Otthon

Házi praktikák darazsak ellen: védekezésből támadnak, de jobb elriasztani őket

Könnyen elveheti az étvágyunkat, ha nem tudjuk elkergetni a darazsat a lángosunk felől. A jelenlétük bosszantó és kellemetlen, nem mellesleg elkergetésükre tett kísérletek veszélyesek, mert ha veszélyben érzik magukat, támadnak. Érdemes megelőzni a felbukkanásukat, vagy darázscsapdákkal megmutatni nekik, hogy ki az úr a kertben.

A nyár a szabadtéri koncertek, grillezések, vizes programok és a kerti összejövetelek ideje. Kevés dolog ronthatja el a kedvünket, de a kellemetlen ízeltlábúak mindenképp hatékonyak e téren. A szúnyogok csípnek, a legyek zümmögnek, ráadásul ott vannak még a darazsak is, amik jelenlétükkel képesek tönkretenni gyakorlatilag bármilyen étkezés élményét. S bár nem a darazsak a legagresszívebb rovarok, amikkel a nyár folyamán találkozhatunk, az mindenképpen igaz, hogy ha fenyegetve érzik magukat, támadnak. Érdemes inkább elkerülni őket, amit egy kis odafigyeléssel egyszerűen megtehetünk, csak némi házi praktikát kell bevetnünk hozzá.

Méh vagy darázs?

Aki találkozott már valaha méhhel és darázzsal, az könnyen meg tudja különböztetni őket egymástól, hiszen már a megjelenésük is különbözik: a méhek általában testesebbek és szőrösebbek, míg a darazsak vékonyabbak, karcsúbbak és hosszabbak a lábaik, ráadásul nem (alig) szőrösek. A megjelenésük mellett életmódjukban is eltérő állatok. Míg a méhek növényi polleneket gyűjtenek és a virágos növények nektárját fogyasztják, addig a darazsak főleg más ízeltlábúakat, rovarokat esznek, a nyár végén, ősz elején pedig az édességek és szénhidrátok begyűjtésével foglalatoskodnak. Ezért is olyan agresszív a jelenlétük az ételeink és italaink környékén. Ebből adódóan egyébként (a legyekhez hasonlóan) kórokozókat is szállíthatnak például a szemetesből az ételeinkre.

Alapvetően sem a méh, sem a darázs  nem támadna az emberre,

viszont ha veszélyeztetve érzik magukat vagy a fészküket, védekeznek. Nagy különbség azonban, hogy míg a darázs túléli a támadást, a méh sajnos belepusztul a csípésbe.

Darázsmentes övezet

A darazsakat vonzzák az olyan alkalmak és rendezvények, ahol emberek vannak, különösen, ha az az összejövetelen esznek is. Egy nyári piknik, kerti sütögetés vagy hétvégi vásár alkalmával garantáltan számíthatunk rájuk, pláne, ha nem készülünk fel „ellenük”.

Íme néhány megelőző jótanács:

  • Ne viseljünk fényes és/vagy virágos ruhát és lehetőség szerint kerüljük az édes illatokat, dezodorokat és parfümöket. A cipő (szandál, papucs) mindig legyen a lábunkon, nehogy véletlenül mezítláb lépjünk egy darázsra.
  • A szabadtéri rendezvényeken, például egy kerti grillezés vagy a strandon való ebédelés után a maradékot minél hamarabb vigyük vissza a konyhába. A használt tányérokat és poharakat a lehető leghamarabb gyűjtsük össze és mossuk el, vagy ha egyszer használatosak voltak, dobjuk azokat egy jól záródó szemeteskukába.
  • A szemeteskukákat tartsuk távol attól a helytől, ahol sütögetni, enni-inni szeretnénk. Ez a strandon nem feltétlenül kivitelezhető, de ha közel vannak a büfé asztalaihoz a kukák, érdemes lehet olyan helyre elvinni az ételünket, ahol nincs a közelben szemetes.
  • Az udvarunkban a gyümölcsfák környékén mindig szedjük össze a földre lehullott gyümölcsöket.
  • Már tavasszal érdemes átvizsgálni a teraszt, a kültéri bútorokat és melléképületeket, s ha arra alkalmas nyílással, repedéssel találkozunk, a lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk megszüntetni azokat, mert könnyen befészkelhetnek a darazsak.
  • Tartsuk mindig csukva az ajtókat és az ablakokat. Vizsgáljuk át az ajtó- és ablakkeretet, s ha repedést vagy arra alkalmas nyílást találunk valahol, azt szüntessük meg, mert a darazsak ezekre a helyekre is könnyedén és szívesen befészkelhetik magukat.

Házi riasztók és csapdák darazsak ellen

A felsoroltakon túl egyéb házi praktikákkal is felvehetjük a harcot a darazsak ellen – természetesen csak szelíd módszerekkel, az állatokat nem bántva!

Ültethetünk például olyan növényeket a kertbe, amelyek elriasztják azokat. Ilyen a fodormenta, a kakukkfű, az eukaliptusz, az üröm és a citromfű. A terasz közelébe vagy a grillsütő mellé is tehetünk ezekből a növényekből, vagy olyan helyekre, ahol korábban már feltűnt, hogy szívesen időznek ott a darazsak. Nem árt azonban észben tartani azt sem, hogy egyes növények éppen vonzzák ezeket az ízeltlábúakat. Többek között az édeskömény és a cickafarkfű is ilyen, vagyis ezeket a növényeket érdemes azoktól a területektől távol elültetni, ahol az időnk nagy részét töltjük a jó időben.

Készíthetünk házi permeteket, amelyekkel ha lespricceljük a darázsfészket, a darazsak elmenekülnek belőle. Keverjünk például néhány csepp szegfűszeg-, borsmenta- vagy citromfű-illóolajat egy műanyag flakonba, engedjük fel vízzel és permetezzünk belőle a kritikus helyekre.

A darázscsapdák lényege hogy csökkentsük a darazsak számát a kertünkben, nem az, hogy megöljük őket!

Vagyis felejtsük el a szappanos, mosószeres keverékeket, azoktól ugyanis az állat elpusztul! 

Inkább annak van itt az ideje, hogy segítsük a természetet: hagyjunk a kertben szabadon egy, a terasztól távol eső négyzetmétert, hogy ott az teremjen, aminek kell. Hadd nőjön a fű, virágozzon az a virág, ami kibújt! A bogarak, rovarok pedig hálásak lesznek, mert olyan oltalmat találnak, amiből az épített környezetben egyre kevesebb van. És ha jól érzik magukat ott, talán nem vágynak majd annyira a mi grillhúsunkra. De ha mégis, csak várjuk meg, míg tovaszállnak: ha nem bántjuk őket, ők sem bántanak minket!

 

Már követem az oldalt

X