Otthon

Lassú tűzön főzzünk, ha közben másra is figyelnünk kell

Ülök a konyhában, jószagú gőzök tekeregnek körülöttem. Főzök, dolgozom. Számomra teljesen természetes, hogy egyszerre legalább kétféle dolgot csinálok. De csodálattal adózom annak, régen milyen okosan, időhatékonyan szervezték a munkát a ház körül. Ma zseniális időmenedzsmentként tekintenénk arra a remek logisztikára, ahogy adott idő alatt száz dolgot végeztek el. 

Néha azonban annyira belemerülök az írásba, hogy elfővi levét az étel, odakap az ebéd. Néha a gőz füstté alakul és akkor nagy a kapkodás. Szellőztetni kell, meg törni a fejem, mi is legyen az ebéd vagy a vacsora, ha már olyan balga voltam, amilyen. Persze nemcsak az írásban mélyedek el, más feladat is összefuthat. Például felrakom főni a levest, és amíg fő, berakok egy mosást, vagy kiteregetek, leszedem a megszáradt ruhákat, meglocsolom a virágokat, letörlöm a port vagy hivatalos ügyeket intézek. Esetleg telefonálok óraszám.

Egy alapszabály van: nem hagyom el a lakást, mert fővő ételt nem hagyunk pár karnyújtásnyival távolabb, mint ahol az rotyog.

A vidéki háztartásokban élő asszonyok is jól tudták ezt, maximum a kertbe vagy a kapuig, esetleg a közösségi kútig távolodtak el, ha nem volt saját. Persze bele tudtak ők is annyira merülni a másféle munkába, például a kert gyomlálásába, a palántázásba vagy a jószágok ellátásába, hogy csak a konyhából kiszálló füst ébresztette fel őket:

„jesszusom, oda az ebéd!”.

Néha Dédó is így járt, mert a régi öregek keze alatt izzott a munka, és nem nagyon volt lehetőség csak és kizárólag egy feladatra koncentrálni. Néha melléfogtak ők is, és akkor volt nagy sopánkodás. Meg szűrés, vakarás, maradékmentés.

Nem véletlenül szervezték úgy a mindennapokat, ahogy.

Erős szabály volt, hogy nagymosás idején olyat főztek, ami megengedte a mással való foglalatosságot.

Ilyenkor jött a húsleves, ami órákon át is elfőtt magában, vagy a bableves, mert a babnak jó sokáig kellett puhulnia, és addig volt idő mást csinálni. Egyelni a répát, lekapkodni a paradicsomot, megkötözni, karózni a babot, gyorsan kihuzigálni a gyomot a virágok közül.

Okosan, időhatékonyan szervezték a munkát a ház körül és ezt a mai napig csodálom. Ma erre zseniális időmenedzsmentként tekintenénk, és elismeréssel adóznánk annak a remek logisztikának, ahogy adott idő alatt száz dolgot végeztek el. Lankadatlanul mozgott a kezük, és egyszerre főztek, kapáltak, szőttek, fontak, hordták a vizet, készítették elő a másnapi ebédet. Járt a kezük, de közben a lábukkal ringatták a bölcsőt is, vagy a mellükön lógott a gyerek akkor is, ha éppen munka volt. Megoldották, meg kellett oldaniuk ezt.

Fel se merült, hogy ez hatékony multitasking-e, ez a kérdés talán nem is lehetett érvényes rájuk, mert bármennyire is párhuzamosan futottak a munkák, képesek voltak a jelenben maradni és odafigyelni mindenre.

Én azt gondolom, nem volt mindenki egyformán ügyes akkor se, és néha odaégett az ebéd, mert jött egy nem várt fordulat, szélnek ment a jószág, közeledett egy nagy jégeső és le kellett szedni a veteményt akár idő előtt, nehogy elverje teljesen a jég. Vagy kókadozott és ezért le kellett vágni egy tyúkot, pedig az a munka nem volt arra a napra betervezve. Esetleg ágynak esett egy családtag és az ápolása átírta a jól kitalált napirendet, a napi munkák forgatókönyvét.

Az azonban egészen biztos, hogy volt egy rendszer, amibe belefért a főzés, mosás, kapálás, takarítás, gyerekek ellátása egyszerre. Sőt sokkal több, ha úgy hozta az élet.

Ehhez jól jött az a tudás is, milyen ételt lehet magára hagyni, és mi az, ami tűz mellett álldogálást igényel.

A nagyobb munkáknál hanyagolták azokat, hideget ettek (ritkán), netán villámfogást. Lusta asszony levesét, amibe nem került más, mint némi zöldség meg tészta. De ott volt a köményes rántott leves, tojásleves is ilyen célokra. Mert meleg ebéd volt ez is – ha nem is igazán tartalmas, azért megtöltötte egy időre a gyomrot.

Én nagy tisztelettel adózom nekik, mert olyan volt ez a szervezettség, hogy egyben tartották vele a háztartást és egyben a családot is. Képesek voltak otthonuk tüzét megőrizni. Ételt teremteni, jókat főzni. Úgy dolgozni, hogy annak kézzelfogható értéke volt és ennek az értéknek a tudatában voltak. Hiába mozdultak százfele, egyetlen felesleges mozdulat se volt azok között.

Nem lopták az időt maguktól, se mástól.

Én így hiszem, és szívesen tekintek visszafelé is, mert talán van mit tanulnunk tőlük. Például azt, hogy ha nagy munkába fogunk, olyan ételt tegyünk tűzre, ami időt ad más elvégzésére is.

Nyitókép: Fortepan / Mészáros Zoltán

Ajánljuk még:

Buja pompával hálálja meg a gondoskodást a hortenzia

Mindent a szemnek, semmit a szájnak: a hortenzia nem ehető virág, ám annál pompázatosabb fürtökben vonzza tekintetünket, ezért sokunk szívesen látott kerti vendége. Víz- és munkaigényes cserje, de bőven meghálálja a törődést.

 

Már követem az oldalt

X