az oldalt

X