Szereted úgy a tárgyaidat, mint őseink, vagy csak unalomból halmozod őket?

Szépirodalmi regények örök mozzanata a bútorok és berendezési tárgyak hurcolása, én legalábbis folyton beleütközöm az ominózus pakolásba olvasás közben: hol költözés miatt kerül máshova egy festmény, hol a kelengye része lesz a nagymama régi textilje, máskor a gazdag családok ezüst étkészletét árverezik el nagy jajongások közepette.

Mai szemmel nézve nem nagy dolgokról van szó, néhány kávéspohárról, takaróról, íróasztalról – mégis csoda nagy értéke volt régen mindennek. Még egy cipőnek is.

Persze, ötszáz és ezer évvel ezelőtt technikailag a fasorban sem voltunk a modern világ jólététől, az átlagember annak is örülhetett, ha nem halt éhen a keményebb teleken, lehetősége sem volt rá, hogy folyton váltogassa a lakberendezési tárgyait, nem kapott háromszáz forintért fröccsöntött műanyag karácsonyi giccset, és elképzelhetetlennek tűnt számára az, ami nekünk ma természetes: hogy felmenjünk egy online platformra és termékek tízezrei között válogassunk.

Ha volt valamijük, meg kellett becsülni, hisz nem volt könnyű újat szerezni a tönkrement holmikból.

Amikor elkezdtük építeni a saját házunkat, egy ideje már követője voltam a minimalista életmódnak és tudtam, hogy az otthonunkat is a megbecsülés szemléletében akarom berendezni. Egyszerűen, időtállóan, csupa olyan holmival körülvéve magam, amire tényleg szeretettel tudok tekinteni, ami értékkel bír számomra, és nem csak azért kap helyet valamelyik polcon, mert olcsón jött szembe valamelyik lakberendezési üzletben.

Hiszen mi értelme olyan tárgyakat megvásárolnom, amelyek négy-öt évvel később a kukában vagy a fészerben végzik, mert egy újabb lakberendezési divathullám von a bűvölete alá? Ami szép, az időtlenül szép, független attól, hogy az aktuálisan népszerű instabloggerek kék szőnyeggel, rusztikus elemekkel vagy fényes fekete-fehér tányérokkal dekorálják-e ki az otthonukat.

Egy tárgyat nem kell földöntúli értékekkel felruházni, de azért lehet szeretni.

A technika fejlődése nem kötelez rá bennünket, hogy kevésbé becsüljük meg a dolgainkat, mint ezer éve volt szokás, sőt: a fogyatkozó erőforrások és a bolygó felélésének korában pont most kellene elkezdenünk hozzászokni, hogy hamarosan mi sem tudjuk majd úgy cserélgetni a dolgainkat, mint megszoktuk.

Még kétszáz év, és a dohányzóasztal alá való szőnyeg leváltása megint luxusnak számít majd.

Az őseinknek talán huszadannyi holmija sem volt, mint nekünk, mégis tudtak elégedettek lenni. Természetesen felesleges hamis idillt rajzolni a nélkülözésük köré, de ugyanígy

felesleges az egész életünket az új, szebb, menőbb, másfajta tárgyak szolgálatába állítani,

miközben a szemünk előtt rajzolódik ki a példa, hogy kevesebb holmival is lehet boldogan élni.

Közeleg a karácsony, és vele együtt közeleg a nagy vásárlási rohamok ideje: ha az ajándékokat nem is szeretnétek elhagyni, hát szerezzétek be advent idején a közös családi almáriumba Fekete István „Régi karácsony” című könyvét. Ha lerázzátok róla a porcukrot és vakító hópihét, meglátjátok majd, milyen tiszta örömöt lehet találni az egyszerű otthonokban és életekben is.

Nyitókép: Daniil Silantev

Ajánljuk még: